Mindszenty – „A fehér vértanú”
Koltay Gábor új filmje ismét Mindszenty József bíboros, a
„fehér vértanú” életművére irányította a figyelmet. Szerencsére találkozunk
olyan cikkekkel, filmekkel, kiállításokkal, amelyek igyekeznek teljes fénybe
állítani a mártír magyar főpap életművét, ellentétben az utóbbi évek torzító,
néha a kommunista időkre emlékeztető írásaival, megnyilatkozásaival.
Kiállítások, filmek,
konferenciák
Tavaly Krisztus Király ünnepén a budapesti pasaréti
ferencesek Kájoni János Házában emlékkiállítás nyílt Mindszenty József
bíboros életéről. (1892–1975). Minthogy a kiállítás anyagát a zalaegerszegi
Andor Imre állította össze, főleg a volt zalaegerszegi apátplébános
negyedszázados zalai működéséről, kisebb mértékben a veszprémi püspök nyilasok
elleni fellépéséről, majd az esztergomi érsek, hercegprímás tömegeket mozgató
Boldogasszony évi (1947–48) országjárásáról, a koncepciós perről és az azt
követő szenvedésekről láthattunk képeket, dokumentumokat.
A kiállítást megtekintve feléledtek zalaegerszegi emlékeim.
A gimnázium III–VII. évfolyamait ugyanis abban a gimnáziumban végeztem, ahol
Pehm (Mindszenty) József 1917 elejétől hittanár (is) volt (1923-tól Deák
Ferenc, 1950-től Zrínyi Miklós nevét viselte). Az új hittanárnak a III.
gimnáziumban tanítványa volt Keresztury Dezső, a későbbi neves író, a II.
osztályban Czinder (Kerkai) Jenő, a későbbi jezsuita, a KALOT mozgalom
alapítója, továbbá a gimnázium tantestületének tagja volt ekkor Marton Boldizsár
magyar–latin szakos tanár, aki később mint Marcell kármelita atya lett híressé.
(Az 1917–18-as évekről bővebben Mindszenty: Emlékirataim, Bp. 1989,
19–23.) A hittanár Pehm József vezette a diákok Mária-kongregációját is. E
kongregációban is tevékenyen részt vettem, tiltakoztam feloszlatása ellen.
Amikor 48-ban megindult a befeketítő hajsza Mindszenty bíboros ellen, mint
gimnazista nem írtam alá társaim nagy részével a Mindszentyt rágalmazó
papírokat.
Pehm József 1919. okt. 1-én, 27 évesen lett plébános
Zalaegerszegen, ahol több, mint negyedszázadon át működött. Többek között
templomokat és miséző helyeket, valamint egy öregotthont épített. III-os
gimnazista koromban egy ideig (míg a népi kollégiumba nem kerültem) a plébánián
laktam, és a Szent József öregotthonban étkeztem, Galambos apátplébános
jóvoltából. Pár év után Mikes püspök kinevezte címzetes apátnak.
Később, 1947-ben, a Boldogasszony éve alatt itt, Egerszegen
a volt apátplébános mint bíboros szólt a plébánia melletti pódiumról Zala
népéhez, tiltakozva az egyre erősödő, elnyomó intézkedések ellen. Ott álltam
három méterre a pódiumtól: megszöktem a sportpályáról, ahova kivezényelték a
diákokat, miként a gazdáknak lóvizitet rendeltek el: a cél az volt hogy minél
kevesebben jöjjenek Mindszentyt hallgatni. Valaki elrontotta – parancsra – a
mikrofont; a tömeg kiabált: „Hangosabban!” Mire Mindszenty kimért hangon: „Ezt a
hatóságoktól kérjétek!”
„Hitvallók és ügynökök”
2009 tavaszán láthattuk Kabay Barna és Petényi Katalin
„Hitvallók és ügynökök” című filmjét, amelynek elején megjelent Mindszenty
bíboros. A dokumentumfilm számot vet a magyar katolikus egyház elmúlt 50
évével, a hősi hitvallókat, börtönbe vetetteket éppúgy bemutatja, mint az
Állambiztonsági szervek által beépített ügynököket – felhasználva az utóbbi
években közzétett dokumentációt. Várszegi Asztrik apát, a tanácsadó és narrátor
mondja, hogy a múlt tisztázása nélkül az egyház nem szerezheti vissza a
társadalom bizalmát. De a múlt tisztázását célzó filmben nem mindig
kiegyensúlyozottak az állásfoglalások a kényes kérdésekben. Ezt joggal tette
szóvá Osztovits Ágnes a Heti Válaszban. „Itt van mindjárt Mindszenty
József hercegprímás ügye (nem véletlen indul vele a film). Ha nem fogadjuk el,
hogy az ő elzárkózása a kommunista hatalommal történő együttműködéstől hősi
tett, az egyház függetlenségének hathatós védelme volt, akkor értelmezhetetlenné
válnak a további események. Ha azt bizonygatjuk, hogy a prímás
szembehelyezkedett Rómával, akkor az együttműködést; a pragmatikus megoldásokat
mindenek fölé helyezzük.” A filmből kiderül, hogy sem Rákosiékkal, sem
Kádárékkal nem lehetett kollaborálni.
