a magyar jezsuiták folyóirata

V I L Á G N É Z E T  -  L E L K I S É G  -  K U L T Ú R A

[Nyitólap]

 

A Pázmány alapította Nagyszombati Egyetem 375 éves

 

(Dr. Szabó Ferenc SJ előadása, ELTE, 2010. nov. 17.)

 

Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros 1635-ben alapította meg Nagyszombatban egyetemét Universitas Hungarica néven filozófiai és teológiai fakultással. Ezzel megkoronázta széleskörű kultúrpolitikáját. Az esemény 375. évfordulójára emlékezünk az idén Magyarországon Szeptember . 29 és október. 1 között egy nemzetközi konferenciát Nagyszombatban: „A Nagyszombati Egyetem a történelem fényében” témakörrel. Többen érkeztünk Magyarországról: Pázmány-kutatók, történészek, könyvtárosok és más szakemberek. Én magam is tartottam előadást főleg a hittudományi kar működéséről.

A jubileumi évben a Hittudományi Karral együtt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem „fiatal” karai is ünnepeltek, előadássorozatokat rendeztek. Kezdtük az esztergomi Vitéz János Karon február 5-én a „Pázmány Péter hatása a pedagógiára” címmel, majd folytatódott a megemlékezés március3-án az Információs Technológiai Karon: „Pázmány hatása a természettudományokra” témával. Márc. 24-én a Jog- és Államtudományi Karon „Pázmány hatása a magyar államiságra és jogra” címmel tartottak előadásokat; április 24-én a piliscsabai Bölcsészettudományi Karon „Pázmány hatása a bölcsészet- és társadalomtudományokra” témával, május 12-én a Hittudományi Karon a „Pázmány hatása a katolikus teológia művelésére” című konferenciával zárult a hazai megemlékezés-sorozat. Legutóbb pedig (nov. 9-12) itt az ELTE-n emlékeztek egy ünnepségsorozattal a Bölcsészettudományi Kar alapításának 375. évfordulójára.

 

Mostani előadásomban három témakörrel foglalkozom:

1)    Pázmány Péter (1570-1637) szerepe a magyar művelődésben

2)    A Nagyszombati Egyetem alapítása 1635-ben

3)    A Hittudományi kar kezdetei

 

 

1)  Pázmány jelentősége a magyar művelődés történetében

 

Hermann Egyed A katolikus egyház története Magyarországon (1914-ig) c. kiváló munkájában joggal adta a katolikus megújulással foglalkozó fejezetének ezt a címet: „Pázmány százada.” Nem lehet itt szó Pázmány hatalmas életműve teljes felméréséről. Most csupán a jezsuitának és esztergomi érseknek a magyar művelődésben játszott jelentős szerepéről szólok.

Kornis Gyula írta 1935-ben Pázmány személyiségéről szóló kitűnő dolgozatában: „Pázmány történeti jelentősége akkor szökik főképp szemünkbe, ha a magyar kultúrának a mohácsi vész utáni lassú kibontakozását vesszük fontolóra. A törökkel és némettel vívott örökös önvédelmi harc s ennek következtében ránk sújtó nyomorúság közepett természetes, hogy bármilyen kulturális fogékonyság lakozott is a magyarságban, a középkorhoz és a renaissance-hoz képest, amikor műveltsége Nyugattal egészen pari passu haladt, most századokkal elmaradt mögötte. Amikor nálunk az irodalom még csak hitvitázásban és bibliafordításban merül ki a XVI. század utolsó éveiben, akkor már Londonban Shakespeare-t játsszák, az olasz opera megindult, Tasso már meg is halt. Amikor Pázmány az ország romlásának okairól 1603-ban egy protestáns prédikátorral hevesen vitatkozik, Galilei már megkezdi a páduai egyetemen a modern fizika alapvetését. (. . .) A magyar művelődés e lassú, de mégis haladó fejlődésének igen jelentékeny kovásza Pázmány egyeteme s egyéb sok iskolája. Abban, hogy mégis emelkedtünk, nem csekély része van az ő alkotásainak.” (Pázmány személyisége, 60–61.)

