A Pázmány alapította
Nagyszombati Egyetem 375 éves
(Dr. Szabó Ferenc SJ előadása, ELTE, 2010. nov. 17.)
Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros 1635-ben
alapította meg Nagyszombatban egyetemét Universitas Hungarica néven
filozófiai és teológiai fakultással. Ezzel megkoronázta széleskörű
kultúrpolitikáját. Az esemény 375. évfordulójára emlékezünk az idén
Magyarországon Szeptember . 29 és október. 1 között egy nemzetközi konferenciát
Nagyszombatban: „A Nagyszombati Egyetem a történelem fényében” témakörrel.
Többen érkeztünk Magyarországról: Pázmány-kutatók, történészek, könyvtárosok és
más szakemberek. Én magam is tartottam előadást főleg a hittudományi kar
működéséről.
A jubileumi évben a Hittudományi Karral együtt a
Pázmány Péter Katolikus Egyetem „fiatal” karai is ünnepeltek, előadássorozatokat
rendeztek. Kezdtük az esztergomi Vitéz János Karon február 5-én a „Pázmány Péter
hatása a pedagógiára” címmel, majd folytatódott a megemlékezés március3-án az
Információs Technológiai Karon: „Pázmány hatása a természettudományokra”
témával. Márc. 24-én a Jog- és Államtudományi Karon „Pázmány hatása a magyar
államiságra és jogra” címmel tartottak előadásokat; április 24-én a piliscsabai
Bölcsészettudományi Karon „Pázmány hatása a bölcsészet- és
társadalomtudományokra” témával, május 12-én a Hittudományi Karon a „Pázmány
hatása a katolikus teológia művelésére” című konferenciával zárult a hazai
megemlékezés-sorozat. Legutóbb pedig (nov. 9-12) itt az ELTE-n emlékeztek egy
ünnepségsorozattal a Bölcsészettudományi Kar alapításának 375. évfordulójára.
Mostani előadásomban három témakörrel foglalkozom:
1) Pázmány Péter (1570-1637) szerepe a magyar művelődésben
2) A Nagyszombati Egyetem alapítása 1635-ben
3) A Hittudományi kar kezdetei
1) Pázmány jelentősége a magyar művelődés
történetében
Hermann Egyed A katolikus egyház története
Magyarországon (1914-ig) c. kiváló munkájában joggal adta a katolikus
megújulással foglalkozó fejezetének ezt a címet: „Pázmány százada.” Nem lehet
itt szó Pázmány hatalmas életműve teljes felméréséről. Most csupán a jezsuitának
és esztergomi érseknek a magyar művelődésben játszott jelentős szerepéről
szólok.
Kornis Gyula írta 1935-ben Pázmány személyiségéről
szóló kitűnő dolgozatában: „Pázmány történeti jelentősége akkor szökik főképp
szemünkbe, ha a magyar kultúrának a mohácsi vész utáni lassú kibontakozását
vesszük fontolóra. A törökkel és némettel vívott örökös önvédelmi harc s ennek
következtében ránk sújtó nyomorúság közepett természetes, hogy bármilyen
kulturális fogékonyság lakozott is a magyarságban, a középkorhoz és a
renaissance-hoz képest, amikor műveltsége Nyugattal egészen pari passu
haladt, most századokkal elmaradt mögötte. Amikor nálunk az irodalom még csak
hitvitázásban és bibliafordításban merül ki a XVI. század utolsó éveiben, akkor
már Londonban Shakespeare-t játsszák, az olasz opera megindult, Tasso már meg is
halt. Amikor Pázmány az ország romlásának okairól 1603-ban egy protestáns
prédikátorral hevesen vitatkozik, Galilei már megkezdi a páduai egyetemen a
modern fizika alapvetését. (. . .) A magyar művelődés e lassú, de mégis haladó
fejlődésének igen jelentékeny kovásza Pázmány egyeteme s egyéb sok iskolája.
Abban, hogy mégis emelkedtünk, nem csekély része van az ő alkotásainak.”
(Pázmány személyisége, 60–61.)
Pázmány Péter kulturális szerepe elvitathatatlan; az
utóbbi évtizedekben a magyar szakemberek fokozatosan helyrebillentették azt a
pártos és korlátolt szemléletet, amelyet 1970-ben, Pázmány születésének 400.