Vissza kell utasítanunk a kommunista vagy baloldali
értelmiségieknek néha ma is felbukkanó tételét: Rákosi kereste a dialógust a
Vatikánnal, de ezt Mindszenty nyakassága megakadályozta. Ma már világos, hogy
1948 derekán Rákosi – moszkvai ukázra – elhatározta a bíboros elítélését. Az
csak taktikázás volt, hogy P. Mócsy Imre jezsuita római útjába beleegyezett,
valójában egyáltalán nem akarta a párbeszédet a Vatikánnal. Mócsy még haza se
tért, és Mindszentyt dec. 26-án letartóztatták. Koncepciós pere készen volt.
Amikor a magyar katolikus püspöki kar Mindszenty bíboros elfogatása után 1949.
január 10-én először tanácskozott, és Czapik egri érsek javaslatára úgy döntött,
hogy eltitkolja azt a levelet, amelyet XII. Piusz pápa írt hozzájuk – a pápa
helytállásra és hűségre buzdította őket –, ezzel a gesztussal szinte normává
lett a „túlélés” politikája, majd a „kis lépések” politikája. Minderről bővebben
ír Pálos Antal S.J. Lénárd Ödön piarista atya vallomásait és nézeteit
ismertetve. (Távlatok, 1995, 784–789; recenzió Lénárd Ödön Erő az
erőtlenségben c. könyvéről)
A börtönviselt Lénárd atya radikális „tisztázást” követelő
szavait a film elején idézik. Talán a „Hitvallók és ügynökök” nem hangsúlyozta
eléggé, hogy mindaz, ami Mindszenty letartóztatása és elítélése után
következett: a püspöki kar „behódolása”, a hitvalló papok és szerzetesek
bebörtönzése és a besúgó ügynökhálózat megszervezése – mind annak a
következménye volt, amit az evangéliumi jóslat jelez: „Megverem a pásztort, és
szétszélednek a juhok.” (Vö. cikkemet a filmről: Távlatok, 2009/2,
92–94.)
Egyházüldözés a
Kádár-korszakban
Az idén május 6-án és 7-én a Sapientia szerzetesi
főiskolán katolikusok és protestánsok konferenciát rendeztek a
Kádár-korszak (1956 utáni) egyházüldözéséről, ismét csak emlékezve az üldözött
egyháziakra és világiakra, a kommunista rendszer áldozataira. II. János Pál
szándéka is az volt, hogy össze kell gyűjteni a XX. század vértanúit. Szabó
Csaba, az Országos Levéltár igazgató-helyettese, a korszak kutatója és a
konferencia egyik szervezője hangsúlyozta: most már nem annyira az ügynökökre
kellene fordítani a figyelmet, hanem a Kádár-korszak alatt megszervezett
egyházüldözés, az Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium, ill. a politikai
rendőrség kapcsolatrendszerére, módszerére és a koncepciós perekre, az ún.
Ostpolitik hátterére. A konferenciához kapcsolódóan a Horánszky utcában, a
jezsuiták Párbeszéd Házában érdekes kiállítás és dokumentáció mutatta be a
koncepciós perek áldozatait, az egyházüldözés módszereit. Szerencsére újabban
néhány disszertáció készült e témakörről, fiatal kutatók tárják fel a korszak
korábban ismeretlen dokumentációját.
Szabó Csaba monográfiája az 1964-es részleges megegyezés
előkészítő tárgyalásokról és az utána következő időszakról jól illusztrálja azt,
hogy míg folytak a tárgyalások, Agostino Casaroli érsek „Keleti politikájának”
hátterében folyt az egyházüldözés. A részleges megállapodást aláírták, de az ún.
