Távlatok / 88  -  2010. Péter-Pál

Tartalom


Szabó Ferenc: Jezsuita folyóiratok: a Távlatok múltja és jövője

A Távlatok szerkesztőségében előkészített jezsuita kiadványok

Gyorgyovich Miklós: Non omnis moriar...

Keresztesné Várhelyi Ilona: Végszó

Török Csaba: Zárszó

Visszhangok


Repertórium II. – Távlatok 51–87. >>
(Összeállította: Gyorgyovich Miklós


Gyorgyovich Miklós: Üzenem néktek...

 

 


JEZSUITA FOLYÓIRATOK:
A TÁVLATOK MÚLTJA ÉS JÖVŐJE

Húsvéti számunk szerkesztőségi bevezetőjében röviden vázoltuk a Távlatok jövőjét, (nyomtatott változata) megszűnésének indokait. Amikor most elköszönünk kedves Olvasóinktól, szeretnénk áttekinteni folyóiratunk közel két évtizedes működését, a magyar egyház és társadalom szolgálatában betöltött – az évek során beérkezett visszhangok, sokak véleménye szerint – hiánypótló szerepét. De előtte rövid áttekintést nyújtunk a 100 éves független magyar rendtartomány sajtóapostolkodásáról.

A százéves magyar provincia folyóiratairól

Mióta 1909-ben megalakult az önálló magyar rendtartomány, a sajtó a jezsuiták apostolságának homlokterében állt. Ki kell emelnünk két lelkes, zseniális apostol nevét: Bangha Béláét (1880–1940) és Bíró Ferencét (18691938). Nyisztor Zoltán a XX. század katolikus megújhodásáról írt könyvében (Ötven esztendő, Bécs 1962) mindkét jezsuitát a „hódítókról” szóló fejezetben mutatja be, akiknek élén Prohászka Ottokár méltatását olvashatjuk.

Bangha Béla nevéhez fűződik a Magyar Kultúra című, kéthetenként megjelent rangos folyóirat megalapítása és sikeres szerkesztése. A lap 1912 karácsonyán indult el és 1944-ig, az orosz megszállásig megjelent. A magyar katolicizmus újjászületésében meghatározó szerepet játszott, és ez jórészt az író, szónok, hitvédő és szervező Bangha Bélának köszönhető. 1910 körül, amikor a fiatal Bangha az innsbrucki egyetemről Pestre került, már nagy neve volt a Mária utcai pesti rendháznak, hála Tomcsányi, Bús, Bóta atyák működésének. Bangha Bélára a Mária Kongregáció szerkesztését bízta Bús provinciális. Alighogy szeptemberben megérkezett, októberben már hitvédelmi előadásokat hirdetett meg minden hónapra. A főváros katolikusai számára ez nem volt új, hiszen Prohászka konferenciabeszédei már megmozgatták az „állóvizeket”, de Bangha előadásainak olyan sikere lett, hogy csakhamar havonta két előadást kellett tartania az értelmiség legkülönbözőbb kategóriáinak.

De a magyar katolicizmus öntudatra ébredésében a legdöntőbb szerepet a Magyar Kultúra játszotta. Nyisztor Zoltán, aki a folyóirat egyik főmunkatársa volt, Bangha Béla élete és műve című könyvében részletesen bemutatja a folyóiratot, elemzi annak sikerét.

Itt éppen csak felsorolom jellemzőit. Ismerni kell a századelő liberális, szabadkőműves, vallás- és egyházellenes magyar sajtóját, hogy megértsük Prohászka és Bangha harcos és kemény fellépését, írásaik polémikus hangját, ami a folyóirat stílusát is jellemezte. Bangha a lap köré tömörítette a világi értelmiség színe-javát, a szerkesztőség néhány tagjából „vezérkart” alakított, akikkel gyakran, rendszeresen megbeszélte az időszerű kérdéseket. Ezenkívül a folyóiratnak népes munkatársgárdája volt. A lap rovatai a következők voltak: az első lapokon a „Tanulmányok” rovatban két-három magvas írást közöltek, utána néhány lapot a szépirodalomnak szenteltek. A folyóirat legnagyobb jellegzetessége a „Pajzs és kard” c. rovat volt: ebben a katolikus világnézet elleni támadásokra válaszoltak, cáfolták az ellentétes nézeteket. E harcos, polémikus rovat irányítója, egy ideig mestere, maga Bangha volt. Ezután következett a „Szemlék” rovata (színházi, művészeti és irodalmi beszámolók). Utolsó rovat volt a „Napló”, amely időszerű világeseményeket örökített meg.