évfordulójára írt fontos tanulmányában (Irodalomtörténet 1971/1. 41)
joggal megbélyegzett Kolozsvári Grandpierre Emil:
„Az utóbbi negyedszázadban elvétve, ha leírták a
nevét [Pázmányét], amiben nyilván döntő része volt annak a nem túlságosan nagy
szellemi erőfeszítésre késztető irodalomtörténeti és történelmi szemléletnek,
mely a szellem embereit és velük az egész műveltséget két részre osztotta,
melyek egyikébe a haladó, másikba a nem haladó személyeket és áramlatokat
sorolta be. Az ellenreformátor eo ipso reakciós. Az író Pázmány azonban
semmiképpen nem az.”
Most csak néhány mozzanatot szeretnék megvilágítani
Pázmány Péter szellemtörténeti helyével, kultúraközvetítő és -fejlesztő
szerepével kapcsolatban. Várad szülöttje – aki a kolozsvári jezsuita
kollégiumban nevelkedve, kálvinistából katolikus lett, majd kérte a felvételt a
jezsuita rendbe, mint rendi növendék megjárta Krakkót, Bécset, Rómát, utána
fiatalon a gráci jezsuita egyetemen tanított hét évet – valóban
bekapcsolódhatott az európai szellemáramlatokba, megismerte nemcsak a
skolasztikus gondolatrendszert, hanem a protestáns mozgalmakat, tanokat, a
vallási és politikai, kulturális és művészeti törekvéseket is. Pázmány 37 éves
koráig – amikor is végleg „hazakerült” Magyarországra, mert a politikai helyzet
miatt nem térhetett vissza „édes nevelő hazájába”, Erdélybe – magába szívta és
asszimilálta kora felsőfokú műveltségét, amelyet aztán Magyarországon magyar
nyelven kamatoztatott.
Őry Miklós rendtársam, aki feltárta Pázmány
„gyökéréveit”, így következtet Pázmány Péter tanulmányi évei (Eisenstadt,
1970, 143) kitekintésében: „Pázmány (tehát, 1597-ben) kész jezsuita. Teljes
kilenc évig tartott kiképzése; ennek felét a kereszténység és a rend
központjában, az Örök Városban töltötte. Tájak és emberek gazdag
változatosságban gyarapították élményeit. Végigjárta Kelet-, Közép- és
Dél-Európa legfontosabb jezsuita központjait: Krakkót, Jaroszlavot, Bécset,
Rómát. Szent és tudós egyéniségek formálták fogékony lelkét, és a rendi kiképzés
egész apparátusa művelte ki nagyra termett elméjét. Olyan tele szívvel, annyi
duzzadó erővel távozik, hogy telik belőle egy egész életre, negyven munkás és
harcos évre: húsz éves jezsuita működésre és húsz éves érseki kormányzásra.”
Amikor Pázmány 1607-ben Grácból végleg hazatér
Magyarországra, sorra jelenteti meg vitairatait, amelyeket aztán főművébe, a
Kalauzba dolgoz be. A teológus Pázmány c. monográfiában megmutattam,
hogy a gráci évek kutatása és tanári működése tette lehetővé, hogy szinte játszi
könnyedséggel szólt a legnehezebb – akkor vitatott – kérdésekről: pl. a hit
geneziséről vagy a megigazulásról. A csodálatos az, hogy a latin traktátusokhoz
szokott professzor most ízes magyar nyelven szólal meg: magyar nyelvét állandóan
gazdagítja, csiszolja, ahogy ezt az élete végén közzétett Prédikációk
mutatják. Nem hiába nevezte őt Kosztolányi a „magyar próza atyjá”-nak.
Pázmány Péter egész életében, apostoli munkájával,
szóban és írásban az „isteni igazságra akarta kalauzolni” az embereket, ahogy
főművének címe is jelzi. A Kalauz bevezetőjében ezt írja; „. . . a hitnek
úta-vesztettit üdvösséges ösvényekre akarjuk vezetni. . .” „Mivel nékünk a
Christus juhai óltalmára rendelt személyeknek nem bőrünkben, hanem lelkünkben
jár, hogy az igazság-mellett kitámadgyunk, az isteni tudományért bajt állyunk, a
bárány bőrrel béllett farkasok-ellen mind nyelvünkkel, mind szeges írásunkkal
vitézkedgyünk: én-is, egyházi hivatalomnak hívségéhez illendő kötelességemet
szem-előtt viselvén, [. . .] az igazság óltalmáért kiszállok. . .”