Pázmány Péter kulturális szerepe elvitathatatlan; az utóbbi évtizedekben a magyar szakemberek fokozatosan helyrebillentették azt a pártos és korlátolt szemléletet, amelyet 1970-ben, Pázmány születésének 400. évfordulójára írt fontos tanulmányában (Irodalomtörténet 1971/1. 41) joggal megbélyegzett Kolozsvári Grandpierre Emil:

„Az utóbbi negyedszázadban elvétve, ha leírták a nevét [Pázmányét], amiben nyilván döntő része volt annak a nem túlságosan nagy szellemi erőfeszítésre késztető irodalomtörténeti és történelmi szemléletnek, mely a szellem embereit és velük az egész műveltséget két részre osztotta, melyek egyikébe a haladó, másikba a nem haladó személyeket és áramlatokat sorolta be. Az ellenreformátor eo ipso reakciós. Az író Pázmány azonban semmiképpen nem az.”

Most csak néhány mozzanatot szeretnék megvilágítani Pázmány Péter szellemtörténeti helyével, kultúraközvetítő és -fejlesztő szerepével kapcsolatban. Várad szülöttje – aki a kolozsvári jezsuita kollégiumban nevelkedve, kálvinistából katolikus lett, majd kérte a felvételt a jezsuita rendbe, mint rendi növendék megjárta Krakkót, Bécset, Rómát, utána fiatalon a gráci jezsuita egyetemen tanított hét évet – valóban bekapcsolódhatott az európai szellemáramlatokba, megismerte nemcsak a skolasztikus gondolatrendszert, hanem a protestáns mozgalmakat, tanokat, a vallási és politikai, kulturális és művészeti törekvéseket is. Pázmány 37 éves koráig – amikor is végleg „hazakerült” Magyarországra, mert a politikai helyzet miatt nem térhetett vissza „édes nevelő hazájába”, Erdélybe – magába szívta és asszimilálta kora felsőfokú műveltségét, amelyet aztán Magyarországon magyar nyelven kamatoztatott.

Őry Miklós rendtársam, aki feltárta Pázmány „gyökéréveit”, így következtet Pázmány Péter tanulmányi évei (Eisenstadt, 1970, 143) kitekintésében: „Pázmány (tehát, 1597-ben) kész jezsuita. Teljes kilenc évig tartott kiképzése; ennek felét a kereszténység és a rend központjában, az Örök Városban töltötte. Tájak és emberek gazdag változatosságban gyarapították élményeit. Végigjárta Kelet-, Közép- és Dél-Európa legfontosabb jezsuita központjait: Krakkót, Jaroszlavot, Bécset, Rómát. Szent és tudós egyéniségek formálták fogékony lelkét, és a rendi kiképzés egész apparátusa művelte ki nagyra termett elméjét. Olyan tele szívvel, annyi duzzadó erővel távozik, hogy telik belőle egy egész életre, negyven munkás és harcos évre: húsz éves jezsuita működésre és húsz éves érseki kormányzásra.”

Amikor Pázmány 1607-ben Grácból végleg hazatér Magyarországra, sorra jelenteti meg vitairatait, amelyeket aztán főművébe, a Kalauzba dolgoz be. A teológus Pázmány c. monográfiában megmutattam, hogy a gráci évek kutatása és tanári működése tette lehetővé, hogy szinte játszi könnyedséggel szólt a legnehezebb – akkor vitatott – kérdésekről: pl. a hit geneziséről vagy a megigazulásról. A csodálatos az, hogy a latin traktátusokhoz szokott professzor most ízes magyar nyelven szólal meg: magyar nyelvét állandóan gazdagítja, csiszolja, ahogy ezt az élete végén közzétett Prédikációk mutatják. Nem hiába nevezte őt Kosztolányi a „magyar próza atyjá”-nak.