Ha ma a Magyar Kultúrában tallózunk, felfigyelhetünk az időszerű világnézeti kérdések tárgyalására: darwinizmus, monizmus, XI. Piusz Quadragesimo anno k. körlevele, a világpolitika és a világegyház eseményei (a mexikói, az orosz, a spanyol kommunista forrongások), a kultúra időszerű tényei (pl. a katolikus irodalom kibontakozása Franciaországban és itthon; tollhegyre tűzték a vallás- és egyházellenes kulturális megnyilvánulásokat, kivédték a támadásokat), mindezt a katolikus öntudat ébresztése és erősítése „harcias” szellemében.

Kevéssel Bangha Béla halála előtt (1940. márc. 20-án) jelent meg híres cikke a MK-ban: „A mai katolikus sajtóprobléma.” Ebben a Páter visszatekintett a megtett útra, majd a jelenre fordítva figyelmét, három veszélyre mutatott rá a mai sajtóproblémákat elemezve (ez ma – mutatis mutandis –, 2010-ben is még időszerű lehet: 1) A félkeresztény, elvizenyősített „kereszténység” iránya. Az első világháború és a balpártiság, a szabadgondolkodás csődje után sokan átnyergeltek „kereszténynek”, nem törődve az erkölcsi követelményekkel. A kereszténység jelszó lett, de hívei magánélete pogány volt. 2) A másik veszély: az álkeresztény sajtó: a félkeresztény csak a gyakorlatban tagadja meg a kereszténységet, az álkeresztény mozgalom hívei, bár „kereszténynek” nevezik magukat, az újpogány faji önimádást hirdetik, külföldi mintákról lemásolt keresztényellenes elméleteket. 3) Harmadik veszély a felekezeti elmosottság: „keresztények vagyunk, egy Istent imádunk, felekezeti kérdések nem érdekelnek bennünket”, így nyilatkoznak a vallási közömbösség, a katolikus egyházhoz való hűtlenség hívei. Ezután Bangha azt hangsúlyozza, hogy a sajtónak újra fel kell ébresztenie a katolikus öntudatot.

Ma már, a II. vatikáni zsinat óta, mindezt az ökumenikus és a vallásokkal folytatott párbeszéd szellemében tesszük. De ma is tanulhatunk Prohászkától és Banghától a hitvédelem területén bátor kiállást, szakszerű visszavágást és tájékoztatást, még ha nem is a „diadalmas világnézet” és a „világhódító kereszténység” meglehetősen „triumfalizmust” sugárzó magatartásával. (Az induló Távlatok 1991-ben világnézeti kérdések tárgyalásában részben a Magyar Kultúra örökébe kívánt lépni.) Egyébként olvasóink majd az év végén kezükbe vehetik (a húsvétkor előre jelzett) Bangha Béla emlékezete c. kiadványunkat, ebből láthatják Bangha Béla lelki-szellemi fejlődését, pl. azt, hogy jóval a zsinatot megelőzve kereste a párbeszédet a nem katolikus keresztényekkel, élete vége felé szívügye volt a keresztény unió útjának egyengetése.

Már jeleztem hogy a fiatal P. Bangha egy ideig a Bús Jakab által alapított Mária Kongregáció című hitbuzgalmi lapot szerkesztette. Ugyancsak Bangha alapította a sajtó terjesztésére a Katolikus Hölgyek Sajtóegyesületéből a Katolikus Sajtóbizottságot. Ennek tagjai nemcsak a Magyar Kultúra terjesztésében vettek részt, hanem a később létrehozott Központi Sajtóvállalat, valamint a Nemzeti Újság és az Új Nemzedék alapításában és a sajtóapostolok kiképzésében is.