Az igazság védelmét célozzák térítései, vitairatai
(amelyeknek summája a Kalauz), prédikációi, egyházszervezése és
kultúrpolitikája. Valójában a trentói zsinat tanítását magyarázza, és annak
reformjait igyekezik mint főpap megvalósítani.
Figyelemre méltó erdélyi politikája: az erdélyi
protestáns fejedelmekkel, Bethlen Gáborral és I. Rákóczi Györggyel a békességet
keresi az idős főpap. (Hanuy I, 332; 55–556; II. 720–739.) (Erről most nem
szólok bővebben, mert a politikus Pázmányról majd itt hallunk előadást.)
Bár anakronizmusnak tűnik, itt néhány megjegyzést
teszek Pázmány „ökumenizmusáról”. (Bővebben lásd: Vigilia 1988/11,
844kk.) Ne feledjük, hogy Pázmány korában a vallási türelem egyet jelentett a
hitbeli relativizmussal; se a katolikusok, se a protestánsok nem voltak a mai
értelemben toleránsak. Mégis érdekes – erre már 1979-ben rámutatott Benda Kálmán
Pázmány politikai pályakezdéséről írva (MTA I. oszt. Közl. 31) –, hogy amikor
Mátyás főherceg mint kijelölt király 1608 nyarán több teológus véleményét
kikérte arra nézve, hogy adhat-e a protestánsoknak vallásszabadságot, egyedül
Pázmány hozott fel 21 érvet a vallásszabadság mellett, és 12-őt ellene; öt másik főpap, illetve teológus egyszerűen nemmel válaszolt. Pázmány emlékirata (Hanuy,
Epistolae I, 26–29) nagyszerűen példázza azt, hogy mennyire reálpolitikus
volt. Jóllehet elvileg ellene volt a vallásszabadság engedélyezésének, hiszen „a
Szentírás tiltja a hamis vallásokat”, gyakorlati szempontokat mérlegelve
kijelentette: nemcsak azt kell figyelembe venni, mi jogos, hanem azt is, hogy
de facto mi lehetséges és ajánlatos.
Pázmány kemény szavakat használ a tévtanítók
ellen, de szelíden szól a lutherista és kálvinista hívőkhöz. Egyébként a
Kalauz III. könyvének végén (III, 560–564) megmutatja, „miként kell
hasznosan beszélgetni a hit dolgairúl”. Ez már az ökumenikus párbeszéd felé
mutat!
1) Isten segítségét kell kérnünk, „hogy nyelvünket az
eltántorodtak oktatására vezérellye, azon kell lenni, hogy keresztyéni
szelídséggel, mértékletességgel és szeretettel szólva, szidalom, bosszúbeszéd és
rágalmazás ne elegyedgyék a beszélgetésben”.
2) Figyelni kell az újítók két csalárdságára. Az
egyik: nem fejtik ki a lényeget, csak rágalmaznak, „rút hamisságokat kennek és
kérődnek ránk”. A másik: nem maradnak a vitatott témánál, hanem egyik témáról a
másikra csúsznak át; „csak alig vészed eszedbe, hogy az igazulásrúl kezdett
beszélgetést, az úrvacsoráján kell végezned.”
3) Végül a „gyümölcsös” beszélgetéshez fontos az,
hogy ne engedjük a Szentírás helyes értelmét kiforgatni. Pázmány kulcskérdésnek
tartja a Szentírás értelmezését, amelynél (a sola Scriptura protestáns
elvével ellentétben) figyelembe veszi az apostoli hagyományt és az egyházatyákat
(a leggyakrabban Szent Ágostont idézi); valamint az Anyaszentegyházat tartja
végső döntőbírónak az értelmezésben.