Pázmány Péter egész életében, apostoli munkájával, szóban és írásban az „isteni igazságra akarta kalauzolni” az embereket, ahogy főművének címe is jelzi. A Kalauz bevezetőjében ezt írja; „. . . a hitnek úta-vesztettit üdvösséges ösvényekre akarjuk vezetni. . .” „Mivel nékünk a Christus juhai óltalmára rendelt személyeknek nem bőrünkben, hanem lelkünkben jár, hogy az igazság-mellett kitámadgyunk, az isteni tudományért bajt állyunk, a bárány bőrrel béllett farkasok-ellen mind nyelvünkkel, mind szeges írásunkkal vitézkedgyünk: én-is, egyházi hivatalomnak hívségéhez illendő kötelességemet szem-előtt viselvén, [. . .] az igazság óltalmáért kiszállok. . .”

Az igazság védelmét célozzák térítései, vitairatai (amelyeknek summája a Kalauz), prédikációi, egyházszervezése és kultúrpolitikája. Valójában a trentói zsinat tanítását magyarázza, és annak reformjait igyekezik mint főpap megvalósítani.

Figyelemre méltó erdélyi politikája: az erdélyi protestáns fejedelmekkel, Bethlen Gáborral és I. Rákóczi Györggyel a békességet keresi az idős főpap. (Hanuy I, 332; 55–556; II. 720–739.) (Erről most nem szólok bővebben, mert a politikus Pázmányról majd itt hallunk előadást.)

Bár anakronizmusnak tűnik, itt néhány megjegyzést teszek Pázmány „ökumenizmusáról”. (Bővebben lásd: Vigilia 1988/11, 844kk.) Ne feledjük, hogy Pázmány korában a vallási türelem egyet jelentett a hitbeli relativizmussal; se a katolikusok, se a protestánsok nem voltak a mai értelemben toleránsak. Mégis érdekes – erre már 1979-ben rámutatott Benda Kálmán Pázmány politikai pályakezdéséről írva (MTA I. oszt. Közl. 31) –, hogy amikor Mátyás főherceg mint kijelölt király 1608 nyarán több teológus véleményét kikérte arra nézve, hogy adhat-e a protestánsoknak vallásszabadságot, egyedül Pázmány hozott fel 21 érvet a vallásszabadság mellett, és 12-őt ellene; öt másik főpap, illetve teológus egyszerűen nemmel válaszolt. Pázmány emlékirata (Hanuy, Epistolae I, 26–29) nagyszerűen példázza azt, hogy mennyire reálpolitikus volt. Jóllehet elvileg ellene volt a vallásszabadság engedélyezésének, hiszen „a Szentírás tiltja a hamis vallásokat”, gyakorlati szempontokat mérlegelve kijelentette: nemcsak azt kell figyelembe venni, mi jogos, hanem azt is, hogy de facto mi lehetséges és ajánlatos.

Pázmány kemény szavakat használ a tévtanítók ellen, de szelíden szól a lutherista és kálvinista hívőkhöz. Egyébként a Kalauz III. könyvének végén (III, 560–564) megmutatja, „miként kell hasznosan beszélgetni a hit dolgairúl”. Ez már az ökumenikus párbeszéd felé mutat!

1) Isten segítségét kell kérnünk, „hogy nyelvünket az eltántorodtak oktatására vezérellye, azon kell lenni, hogy keresztyéni szelídséggel, mértékletességgel és szeretettel szólva, szidalom, bosszúbeszéd és rágalmazás ne elegyedgyék a beszélgetésben”.

2) Figyelni kell az újítók két csalárdságára. Az egyik: nem fejtik ki a lényeget, csak rágalmaznak, „rút hamisságokat kennek és kérődnek ránk”. A másik: nem maradnak a vitatott témánál, hanem egyik témáról a másikra csúsznak át; „csak alig vészed eszedbe, hogy az igazulásrúl kezdett beszélgetést, az úrvacsoráján kell végezned.”

3) Végül a „gyümölcsös” beszélgetéshez fontos az, hogy ne engedjük a Szentírás helyes értelmét kiforgatni. Pázmány kulcskérdésnek tartja a Szentírás értelmezését, amelynél (a sola Scriptura protestáns elvével ellentétben) figyelembe veszi az apostoli hagyományt és az egyházatyákat (a leggyakrabban Szent Ágostont idézi); valamint az Anyaszentegyházat tartja végső döntőbírónak az értelmezésben.