Mindszenty-ügyet nem oldották meg. Mindszenty József bíboros ekkoriban az
amerikai követségen félrabságban aggódva figyelte az eseményeket, jól
tájékozódott, és tájékoztatta a Vatikánt, Cicognani bíboros államtitkárt. Azon a
véleményen volt – ezt Pro memoria feljegyzéseiben és Emlékirataiban
is tudomására hozta a Szentszéknek, hogy a diplomácia (az elnyomó rendszerrel
kötött kompromisszumok) akadályozzák az evangelizálást (ez volt egyébként
Wyszynski bíboros véleménye is), tehát az Ostpolitik főleg az elnyomóknak
kedvez. (Erről bővebben lásd cikkemet: Vigilia 2010/7, 545–547).
Megjegyzem még, hogy Mészáros István, a kiváló
Mindszenty-kutató Árnyak és fények c. könyvében (Eötvös József Kiadó,
2008) több „kiegészítést” tett közzé a Mindszenty -életrajzhoz, nevezetesen
helyreigazította Somorjai Ádám O.S.B egyik Népszabadság-cikkét
(interjúját) és az utóbbi években közzétett dokumentumköteteihez írt, többször
torzító jegyzeteit.
Mindszenty, „a fehér
vértanú”
Koltay Gábor új filmje – Mindszenty – a fehér vértanú –
dokumentumfilm bizonyos fikciós elemekkel átszőve: a főszereplő, Sipos Imre (a
Pesti Magyar Színház színész-rendezője) végigjárja a bíboros életének fontosabb
színhelyeit, gyűjti az adatokat, élményeket, hogy válaszolhasson e kérdésre: Ki
is volt hát Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, az utolsó hercegprímás?
A főszereplő tehát végigjárja Pehm-Mindszenty József
életútját szülőfalujától, Csehimindszenttől egészen a bécsi Pázmáneumig, ahol a
bíboros élete utolsó éveit töltötte. Közben felsorakoznak a dokumentumok,
idézetek Mindszenty Emlékirataiból, tanúságtételek ma is élő főpapoktól,
egyházi és világi személyektől, történészektől. A történelmi környezetbe
illesztett, archív anyagokkal illusztrált életút során a néző megismeri az
egyházát, hazáját és népét szerető, jogaikat megalkuvás nélkül és hittel védő
főpásztort. Mindszenty bíboros megtapasztalta két kommunista terror és a nemzeti
szocializmus börtöneit. Éppúgy tiltakozott a zsidók elhurcolása, mint a svábok
kitelepítése ellen. Minden elnyomott érdekében felemelte szavát. Történelmi
személyiségét így is lehetne jelölni: „emberi jogi harcos.”
A szegedi bemutató után a püspöki hivatalban megrendezett
sajtótájékoztatón Koltay Gábor elmondta: Mindszenty József bíboros nemcsak a XX.
századi egyháztörténet, hanem az egyetemes magyar történelem egyik kiemelkedő
személyisége, a mindenkori emberjogi küzdelem egyik emblematikus
megszemélyesítője. Egészen az utolsó rendszerváltásig nem volt tanácsos még a
nevét sem említeni. Az 1991. május 4-i esztergomi újratemetése óta közel 20 év
telt el. Mindszentyről többnyire csak akkor írnak, ha a boldoggá avatási
eljárással kapcsolatban valamilyen fontosabb esemény történik.
Ezt a kijelentést némileg kiegészíthetjük. Az utóbbi
években számos történeti munka foglalkozott a kommunista idők egyházüldözésével,
és – így vagy úgy – a Mindszenty-ügy is szóba került, jóllehet még mindig
jelentkeznek a múltból kísértő torzítások. Koltay filmje végigvezet bennünket a
„fehér vértanú” életútján, harmonikusan bemutatva – dokumentálva – a fontosabb
mozzanatokat. Főleg az ifjú nemzedék számára közöl fontos ismereteket a magyar
főpap életéről (a középiskolákban vetíteni kellene). De az idősebbek is
érdeklődve láthatnak pl. olyan képsorokat, amelyek a budapesti amerikai
követségbe vezetnek, ahol a bíboros 15 évig (1956–1971 között) félrabságban
figyelte, követte a világpolitika és az elnyomott magyar egyház eseményeit,
küldve a Vatikánba tájékoztatásait a hazai állapotokról, miközben A. Casaroli
érsek folytatta „kelet politikáját”, kompromisszumos tárgyalásait az egyházat
elnyomó hatalom képviselőivel, keresve a „modus vivendi”-t, ami végső
elemzésben „modus non moriendi” volt.