A másik két protestáns „sola”: sola fide, sola
gratia, a hit és a megigazulás központi kérdéseinél került terítékre. (Hit
és jócselekedetek, szabadság és kegyelem.) Pázmány a Kalauz XII. könyvét
teljesen a megigazulásnak, a hit-kegyelem-jócselekedetek viszonyának szenteli.
(E központi kérdéssel már a Feleletben foglalkozott.) Szent Ágoston egy
híres mondatával foglal össze mindent: „Quum Deus coronat merita nostra,
nihil aliud coronat quam munera sua”. (Amikor Isten érdemeinket
megkoronázza, megjutalmazza, igazában nem mást, mint saját ajándékait koronázza
meg.) Majd Kálvint is idézve (magáévá téve kijelentését): „Én-is azért azt
mondom, hogy a Christus érdemével nem ellenkezik a mi érdemünk: mert ez amabból
árad. És valamint a szőlő-tőt nem gyalázza, hanem böcsületessé teszi a
gyümölcsöző vessző: úgy a Christus érdemét magasztallya, hogy annak erejéből az
erőtlen vessző gyümölcsözik. Elégséges azért a Christus érdeme, mert ebből ered
a mi érdemünk.” (IV, 552–553)
Hosszú az út a trentói zsinattól a II. vatikáni
zsinatig és a mostani részleges ökumenikus eredményekig, egészen a katolikusok
és lutheránusok 1999. október 31-i augsburgi egyetértéséig éppen a
megigazulással kapcsolatban; de meg vagyok győződve, hogy Pázmány fejtegetése
lényegében egyezik a most aláírt dokumentum szellemével.
Az esztergomi érsek (1616), majd bíboros (1629)
igyekszik megvalósítani a belső reformokat; katolikus kollégiumok alapítása,
papnevelés, népmissziók – a személyes térítések és a vitairatok mellett ezek a
leglényegesebb feladatok. A magyar püspökök egy emlékiratban a pápától ehhez
kérnek támogatást. Pázmány 1627-ben azt írta, hogy érseksége jövedelmének
kétharmadát tanulókra és kollégiumokra fordítja. A papnevelésre vonatkozó
terveit fokozatosan valósította meg élete végéig. Egyre több növendéket küldött
a Római Kollégiumba, a gráci, , a prágai és az olmützi jezsuita egyetemekre.
Bécsben megalapította a róla elnevezett szemináriumot (Pazmaneum), hogy
magyar papjelöltek a bécsi jezsuita egyetemen tanulhassanak. Kifejlesztette a
nagyszombati Oláh-féle szemináriumot.
2) A nagyszombati egyetem alapítása
Pázmány Péter legnagyobb műve az 1635-ben
megalapított nagyszombati egyetem volt.
Kornis Gyulát idézem (i.h. 63. old.): „A mohácsi vész minden művelődésnek jó
időre véget vet; Pázmánynak egy század múltán elülről kell kezdenie a kultúra
útjának építését. Ugyanabban az évben, mikor már Richelieu akadémiát, Pázmány
még csak egyetemet alapít. Amannak a francia király oklevele szerint az a célja,
hogy „a francia nyelvet képessé tegye az összes tudományok és művészetek
tárgyalására”; emennek feladata a tudományoknak, elsősorban a hittudománynak
művelése és tanítása. Minthogy pedig a hittudomány és bölcsészet nyelve, de az
egész magyar közéleté és közigazgatásé is a latin volt, Pázmány még a nemzeti
nyelv intézményszerű művelésére nem gondolhatott. Azonban a nemzeti nyelv
fejlesztésére egymagában gyakorolt hatása felért egy egész akadémiáéval:
kifejező erejével, a magyar nyelv plaszticitásának és formagazdagságának
kihasználásával mindmáig utánzásra méltó fényes példát adott. A magyar testületi
nyelvművelés még kétszáz évig várat magára Széchenyi Akadémiájáig.”
Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros 1635. május
12-én pozsonyi palotájában írta alá a „bizonyos nagy dolgokat” megvalósító
tervét, a bölcsészeti és hittudományi karokat befogadó nagyszombati egyetem
alapítólevelét. A másik két világi karnak: a joginak és az orvosinak
felállítását is kilátásba helyezte. De egyelőre alapítása csonka felépítésű, de
teljes jogú egyetem. Hermann Egyed írja: „ Pázmány jezsuita, közelebbről gráci
mintájú egyetemet kívánt alapítani. Saját jezsuita műltja, tanárkodása a gráci
egyetemen és az itt szerzett benyomások határozták meg természetesen elsősorban
lelkében ezt a tervet. A gráci minta kifejezetten benne van a Ferdinánd
királyhoz intézett memorialéban, szimbolikus megerősítését pedig azzal adta,
hogy régi, gráci tanári jegyzeteit a nagyszombati kollégiumnak ajándékozta” (Hermann,
9, vö. Szentpétery, 9kk és Kastner, 99.)
Dobronoki György S.J. Diáriumának 1636. január
20-i bejegyzésében megemlékezik az egyetem létrejöttéről. „Pázmány egy évvel
azelőtt, január 6-án a soproni országgyűlésen volt. Az ugyancsak Sopronban
tartózkodó Dobronokit és Forró Györgyöt ebédre hívatta, amikor is mind a hárman
az érsek dolgozószobájába mentek, ahol Pázmány átadta az egyetem alaptőkéjét
képező negyvenezer forintról szóló császári kötelezvényt. Negyvenezer forinttal
tartozott ugyanis az uralkodó Pázmánynak, aki 1632 tavaszán a király
követségében járt Rómában, és útjának költségeit maga fizette.” (Báthory, i.h.
391.) Bizonyos bonyodalmak után Pázmány visszatért eredeti tervéhez. 1935. május
12-én a pozsonyi érseki palotában adta át a két páternek az egyetem alapító
levelét, kijelentve egyúttal, hogy a húszezer forint helyett hatvanezer forintot
ad át készpénzben a jezsuitáknak.” (Uo. 392) Az egyetem megnyitására 1635.
november 13-án került sor. Dobronoki erről is, a későbbi fejleményekről, a
filozófiai kar kezdeti működéséről is beszámol naplójában. 1636. március 29-i
bejegyzésében megemlíti, hogy megkapta Grácból, Hans Rumer rektortól azt a
kéziratos akadémiai könyvet, amely az egyetem külső, illetve belső igazgatását
tartalmazza. Egy következő fontos esemény volt a rektorváltás. 1936. április
14-én hivatalosan Forró György vette át Dobronokitól az egyetem, és azzal együtt
a kollégium (rendház) rektori tisztét is. A rektort a teológia doktorává
avatták.
Pázmány az egyetemi tanítást a nagyszombati
jezsuitákra bízta. Kezdetben csak filozófiai és teológiai kar működött a gráci
egyetem mintájára, az 1599-ben véglegesített jezsuita Ratio Studiorum
szerint. A teológiai kar csak a hároméves filozófiai kurzus után, 1638 őszén
nyílt meg. Pázmány ekkor már halott volt. Egyetemét a katolikus vallás
terjesztése mellett – az alapítólevél szerint – a magyar nemzet méltóságának,
Magyarország kultúrájának szolgálatára szánta, és azt kívánta, hogy benne ne
csak az egyház, hanem az állam szolgálatára alkalmas egyének is neveltessenek.
Az egyetem 1667-ben a jogi karral bővült; 1769-ben Mária Terézia királyi
egyetemmé nyilvánította és kiegészítette az orvosi karral, 1777-ben áthelyezte
Budára a királyi palotába. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után részben a
volt jezsuiták, részben világi papok oktattak az egyetemen.
Nb.A filozófiai kar kezdetben csak
egyetlen logikatanárból állt, a hittudományit pedig, amelynek gerincét, a „thologia
scholastica” alkotta, csak a hároméves bölcsészeti kurzus után lehetett
elkezdeni. De már a filozófia alatt szerepel két casuista-tanár (Casuisica:
erkölcsi kázusok, esetek megoldása). A jezsuita kollégiumokban e tanárok
feladata az volt, hogy a növendékeknek előadják a papszenteléshez szükséges
minimumot. A nagyszombati kollégiumban a hároméves filozófia alatt négy jezsuita
hittanhallgató volt.