A másik két protestáns „sola”: sola fide, sola gratia, a hit és a megigazulás központi kérdéseinél került terítékre. (Hit és jócselekedetek, szabadság és kegyelem.) Pázmány a Kalauz XII. könyvét teljesen a megigazulásnak, a hit-kegyelem-jócselekedetek viszonyának szenteli. (E központi kérdéssel már a Feleletben foglalkozott.) Szent Ágoston egy híres mondatával foglal össze mindent: „Quum Deus coronat merita nostra, nihil aliud coronat quam munera sua”. (Amikor Isten érdemeinket megkoronázza, megjutalmazza, igazában nem mást, mint saját ajándékait koronázza meg.) Majd Kálvint is idézve (magáévá téve kijelentését): „Én-is azért azt mondom, hogy a Christus érdemével nem ellenkezik a mi érdemünk: mert ez amabból árad. És valamint a szőlő-tőt nem gyalázza, hanem böcsületessé teszi a gyümölcsöző vessző: úgy a Christus érdemét magasztallya, hogy annak erejéből az erőtlen vessző gyümölcsözik. Elégséges azért a Christus érdeme, mert ebből ered a mi érdemünk.” (IV, 552–553)

Hosszú az út a trentói zsinattól a II. vatikáni zsinatig és a mostani részleges ökumenikus eredményekig, egészen a katolikusok és lutheránusok 1999. október 31-i augsburgi egyetértéséig éppen a megigazulással kapcsolatban; de meg vagyok győződve, hogy Pázmány fejtegetése lényegében egyezik a most aláírt dokumentum szellemével.

Az esztergomi érsek (1616), majd bíboros (1629) igyekszik megvalósítani a belső reformokat; katolikus kollégiumok alapítása, papnevelés, népmissziók – a személyes térítések és a vitairatok mellett ezek a leglényegesebb feladatok. A magyar püspökök egy emlékiratban a pápától ehhez kérnek támogatást. Pázmány 1627-ben azt írta, hogy érseksége jövedelmének kétharmadát tanulókra és kollégiumokra fordítja. A papnevelésre vonatkozó terveit fokozatosan valósította meg élete végéig. Egyre több növendéket küldött a Római Kollégiumba, a gráci, , a prágai és az olmützi jezsuita egyetemekre. Bécsben megalapította a róla elnevezett szemináriumot (Pazmaneum), hogy magyar papjelöltek a bécsi jezsuita egyetemen tanulhassanak. Kifejlesztette a nagyszombati Oláh-féle szemináriumot.

 

2) A nagyszombati egyetem alapítása

 

Pázmány Péter legnagyobb műve az 1635-ben megalapított nagyszombati egyetem volt. Kornis Gyulát idézem (i.h. 63. old.): „A mohácsi vész minden művelődésnek jó időre véget vet; Pázmánynak egy század múltán elülről kell kezdenie a kultúra útjának építését. Ugyanabban az évben, mikor már Richelieu akadémiát, Pázmány még csak egyetemet alapít. Amannak a francia király oklevele szerint az a célja, hogy „a francia nyelvet képessé tegye az összes tudományok és művészetek tárgyalására”; emennek feladata a tudományoknak, elsősorban a hittudománynak művelése és tanítása. Minthogy pedig a hittudomány és bölcsészet nyelve, de az egész magyar közéleté és közigazgatásé is a latin volt, Pázmány még a nemzeti nyelv intézményszerű művelésére nem gondolhatott. Azonban a nemzeti nyelv fejlesztésére egymagában gyakorolt hatása felért egy egész akadémiáéval: kifejező erejével, a magyar nyelv plaszticitásának és formagazdagságának kihasználásával mindmáig utánzásra méltó fényes példát adott. A magyar testületi nyelvművelés még kétszáz évig várat magára Széchenyi Akadémiájáig.”

Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros 1635. május 12-én pozsonyi palotájában írta alá a „bizonyos nagy dolgokat” megvalósító tervét, a bölcsészeti és hittudományi karokat befogadó nagyszombati egyetem alapítólevelét. A másik két világi karnak: a joginak és az orvosinak felállítását is kilátásba helyezte. De egyelőre alapítása csonka felépítésű, de teljes jogú egyetem. Hermann Egyed írja: „ Pázmány jezsuita, közelebbről gráci mintájú egyetemet kívánt alapítani. Saját jezsuita műltja, tanárkodása a gráci egyetemen és az itt szerzett benyomások határozták meg természetesen elsősorban lelkében ezt a tervet. A gráci minta kifejezetten benne van a Ferdinánd királyhoz intézett memorialéban, szimbolikus megerősítését pedig azzal adta, hogy régi, gráci tanári jegyzeteit a nagyszombati kollégiumnak ajándékozta” (Hermann, 9, vö. Szentpétery, 9kk és Kastner, 99.)

Dobronoki György S.J. Diáriumának 1636. január 20-i bejegyzésében megemlékezik az egyetem létrejöttéről. „Pázmány egy évvel azelőtt, január 6-án a soproni országgyűlésen volt. Az ugyancsak Sopronban tartózkodó Dobronokit és Forró Györgyöt ebédre hívatta, amikor is mind a hárman az érsek dolgozószobájába mentek, ahol Pázmány átadta az egyetem alaptőkéjét képező negyvenezer forintról szóló császári kötelezvényt. Negyvenezer forinttal tartozott ugyanis az uralkodó Pázmánynak, aki 1632 tavaszán a király követségében járt Rómában, és útjának költségeit maga fizette.” (Báthory, i.h. 391.) Bizonyos bonyodalmak után Pázmány visszatért eredeti tervéhez. 1935. május 12-én a pozsonyi érseki palotában adta át a két páternek az egyetem alapító levelét, kijelentve egyúttal, hogy a húszezer forint helyett hatvanezer forintot ad át készpénzben a jezsuitáknak.” (Uo. 392) Az egyetem megnyitására 1635. november 13-án került sor. Dobronoki erről is, a későbbi fejleményekről, a filozófiai kar kezdeti működéséről is beszámol naplójában. 1636. március 29-i bejegyzésében megemlíti, hogy megkapta Grácból, Hans Rumer rektortól azt a kéziratos akadémiai könyvet, amely az egyetem külső, illetve belső igazgatását tartalmazza. Egy következő fontos esemény volt a rektorváltás. 1936. április 14-én hivatalosan Forró György vette át Dobronokitól az egyetem, és azzal együtt a kollégium (rendház) rektori tisztét is. A rektort a teológia doktorává avatták.

Pázmány az egyetemi tanítást a nagyszombati jezsuitákra bízta. Kezdetben csak filozófiai és teológiai kar működött a gráci egyetem mintájára, az 1599-ben véglegesített jezsuita Ratio Studiorum szerint. A teológiai kar csak a hároméves filozófiai kurzus után, 1638 őszén nyílt meg. Pázmány ekkor már halott volt. Egyetemét a katolikus vallás terjesztése mellett – az alapítólevél szerint – a magyar nemzet méltóságának, Magyarország kultúrájának szolgálatára szánta, és azt kívánta, hogy benne ne csak az egyház, hanem az állam szolgálatára alkalmas egyének is neveltessenek. Az egyetem 1667-ben a jogi karral bővült; 1769-ben Mária Terézia királyi egyetemmé nyilvánította és kiegészítette az orvosi karral, 1777-ben áthelyezte Budára a királyi palotába. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után részben a volt jezsuiták, részben világi papok oktattak az egyetemen.

 

Nb.A filozófiai kar kezdetben csak egyetlen logikatanárból állt, a hittudományit pedig, amelynek gerincét, a „thologia scholastica” alkotta, csak a hároméves bölcsészeti kurzus után lehetett elkezdeni. De már a filozófia alatt szerepel két casuista-tanár (Casuisica: erkölcsi kázusok, esetek megoldása). A jezsuita kollégiumokban e tanárok feladata az volt, hogy a növendékeknek előadják a papszenteléshez szükséges minimumot. A nagyszombati kollégiumban a hároméves filozófia alatt négy jezsuita hittanhallgató volt.