A másik neves jezsuita sajtóapostol Bíró Ferenc volt, aki 1915-ben létre hozta A Szív című lapot, amelyet a nagyközönség Szívújságnak nevezett el (e név újságalakú formátumára utalt.) A provinciának már volt egy havi hitbuzgalmi közlönye, a Jézus Szíve Hírnöke, amely a jezsuiták apostolkodásában jelentős Jézus Szíve-tiszteletet terjesztette. P. Bíró megalapította a Jézus Szíve Népleányok Társaságát, és Korda nyomdát és könyvkereskedést, amely a Szívújság programjának kiszélesítését, a népies katolikus irodalmat akarta szolgálni. 1919 tavaszán a proletárdiktatúra miatt A Szív (miként a Magyar Kultúra is) rövid időre megszűnt. Ősszel az újra induló lapban a gyermekrovatot Blaskó Mária tanárnő vette át, és segített a Szívgárda-mozgalom megalapításában és vidéki megszervezésében. E „Gárda” nemcsak a Jézus Szíve-tisztelet, hanem az újság terjesztésében is döntő szerepet játszott. Továbbműködött a Jézus Szíve Hírnöke is, valamint néhány kisebb jezsuita lap: a már említett Mária Kongregáció, Katolikus Missziók, Szűz Mária Virágoskertje, Manréza, később a KALOT–mozgalom lapjai: Dolgozó Fiatalság és Magyar Vetés.

A Szív hetilap 1945 után elérte a 200 ezres példányszámot. Kollár Ferenc (19121978) erélyes fellépésére már 1945. május 15-én megjelenhetett. Kollár Ferenc fáradhatatlan munkatársa  Pálos Antal volt. Bár 1950-ben a szerzetesrendeket a kommunisták betiltották, a jezsuiták az üldözés közepette is így vagy úgy – működtek, egyetemeken, szemináriumokban: a börtönben is tanultak a fiatalok. 1951-ben betiltották A Szív-et.

A magyar provincia tagjaiból többen, főleg fiatalok, 194849-ben és 195657-ben, külföldre szöktek, és különféle országokban tanultak, működtek. A Szív szerkesztését és kiadását kis füzet formájában Kanadában folytatták. Szerkesztői voltak, részben egymást követően: Reisz Elemér, Kővári Károly, Radányi Rókus, Bieleck József, Nagy Ferenc és Sajgó Szabolcs. P. Sajgó költöztette haza a lapot a „rendszerváltozás” után.

Néhány szót még a külföldi jezsuiták sajtótevékenységéről. P. Őry Miklós Klagenfurtban a külföldi magyar papság összefogására 1955-ben létrehozta a Magyar Papi Egység mozgalmát, és folytatta a 30-as években Szegeden P. Hunya Dániel által alapított Papi Lelkiség című folyóiratot, Magyar Papi Egység címmel. A 60-as évek végén a papság lapja átalakult, és Szolgálat címmel jelent meg negyedévenként, most már hazai világi olvasókat is megcélozva. Klagenfurtban a szerkesztést P. Őry irányította, 1970-től Kardos Klára tanárnő, 1975-től pedig a Brazíliából visszatért P. Benkő Antal segítségével. Az adminisztrációt Marosi László, 1981-től Hegyi György végezte a karinthiai Spittalban. P. Őry halála (1984) után P. Benkő lett a társszerkesztő. A lap cikkeit a külföldi magyar jezsuiták és más szerzetesek, világi papok és értelmiségiek írták. (A Szolgálat együttműködött a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségével, valamint a bécsi Magyar Egyházszociológiai Intézettel.) Egy idő után hazai püspökök és papok is küldhettek írásokat, és a Szolgálat postai úton nagyobb nehézségek nélkül hazajuthatott. Fontos szerepe volt a zsinati teológia, lelkiség, korszerű lelkipásztorkodás terjesztésében, segítésében. Az anyagi alapot jórészt az Ostpriesterhilfe biztosította. A Szolgálat számos vallásos könyvet adott ki és küldött haza. Ezek szerkesztésében, fordításában az oroszlánrészt Kardos Klára vállalta künféle álneveken.