A nagyszombati egyetem szabályzatát tehát a jezsuita
egyetemek négy évtizede gyakorlatban lévő és általános érvényű 1599-es Ratio
studiorum szabta meg.. E tanügyi rendszer magába sűrítette a különböző
népek, kultúrák, emberek tapasztalatát. A felsőbb (filozófiai és teológiai)
fakultások tanárai számára adott általános utasításokban van meghatározva a
pedagógiai célkitűzés: nemcsak az értelem gazdagítása az előadások célja, hanem
mindenek fölött a vallásos jellem kialakítása. A Ratio által kitűzött
didaktikai és pedagógiai cél elérésén az egyetemi hatóság őrködött. A jezsuita
egyetemeken a rendház (kollégium) rektora volt egyúttal az egyetem Rector
Magnificusa is. Az ő közvetlen segítőtársa az egyetemi kancellár (a tanulmányi
ügyek főfelügyelője) volt. Csak keretszerűen lefektetett kötelességeit a gráci,
Nagyszombatban is érvényes, szabályzat fejti ki részletesen.
A Ratio kötelességévé teszi a tanulmányi
felügyelőnek (a kancellárnak), hogy a teológiai hallgatóknak adasson egy-egy
Summát, Commentariust, Tridentiunumot, Szentírást és esetleg egy-két
egyházatyát. A tanár ezekhez fűzze magyarázatait. A Ratio kézikönyvül Aquinói
Szent Tamás Summáját adja a hallgatók kezébe. Ennek egyes questióit
magyarázzák a tanárok. Ez a Summa volt Pázmány gráci tanári működésének
(1603-1607) is vezérfonala: a theologia scholastica kurzusait egy másik
tanárral együtt adta elő.
A teológus Pázmány
c. monográfiámban elemeztem a grazi Theologia scholastica latin
traktátusait: megmutattam, hogy Pázmány, követve a Ratio előírásait , a
szabadon vitatható kérdésekben mennyire tért el az akkori merev tomistáktól.
Később, 1611-ben, az osztrák provinciális kérésére kifejtette azt az
álláspontot, amelyet maga is követett, tanúságot tett történeti-kritikai
érzékéről. Figyelembe veszi, hogy Szent Tamás korától a Trentói zsinatig
fejlődött a katolikus tanítás (pl. a kegyelem és szabadság viszonya kérdésében),
sőt már Szent Tamás életművében is fejlődés van a Szentenciák kommentárjától a
Summáig.
Monográfiámban bemutattam a Pázmány által
kidolgozott, de az egyetemen le nem adott anyagot is, amely a latin Opera
Omnia köteteiben megtalálható. Valószínű, hogy ezeknek a részeknek
kidolgozására Pázmány 1633-34-ben gondolt, amikor már foglalkozott az
egyetemalapítás gondolatával. Dobronoki Diáriumában 1637. jan. 6-án ez a
bejegyzés olvasható: meglátogatták a bíborost, és egy órán át tárgyaltak
különböző dolgokról, a nemrégiben megjelent prédikációs kötetek szétosztásáról,
és a gráci egyetemen tartott filozófiai és teológiai előadásainak kiadásáról. A
budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzött latin kurzusok kéziratának javításai,
betoldásai tanúsítják, hogy az agg bíboros gondolt összes művei kiadására, gráci
latin kurzusait pedig tankönyvnek szánta egyetemén. (Vö. Őry-Szabó , Vál. I,
97-98)
3) A Hittudományi Kar kezdetei
A Nagyszombati Egyetem Hittudományi Kara csak a
hároméves filozófiai kurzus letelte után, 1638. november 3-én kezdte meg
működését. „Pázmány az alapítólevélben meghagyta, hogy a hittudományi karnak a
jezsuita egyetemek szervezetének megfelelően két scholastica theologiai
(dogmatikai), egy casuisticai, egy controversia-, egy szentírási és egy héber
nyelvi, összesen tehát hat katedrája legyen.” (Hermann, 13) A kar megnyitása
ünnepi külsőségek között történt. „Az Eszterházy Miklós nádor által felépített
és alig egy éve , Ker. Szt. János tiszteletére felszentelt egyetemi templomban
Lósy Imre prímás ünnepi nagymisét celebrált. Azután Bastianchich professzor
mondott magasztaló beszédet a scholastica theologiáról. (…) Az ünnepségre a
nádor Bécsből hozatott zenészeket. Még ugyanezen évben megtartották a prímás
jelenlétében az első havi vitatkozást (disputatio menstrua).” (Hermann,
13-14)
Hermann nyomán most röviden jelzem a Hittudományi Kar
kibontakozását. 1640-ben avatták hittudományi doktorrá a kar első doktorát.