 

A nagyszombati egyetem szabályzatát tehát a jezsuita egyetemek négy évtizede gyakorlatban lévő és általános érvényű 1599-es Ratio studiorum szabta meg.. E tanügyi rendszer magába sűrítette a különböző népek, kultúrák, emberek tapasztalatát. A felsőbb (filozófiai és teológiai) fakultások tanárai számára adott általános utasításokban van meghatározva a pedagógiai célkitűzés: nemcsak az értelem gazdagítása az előadások célja, hanem mindenek fölött a vallásos jellem kialakítása. A Ratio által kitűzött didaktikai és pedagógiai cél elérésén az egyetemi hatóság őrködött. A jezsuita egyetemeken a rendház (kollégium) rektora volt egyúttal az egyetem Rector Magnificusa is. Az ő közvetlen segítőtársa az egyetemi kancellár (a tanulmányi ügyek főfelügyelője) volt. Csak keretszerűen lefektetett kötelességeit a gráci, Nagyszombatban is érvényes, szabályzat fejti ki részletesen.

A Ratio kötelességévé teszi a tanulmányi felügyelőnek (a kancellárnak), hogy a teológiai hallgatóknak adasson egy-egy Summát, Commentariust, Tridentiunumot, Szentírást és esetleg egy-két egyházatyát. A tanár ezekhez fűzze magyarázatait. A Ratio kézikönyvül Aquinói Szent Tamás Summáját adja a hallgatók kezébe. Ennek egyes questióit magyarázzák a tanárok. Ez a Summa volt Pázmány gráci tanári működésének (1603-1607) is vezérfonala: a theologia scholastica kurzusait egy másik tanárral együtt adta elő.

A teológus Pázmány c. monográfiámban elemeztem a grazi Theologia scholastica latin traktátusait: megmutattam, hogy Pázmány, követve a Ratio előírásait , a szabadon vitatható kérdésekben mennyire tért el az akkori merev tomistáktól. Később, 1611-ben, az osztrák provinciális kérésére kifejtette azt az álláspontot, amelyet maga is követett, tanúságot tett történeti-kritikai érzékéről. Figyelembe veszi, hogy Szent Tamás korától a Trentói zsinatig fejlődött a katolikus tanítás (pl. a kegyelem és szabadság viszonya kérdésében), sőt már Szent Tamás életművében is fejlődés van a Szentenciák kommentárjától a Summáig.

Monográfiámban bemutattam a Pázmány által kidolgozott, de az egyetemen le nem adott anyagot is, amely a latin Opera Omnia köteteiben megtalálható. Valószínű, hogy ezeknek a részeknek kidolgozására Pázmány 1633-34-ben gondolt, amikor már foglalkozott az egyetemalapítás gondolatával. Dobronoki Diáriumában 1637. jan. 6-án ez a bejegyzés olvasható: meglátogatták a bíborost, és egy órán át tárgyaltak különböző dolgokról, a nemrégiben megjelent prédikációs kötetek szétosztásáról, és a gráci egyetemen tartott filozófiai és teológiai előadásainak kiadásáról. A budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzött latin kurzusok kéziratának javításai, betoldásai tanúsítják, hogy az agg bíboros gondolt összes művei kiadására, gráci latin kurzusait pedig tankönyvnek szánta egyetemén. (Vö. Őry-Szabó , Vál. I, 97-98)

 

3) A Hittudományi Kar kezdetei

 

A Nagyszombati Egyetem Hittudományi Kara csak a hároméves filozófiai kurzus letelte után, 1638. november 3-én kezdte meg működését. „Pázmány az alapítólevélben meghagyta, hogy a hittudományi karnak a jezsuita egyetemek szervezetének megfelelően két scholastica theologiai (dogmatikai), egy casuisticai, egy controversia-, egy szentírási és egy héber nyelvi, összesen tehát hat katedrája legyen.” (Hermann, 13) A kar megnyitása ünnepi külsőségek között történt. „Az Eszterházy Miklós nádor által felépített és alig egy éve , Ker. Szt. János tiszteletére felszentelt egyetemi templomban Lósy Imre prímás ünnepi nagymisét celebrált. Azután Bastianchich professzor mondott magasztaló beszédet a scholastica theologiáról. (…) Az ünnepségre a nádor Bécsből hozatott zenészeket. Még ugyanezen évben megtartották a prímás jelenlétében az első havi vitatkozást (disputatio menstrua).” (Hermann, 13-14)

Hermann nyomán most röviden jelzem a Hittudományi Kar kibontakozását. 1640-ben avatták hittudományi doktorrá a kar első doktorát. 1642-43-ban a hallgatók száma megszaporodott: a harmincéves háború miatt az olmützi egyetem hallgatói közül többen Nagyszombatba jöttek; ettől kezdve már nem-jezsuita hallgatókat is avattak teológiai bakkalaureussá és doktorrá.