Az 1990-es „fordulat éve” után a hazafelé irányuló munkákat koordináló (P. Hegyi János vezetésével működő) Commissio de ministeriis elhatározta, hogy a folyóiratot átalakítjuk, a papságon kívül a magyar értelmiséget is fokozottabban szemmel tartva, itthon jelentetünk meg egy negyedéves világnézeti, kulturális és lelkiségi folyóiratot. Ez a tervezett „Új Szolgálat” lett a Távlatok. Egy német jótevő jelentős anyagi támogatásával indulhatott el a lap 1991 húsvétján Bécsben Szabó Ferenc és Nagy Ferenc szerkesztésében. A következő évben hazaköltöztünk Budapestre, a Sodrás utcai Faludi Ferenc Házba: a főszerkesztő a Vatikáni Rádiótól vált meg 25 évi szolgálat után, Nagy Ferenc pedig Bécsből tért haza, ahol az utóbbi években Benkő Antallal a Szolgálatot szerkesztette. Valamivel korábban Sajgó Szabolcs tért haza ide az „Írók Házába” Kanadából A Szívvel. (A Szív-ről bővebben lásd ismertetésemet a Szilágyi Csaba által gondozott gyűjtőkötetben.)

A Távlatok célkitűzése, profilja, működése (1991–2010)

A Távlatok első számainak előkészítését a Szolgálat bécsi szerkesztőségében végezték, mígnem 1992 nyarán – mint írtam – a főszerkesztő, Szabó Ferenc Rómából, a társszekesztő, Nagy Ferenc pedig Bécsből hazaköltözött Budapestre a Sodrás utcai Faludi Ferenc Házba. Az első számot még Ausztriában, a többit, a második számtól kezdve pedig már itthon nyomattuk. Azóta is Fábián Endre kecskeméti mérnök gondozza a nyomtatást, postázást. Ahogy lassan „meghonosodtunk”, egyre több szerzőt és olvasót toboroztunk. 1993-tól 1997-ig évente hat számot adtunk ki (nyári kettős számmal). Utána visszatértünk az évi négy számra. Viszont 1996-tól 2006-ig minden számhoz kétívnyi mellékletet csatoltunk: a Magyar Papi Egység Nagy Ferenc szerkesztésében sajátos lelkipásztori kérdésekkel foglalkozott; néha egy-egy külön füzet is megjelent lelkipásztori vagy erkölcsi problémákról. Továbbá P. Nagy folyatta a Szolgálat gyakorlatát: közölte a pap és szerzetes halottak nekrológját.

Az 1993/1. (9.) számban már megjelentek a szerkesztőbizottság tagjainak nevei: András Imre SJ (Bécs-Budapest), Benkő Antal SJ (Róma), Czigány György (Budapest), Keresztesné Várhelyi Ilona (Debrecen), Mészáros István (Budapest), Nemeshegyi Péter SJ (Tokió), Nemeskürty István (Budapest), Sajgó Szabolcs SJ (Budapest). – Ez a névsor az 1995/1. számban bővült Bárdosy Éva és Gyorgyovich Miklós nevével, majd rövid ideig Hartai Éváéval. Újabb bővülés 2000-től: Beran Ferenc, †Dékány Endre, Róna Judit, Szerdahelyi Csongor. 2006-tól még: B. Petőfi Ágnes, Horváth Árpád SJ, Krómer István, Lázár Kovács Ákos, Radnóti Katalin, †Tüskés Tibor, Thorday Attila, Tereza Worowska, és rövid ideig még Kiss Ulrich és Vértesaljai jezsuiták. 1995-től Nemeshegyi Péter már Budapesten cenzorunk, majd főmunkatársunk lett, Gyorgyovich Mikós pedig olvasósszerkesztő, majd az utolsó években, amikor Nagy Ferenc kivált a szerkesztőségből, társszerkesztő lett. 1993-tól Gergó Ágnes és Mogyoróssyné Fogarassy Julianna szerkesztőségi és kiadóhivatali munkatársak.