1642-43-ban a hallgatók száma megszaporodott: a harmincéves háború miatt az
olmützi egyetem hallgatói közül többen Nagyszombatba jöttek; ettől kezdve már
nem-jezsuita hallgatókat is avattak teológiai bakkalaureussá és doktorrá.
A hittudományi kar csak hat évig működhetett
zavartalanul: 1644-től 1652-ig I. Rákóczi György felkelése, a svédek betörése, a
dögvész, végül a jezsuita-ellenes áramlat miatt a hittudományi fakultás majdnem
teljesen szünetelt. 1652 novemberében ismét megkezdődött a teológiai kar teljes
működése. 1653-ban Lippay György érsek is részt vett mint támadó a disputáción.
Ragályok mellett még kétszer zavarta meg az egyetem működését a háború: 1663-ban
a török közeledtének hírére szétszéledt a tanári kar és az egyetemi ifjúság. A
teológiai előadásokból csak a casuisticát tartották meg. A kar két tanárát kóbor
csapatok rabolták ki. Ezután másfél évtizedig nyugalmat élvezett az egyetem. A
Tököli-felkelés következtében aztán megint hat év kiesett a kar életéből.
1683-ban Tököli hadai elfoglalták Nagyszombatot is és több más jezsuitával
szinte az egész hittudományi kart fogságba hurcolták A teológiai kr működését
csak a felszabadító háborúk után, 1689 őszén kezdte meg. A karon 1693-ban első
ízben avattak nagyobb számban nem-jezsuita hallgatókat teológiai doktorrá
ünnepélyes keretek között. Ez az esemény megismétlődött 1697-ben is. Az
akadémiai életet a XVIII. század közepéig még kétszer akasztotta meg a pestis. A
kar lendületes működésébe 1753-ban szólt bele az első lényegbevágó és hatékony
állami reform. 1773-ban beköszöntött a vég: XIV. Kelemen pápa elrendelte a
jezsuita rend feloszlatását.
Időhiány miatt nem részletezhetem itt a Hittudományi
Kar működését, tanárainak tudományos, irodalmi és társadalmi tevékenységét (Hermann
, 55kk.) Néhány adatot közlök csupán Hermann Egyed alapján. A szentírástudomány
leggyengébben volt képviselve. Többen művelték az erkölcstant nevezetesen a
lelkipásztorkodásban, gyóntatásban fontos kazuisztikát (erkölcstani helyezetek
megoldása). „A scholastica theologia nagyszombati termése jóval felülmúlja a
casuisticáét, bár ebben a studiumban is vannak, főképp csak átmenetileg
Nagyszombatban működött tanárok közt, akiknek művei részben kéziratban maradtak,
részben csak cím szerint ismeretesek.” (Hermann, 63) professzorok idegenben
adták ki dogmatikai kézikönyveiket. A dogmatikai szakirodalom
legszorgalmasabb művelői magyarok voltak: Szentiványi Márton, Berzeviczy György,
Szerdahelyi Gábor, Tapolcsányi Lőrinc, Kapi Gábor, Sámbár Mátyás, Nádasi János,
Faludi Ferenc (1704-1779)
Az autonóm jezsuita korszakban 1635-1753) a
nagyszombati egyetem hittudományi karán körülbelül 275 tanár működött „ Eredetük
és nemzetiségi hovatartozásuk megjelölése, ha irodalmilag nem működtek, igen
nehéz. Megállapítható azonban az adatokból, hogy körülbelül 100 volt közülük
magyar neű, tehát kétségtelenül magyar eredetű is. Külföldi származású a
horvátokkal együtt – felfelé megközelítő kikerekítéssel – 75 tanár van. Ezek
nagyobb része azonban neve után német. Maradna tehát körülbelül 100 nem magyar
nevű, de itthoni eredetű tanár.” (Hermann, 82-83)
A XVIII. században elindult – részben protestáns
befolyásra és a felvilágosult államhatalom beavatkozására az iskolareform. A
bécsi kormány (III. Károly) már 1733-ban elrendelte, hogy a papnevelő
intézetekben a filozófiai kurzust két évre, a teológiait pedig három évre össze
kell vonni. Ez a rendelet a jezsuiták egyetemét is érintette. 1753-ban aztán
bekövetkezett a mélyreható reform az egész vonalon, a teológiai oktatásban is.