A hittudományi kar csak hat évig működhetett zavartalanul: 1644-től 1652-ig I. Rákóczi György felkelése, a svédek betörése, a dögvész, végül a jezsuita-ellenes áramlat miatt a hittudományi fakultás majdnem teljesen szünetelt. 1652 novemberében ismét megkezdődött a teológiai kar teljes működése. 1653-ban Lippay György érsek is részt vett mint támadó a disputáción. Ragályok mellett még kétszer zavarta meg az egyetem működését a háború: 1663-ban a török közeledtének hírére szétszéledt a tanári kar és az egyetemi ifjúság. A teológiai előadásokból csak a casuisticát tartották meg. A kar két tanárát kóbor csapatok rabolták ki. Ezután másfél évtizedig nyugalmat élvezett az egyetem. A Tököli-felkelés következtében aztán megint hat év kiesett a kar életéből. 1683-ban Tököli hadai elfoglalták Nagyszombatot is és több más jezsuitával szinte az egész hittudományi kart fogságba hurcolták A teológiai kr működését csak a felszabadító háborúk után, 1689 őszén kezdte meg. A karon 1693-ban első ízben avattak nagyobb számban nem-jezsuita hallgatókat teológiai doktorrá ünnepélyes keretek között. Ez az esemény megismétlődött 1697-ben is. Az akadémiai életet a XVIII. század közepéig még kétszer akasztotta meg a pestis. A kar lendületes működésébe 1753-ban szólt bele az első lényegbevágó és hatékony állami reform. 1773-ban beköszöntött a vég: XIV. Kelemen pápa elrendelte a jezsuita rend feloszlatását.

Időhiány miatt nem részletezhetem itt a Hittudományi Kar működését, tanárainak tudományos, irodalmi és társadalmi tevékenységét (Hermann , 55kk.) Néhány adatot közlök csupán Hermann Egyed alapján. A szentírástudomány leggyengébben volt képviselve. Többen művelték az erkölcstant nevezetesen a lelkipásztorkodásban, gyóntatásban fontos kazuisztikát (erkölcstani helyezetek megoldása). „A scholastica theologia nagyszombati termése jóval felülmúlja a casuisticáét, bár ebben a studiumban is vannak, főképp csak átmenetileg Nagyszombatban működött tanárok közt, akiknek művei részben kéziratban maradtak, részben csak cím szerint ismeretesek.” (Hermann, 63) professzorok idegenben adták ki dogmatikai kézikönyveiket. A dogmatikai szakirodalom legszorgalmasabb művelői magyarok voltak: Szentiványi Márton, Berzeviczy György, Szerdahelyi Gábor, Tapolcsányi Lőrinc, Kapi Gábor, Sámbár Mátyás, Nádasi János, Faludi Ferenc (1704-1779)

Az autonóm jezsuita korszakban 1635-1753) a nagyszombati egyetem hittudományi karán körülbelül 275 tanár működött „ Eredetük és nemzetiségi hovatartozásuk megjelölése, ha irodalmilag nem működtek, igen nehéz. Megállapítható azonban az adatokból, hogy körülbelül 100 volt közülük magyar neű, tehát kétségtelenül magyar eredetű is. Külföldi származású a horvátokkal együtt – felfelé megközelítő kikerekítéssel – 75 tanár van. Ezek nagyobb része azonban neve után német. Maradna tehát körülbelül 100 nem magyar nevű, de itthoni eredetű tanár.” (Hermann, 82-83)

A XVIII. században elindult – részben protestáns befolyásra és a felvilágosult államhatalom beavatkozására az iskolareform. A bécsi kormány (III. Károly) már 1733-ban elrendelte, hogy a papnevelő intézetekben a filozófiai kurzust két évre, a teológiait pedig három évre össze kell vonni. Ez a rendelet a jezsuiták egyetemét is érintette. 1753-ban aztán bekövetkezett a mélyreható reform az egész vonalon, a teológiai oktatásban is. Aztán1773-ban eltűnik Nagyszombatból a jezsuita rend is.