A szerzőnek nem volt szándékában a történeti kutatások
feldolgozása és megvitatása. Nem bizonyítani, vitatkozni akart, hanem
tárgyilagosan bemutatni, ismertetni a „fehér vértanú” életútját, történelmi
tanúságtételét.
Boldogasszony éve –
Prohászka idézése
A főpásztort saját sorsa nem érdekelte, minden erejét a
feladatokra fordította. A hitet akarta feléleszteni és megőrizni az egyház és a
nemzet életében. Mindig emelt fővel és éber tekintettel figyelte a magyar nép
hitét. Mészáros István, a legtájékozottabb Mindszenty-kutató, a bíboros prímás
lelkipásztori útjairól írja: „1945 őszétől 1948 őszéig, három éven át,
fáradhatatlanul járta az országot. Az érseki-püspöki székhelyeken, a
kisebb-nagyobb búcsújáróhelyeken hatalmas tömegek gyűltek össze, tíz- és
tízezrek sereglettek köréje, hogy meghallgassák tőle Krisztus tanítását
Istenről, hitről, erkölcsről, hazáról, szeretetről (nem politikáról!). Százezres
tömegeket mozgatott meg a Boldogasszony Éve (1947. augusztus 15 – 1948.
december 8), valamint a Nemzeti Mária Kongresszus 1947. október 4–7). Az 1947.
évi budapesti Szent Jobb-körmenetnek – amelyet Mindszenty bíboros a Szent
István- bazilikától a Hősök teréig vezetett – mintegy félmillió résztvevője
volt. S ezekben az években már egyre nagyobb erővel szervezkedett az
egyházellenes politikai hatalom.”(Következik 58 dátum és helységnév felsorolása.
Mészáros István: Pannonia Sacra, 65–68).
Ebből az „országjárásból” csak egyet emelek ki: 1947.
április 13, Székesfehérvár. Prohászka Ottokár halálának 20. évfordulóján
nagyszabású ünnepséget tartottak Mindszenty József bíboros vezetésével. (Erről
nincs szó a filmben.) Jelen volt a püspöki kar és mintegy 25 ezer hívő. A tömeg
jó része a Prohászka-templomon kívül hallgatta a bíboros hercegprímás beszédét,
aki volt esztergomi spirituálisára emlékezve mintegy a saját portréját is
megrajzolta, amikor Prohászkát úgy mutatta be, mint Isten, az Egyház és a haza
emberét. Mindszenty beszéde elején hangsúlyozta:
„Nem siratni, nem gyászolni, nem is ünnepelni, még
kevésbé tüntetni jöttünk, hanem sebekkel teli népünk Te Deumát érte elzengeni,
hitet, reményt és szeretetet meríteni és megerősödni.” – „Ki is volt ez az
Isten szolgája? Fejedelmi termetben, hódító megjelenésben, a természetfelettit
hordozó járásban érintetlen, gyermekded örökifjú lélek. (…) Isten dalnoka, a
Szentlélek földre küldött hárfája, ünnepi harang, a nemzet országjáró apostola,
lélekgyújtogatója, a jozefinizmus és szabadelvűség poshadt levegőjét a magasból
kitisztító villám. (…) Ennél is több: az evangéliumi szociális igazságok
meghirdetője és cselekvője, megvalósítója. Nagy szív, hősi áldozat, a közért
két végén meggyújtott életgyertya.”
E bevezető után Prohászka vallomásait, naplóit idézve
Mindszenty bemutatja Isten emberét, az Egyház emberét és a haza emberét.
Végül a hívekhez fordul: „Kedves Hívek! (…) Legyetek Istené,
Egyházé, hazáé. Amikor minden szinte futóhomokká indul, rendületlenül
ragaszkodjatok az erkölcsi alaphoz, mert csak az ősi kereszténység alapján
állhatunk meg a fergetegben. Vigyétek innét az ő testi-lelki ínséghez lehajló
mélységes részvétét, irgalmasságát városotok, falutok világába.
Őrködjetek, hogy ne legyen a magyar népnek kétféleképpen nevelt
ifjúsága.”