Aztán1773-ban eltűnik Nagyszombatból a jezsuita rend is.
Mindenesetre a hittudományi kar története az autonóm
jezsuita korszak végéig – 115 esztendő során – a sokszoros akadály ellenére is
betöltötte hivatását. „Hallgatóinak száma és elért tudományos fokozatuk,
tanárainak tudományos működése folytonos és egyenletes felfelé törő tendenciát
mutat. Az államhatalom az egyetem és a kar működését 1753-ig elhatározóan nem
befolyásolta.” (Hermann, 97)
*
Befejezésül:
Pázmány Péterre is alkalmazhatjuk, amit Szekfű Gyula írt A mai Széchenyi
c., 1935-ös munkája előszavában: „A legnagyobb magyar alakja szinte már
elveszett a rá halmozott eszmék, gondolatok, tanítások és vallomások súlya
alatt. . .” Én is hangsúlyozom: Ideje most már Pázmány művét is megszabadítani
az üres dicshimnuszok, dilettáns méltatások, illetve a a kommunista időszakban
tapasztalt félremagyarázások és ferdítések tömkelegétől, törmelékeitől.
Szerencsére – ezt az idei évfordulós megemlékezések is bizonyítják – ez a munka
már folyamatban van. Túl páratlan nyelvművészetén – ezt ma már senki sem vitatja
–, el kell helyeznünk eszmeileg Pázmány ránk maradt gazdag művét – a latin és a
magyar sorozatban tartalmazott összes művek „tanítását” – a magyar és az európai
szellemtörténetben. De ehhez elengedhetetlen nemcsak Pázmány művei, írásai
forrásainak felkutatása, magyar műveinek kritikai kiadása (ez szerencsére már
elkezdődött), hanem a gráci latin kurzusok tanulmányozása, és főleg Pázmány
teológiájának elhelyezése a teológiatörténetben.
Befejezésül legyen szabad idéznem azt a
meggyőződésemet, amelyet A teológus Pázmány c. monográfiám bevezetőjében
(26) hangsúlyoztam:: ’A prédikációk dogmatikai tanítása, de még
kifejezettebben a Kalauz teológiája mögött ott van a grazi Theologia Scholastica
aranyfedezete. (…) Pázmány magyar nyelvű írói tevékenysége, főleg a Kalauz
teológiája alaposabb megismeréséhez és értéséhez elengedhetetlenül szükséges az
annyira elhanyagolt gráci évek, illetve kurzusok alaposabb feltárása.”
Ehhez az elkezdett munkám folytatásához keresem
fiatal kutatók közreműködését.
IRODALOM
- Őry Miklós – Szabó Ferenc: „Pázmány Péter
(1570-1637)”, Bevezető a köv. kiadványhoz: Pázmány Péter: Válogatás műveiből
, I-III, Bp. Szent István Társulat, 1983, I, 11-107.
- Szabó Ferenc S.J.: A teológus Pázmány. A
grazi „theologia scholastica” Pázmány művében. 2. kiadás, METEM, Budapest, 1998.
(További irodalom.)
- Öry Miklós: Pázmány Péter tanulmányi évei.
Az 1970-es eredeti javított kiadása (ŐryM. Javításai lemezen mellékelve),
Piliscsaba, 2006. („Pázmány Irodalmi Műhely”, 5.)
- Hermann Egyed: A hittudományi Kar története,
1635-1790. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1938.
- Kornis Gyula: Pázmány személyisége.
Franklin, Budapest, 1935.
- Pázmány Péter-bibliográfia 1598-2004.
(Szerk. Adonyi Judit és Maczák Ibolya), PPKE Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba,
2005.
|