Mindenesetre a hittudományi kar története az autonóm jezsuita korszak végéig – 115 esztendő során – a sokszoros akadály ellenére is betöltötte hivatását. „Hallgatóinak száma és elért tudományos fokozatuk, tanárainak tudományos működése folytonos és egyenletes felfelé törő tendenciát mutat. Az államhatalom az egyetem és a kar működését 1753-ig elhatározóan nem befolyásolta.” (Hermann, 97)

*

 

Befejezésül: Pázmány Péterre is alkalmazhatjuk, amit Szekfű Gyula írt A mai Széchenyi c., 1935-ös munkája előszavában: „A legnagyobb magyar alakja szinte már elveszett a rá halmozott eszmék, gondolatok, tanítások és vallomások súlya alatt. . .” Én is hangsúlyozom: Ideje most már Pázmány művét is megszabadítani az üres dicshimnuszok, dilettáns méltatások, illetve a a kommunista időszakban tapasztalt félremagyarázások és ferdítések tömkelegétől, törmelékeitől. Szerencsére – ezt az idei évfordulós megemlékezések is bizonyítják – ez a munka már folyamatban van. Túl páratlan nyelvművészetén – ezt ma már senki sem vitatja –, el kell helyeznünk eszmeileg Pázmány ránk maradt gazdag művét – a latin és a magyar sorozatban tartalmazott összes művek „tanítását” – a magyar és az európai szellemtörténetben. De ehhez elengedhetetlen nemcsak Pázmány művei, írásai forrásainak felkutatása, magyar műveinek kritikai kiadása (ez szerencsére már elkezdődött), hanem a gráci latin kurzusok tanulmányozása, és főleg Pázmány teológiájának elhelyezése a teológiatörténetben.

 

Befejezésül legyen szabad idéznem azt a meggyőződésemet, amelyet A teológus Pázmány c. monográfiám bevezetőjében (26) hangsúlyoztam:: ’A prédikációk dogmatikai tanítása, de még kifejezettebben a Kalauz teológiája mögött ott van a grazi Theologia Scholastica aranyfedezete. (…) Pázmány magyar nyelvű írói tevékenysége, főleg a Kalauz teológiája alaposabb megismeréséhez és értéséhez elengedhetetlenül szükséges az annyira elhanyagolt gráci évek, illetve kurzusok alaposabb feltárása.”

Ehhez az elkezdett munkám folytatásához keresem fiatal kutatók közreműködését.

 

IRODALOM

- Őry Miklós – Szabó Ferenc: „Pázmány Péter (1570-1637)”, Bevezető a köv. kiadványhoz: Pázmány Péter: Válogatás műveiből , I-III, Bp. Szent István Társulat, 1983, I, 11-107.

- Szabó Ferenc S.J.: A teológus Pázmány. A grazi „theologia scholastica” Pázmány művében. 2. kiadás, METEM, Budapest, 1998. (További irodalom.)

- Öry Miklós: Pázmány Péter tanulmányi évei. Az 1970-es eredeti javított kiadása (ŐryM. Javításai lemezen mellékelve), Piliscsaba, 2006. („Pázmány Irodalmi Műhely”, 5.)

- Hermann Egyed: A hittudományi Kar története, 1635-1790. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1938.

- Kornis Gyula: Pázmány személyisége. Franklin, Budapest, 1935.

- Pázmány Péter-bibliográfia 1598-2004. (Szerk. Adonyi Judit és Maczák Ibolya), PPKE Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba, 2005.

 

 [ Nyitólap  |  Jezsuiták  |  Katolikus  |  Katolikus Rádió  |  Magyar Kurír  |  Plébánia | Breviárium ]