A politikai fordulat Kelet-Közép-Európában új helyzetet hozott a magyar táradalomban és egyházban, és ez a változás új igényeket, új lehetőségeket teremtett az evangelizálásban. Ezeknek kívánt megfelelni negyedéves világnézeti, lelkiségi, kulturális folyóiratunk. Továbbra is a II. vatikáni zsinat szellemében kívántunk működni: szolgálni a zsinati korszerűsödést, párbeszédet folytatni a magyar értelmiség széles rétegeivel, hívőkkel, keresőkkel és jó szándékú nem hívőkkel, főleg a kultúra képviselőivel, ahogy ezt a Gaudium et spes 62. pontja óhajtotta: „Az irodalom és a művészetek a maguk módján sokat jelentenek az egyházi élet számára. Arra törekszenek ugyanis, hogy kifürkésszék, milyen az ember, mik a problémái, és mit tapasztal, amikor megismeri és tökéletesíteni akarja önmagát és a világot. (…) Egy műalkotás többet mondhat Istenről, mint sok elvont ismeret, világosabbá teheti az értelem számára az Evangélium tanítását, és azt úgy képes bemutatni, mint ami hozzátartozik az élethez.” Mindez elsősorban a „Kultúra és élet” rovatok és részben a „Tanulmányok” irányára vonatkozik. A „tanulmányokat” általában egy-egy központi téma köré csoportosítottuk. Természetesen megmaradt a „Lelkiség” rovat és vele – a Szolgálat profiljának némi folytatásaként – a lelkipásztorkodás. (Később több évig a Távlatok mellékleteként jelent meg – Nagy Ferenc szerkesztésében – a kifejezetten papi, lelkipásztori témákkal foglalkozó Magyar Papi Egység.) Figyeltünk Rómára és a világegyház híreire (ismertettük az új pápai és szentszéki dokumentumokat stb.) Gyakori volt a „Magyar Figyelő”: a magyar politikai-társadalmi valóság felmérése és értékelése az Evangélium fényében. Végül a „Szemle”-rovat könyveket és cikkeket ismertetett.

A Távlatok az évek folyamán kialakította sajátos profilját a hazai vallásos folyóiratok között, hála a szerkesztőbizottság és a szerző munkatársak tanácsainak, valamint az egyre több hozzánk érkező visszhangnak. Tanulságos kiértékelést végzett a Távlatok első 11 száma alapján kedves és hűséges szerkesztőségi munkatársunk, Keresztesné Várhelyi Ilona. Ő is, mások is sürgették a felmérést az olvasók táborában, hogy lássuk, milyen szerepet tölt be lapunk a többé-kevésbé hasonló katolikus folyóiratok (Vigilia, Teológia, Mérleg, Pannonhalmi Szemle, Igen, Jel stb.) között.

A felmérést, közvélemény-kutatást elvégezte Kiss Ulrich S.J., és miután a kérdőívekre beérkezett válaszokat kiértékelte, az eredményt közzétettük a Távlatok 2930-as kettős számában (1996. július, 490.kk.) A kérdőíveket 2653 címre postáztuk, és mintegy 650 személy válaszolt, tehát kis híján minden negyedik!

A válaszadók 70%-a egyértelműen értelmiségi volt. Olvasóink tekintélyes hányada jó néhány más vallásos folyóiratot is előfizetett vagy rendszeresen vásárolt. Ezért összehasonlítást is végezhettünk. A Távlatokkal az olvasók 91%-a elégedett. Ehhez viszonyítva más lapok „helyezése”: Mérleg 73%, A Szív 60, Igen 43, Vigilia 66, Jel 64%. Fontos megjegyzés: „Az olvasók nagyfokú elégedettsége lapunkkal persze annak tudatában értékelendő, hogy a kérdőívet a Távlatok állította össze, és ezért „bonuszt” kapott. Válaszokat kaptunk arra nézve is, hogy milyen témák érdeklik leginkább olvasóinkat. A szellemi, illetve világnézeti tájékozódás és kulturális igény szinte egyenrangúan jelentkezett a lelkiségi szükséglet mellett, tehát nem ennek a helyébe lépett, amikor a lelkiségi Szolgálat helyére lépett a Távlatok. E kettős irányzat egyedülálló profilt adott lapunknak. Végül idézem Kiss Ulrich összefoglalását: „A Távlatok olvasói magas szellemi szintet képviselnek, elkötelezettek a lap iránt, mely egyszerre szellemi és lelki táplálék számukra. A kérdőívakciót örömmel vették, gondosan válaszoltak a kérdésekre, így az adott válaszok megbízhatóknak tekinthetők. Érdeklődésük sokoldalú, és értékelik, hogy a lap ennek megfelel. Nagyobb ökumenikus nyitást várnak el a jövőben, aminek csak örülni lehet.”