Ez a kis ízelítő is jelzi, milyen beszédekkel lelkesítette
a magyar népet a bíboros prímás. Nem véletlen, hogy két héttel e beszéd után
Budapesten, a Károlyi-kertben ledöntötték Prohászka szobrát. Erről hallunk a
filmben. Az Új Ember (1947. május) híradása szerint: „Vasárnap egész nap
tartott a hívek zarándoklása. (…) Megjelentek a keresztény vallások vezetői,
élükön Mindszenty József bíborossal. A megriadt embereket ezekkel a szavakkal
bátorította: ’Prohászkát nem döntötték le, szelleme ezzel még csak emelkedett.’”
Talán a szobordöntés is siettette Mindszenty bíboros
elhatározását: 1947. augusztus 15-én meghirdette a Boldogasszony évet. A
filmben ezt a Mindszenty-idézetet halljuk: „Legyen bár divat manapság az
anyagelvűség, a materializmus (…) mi (…) ne szakadjunk el őseink hitétől, a
katolikus keresztény tanítástól, mert (…) földi hatalmak megsemmisülnek,
világnézetek elfajulnak, de Krisztus igéi el nem múlnak, a sziklára épült
Anyaszentegyház meg nem inog. (…) Töretlen bizalommal helyezzük sorsunkat Isten
kezébe a Szűzanya által. Ezért az 1947/48-as év (…) a Boldogasszony éve lesz.
Jelszava: Vissza a Nagyasszonyhoz, vissza a magyarság ősi életforrásaihoz.”
Mindszenty ma is időszerű
tanúságtétele
Miközben a bíboros járta az országot és óriási tömegeket
megmozgatott, a hatalom emberi figyelték, leírták beszédeit, Péter Gábor
tanulmányozta azokat, hogy amikor eljön az ideje, felhasználhassák ellene.
Rákosi Mátyás az 1948-as esztendő teendői között sorolta fel az egyház és a népi
demokrácia viszonyának „rendezését”. Amikor Ortutay Gyula vallás- és közoktatási
miniszter bejelentette az egyházi iskolák államosítását, Mindszenty válasza
magabiztos volt: nem lehet történelmi fejlődés a nép akarata ellenében. A harc
az ateista ideológia, „államvallás” ellen kiéleződött.
Erdő Péter bíboros találóan jegyzi meg, hogy ebben
az időben sok függhetett ugyan az egyházi vezetők magatartásán, de az alapvető
helyzet nem tőlük függött, hanem jórészt az elnyomó hatalomtól. Példának hozza
fel, hogy Grősz József elviselhetetlen politikai nyomás alatt 1950 nyarán,
amikor ezrével vitték el a szerzeteseket, aláírta az úgynevezett 1950-es
megállapodást a magyar kormánnyal, de utána néhány hónappal ő ellene is pert
konstruáltak és elítélték. „Tehát az, hogy Mindszenty József nem írta alá az
egyezményt, nem kívánt ebbe belebocsátkozni két évvel korábban, ez nem azt
jelenti, hogy ezen múltak volna a dolgok.”
Van még Erdő Péternek egy fontos megjegyzése Mindszenty
bíborosnak az amerikai követségre való meneküléséről 1956. nov. 4-én. Ezt nem ő
maga tervelte ki, hanem valaki tudtán kívül előkészítette ezt az akciót. „Neki
az előző éjszakán telefonálnak Tildy Zoltán titkárságáról, hogy menjen a
Parlamentbe. 4-én reggel elmegy a Parlamentbe és aztán onnan őt átvezetik az
amerikai követségre, ahol az a hír fogadja, hogy neki már Washington megadta a
menedéket.”
Erdő Péter bíboros szerint: „Az egyház történetében az Ő
szerepe biztos, hogy a hitről szóló tanúságtétel fogalmával fémjelezhető. Nagyon
nehéz korszakban állt Mindszenty bíboros a magyar katolikus egyház élén…”
Veres András szombathelyi megyéspüspök: „Számomra az a
legfontosabb üzenete az életének, hogy aki egyszer az egyház és Isten
szolgálatára adta az életét, azt teljes odaadással tegye. (…) Ugyanakkor azt is
gondolom, hogy az igazsághoz való tántoríthatatlan hűsége az személyes
adottságából, jellemvonásából fakadt…”
Végül II. János Pált idézem (1991-ben Mindszenty József
bíboros esztergomi sírjánál mondta): „Esztergom rendíthetetlen bíboros érseke
magasztos erények példáját adta a katolikus világnak. Egy nagy lelkipásztor
méltóságával hordozta a fejére helyezett töviskoronát. Olyan magasztos egyházi
személy emlékét hagyta ránk, aki hosszú éveken át tudott imádkozni és szenvedni
népéért.”
Szabó Ferenc
|