Arra itt nem vállalkozhatunk, hogy a részben megőrzött – túlnyomórészt pozitív (sajtó)visszhangokat összegezzük. Néhányat azért idézek ízelítőül. A Magyar Kurír, az Új Magyarország, a Magyar Nemzet, az erdélyi Keresztény Szó stb. több-kevesebb rendszerességgel ismertették a Távlatok új számait, legalábbis a 90-es években. Különösen is részletes méltatásokat közölt a Magyar Nemzet Osztovits Ágnes médiaszakembertől. Néhány ismertetésből idézek belőlük, mert ezek a visszhangok segítettek bennünket a Távlatok sajátos profiljának kialakításában. „A magyar katolikus sajtóban az újjászületés eufóriája után igen jellegzetes gyermekbetegségek ütötték fel a fejüket. A folyamatosan megjelenő régi és az újra indított régi folyóiratok nyomasztó szellemi arisztokratizmusa, néha nem is leplezett pártos ellenzékisége alaposan elbizonytalanította az olvasókat. (…) A Távlatok főszerkesztője, a tudós költő, jezsuita Szabó Ferenc egyre tudatosabban teszi nélkülözhetetlenné folyóiratát, hogy a modern katolicizmusnak itt és most, ebben az ezernyi sorskérdéssel küszködő országban kell szolgálnia, állást foglalnia és segítenie olyan égető szociális kérdések megoldásában, mint amit a munkanélküliség, a tömegessé váló depresszió, az alkoholizmus, a drogfüggőség hoz magával. A Távlatok az egységkeresés fóruma akar lenni, de az egység nevében nem vállal elvtelen kompromisszumokat, nem süllyed le a politikai csatározások szintjére.” Következik a tanulmányok részletes bemutatása. (MN 1993. aug. 9) – „Harminckettedik számánál tart a magyar jezsuiták folyóirata (Távlatok), amelyet ma Szabó Ferenc és Nagy Ferenc közösen szerkeszt népes, világiakat is felvonultató szerkesztőbizottság segítségével. A lap a II. vatikáni zsinat szellemében nyitott a világ gondjaira, igyekszik olyan témákat felvetni, amelyek mindnyájunkat érintenek. A legutóbbi szám a halál problémájával foglalkozott, a mostani a családdal.” Következik Nemeshegyi Péter, Bárdosy Éva és Lelóczky Donát írásainak ismertetése. (MN 1997. jan. 13.) „A magyar jezsuiták folyóirata, a Távlatok már indulásakor felismerte, hogy a katolikus egyház tanítását nem elvont hittételek tudós magyarázatával kell közel vinni a társadalomhoz, hanem a kor kihívásaira kell közérthetően válaszolni. Értelmiségi lap a Távlatok, de nem egy szűk humán értelmiség fóruma. A nyári összevont szám folytatja a párbeszédet a magyar katolikus püspöki kar Igazságosabb és testvériesebb világot! című körleveléről.” (MN 1997. júl. 28.) „Helyüket keresik a nagy egyházak lapjai, mivel cenzurális okból sehonnan nem szorul ki a vallási téma, sok fórum nyújt lehetőséget az írástudók megszólalásának. A jezsuiták Távlatok című folyóirata Szabó Ferenc irányításával a katolikus értelmiség összefogásának jegyében indul, s legfőbb erénye, hogy igyekszik időszerű társadalmi kérdésekkel is foglalkozni. A sokoldalú irodalmár-teológus-költő főszerkesztő személyisége, világképe, szellemi vonzalmai igen erőteljesen rányomják bélyegüket a lapra. A szellemi vonzalmak között elsőként Teilhard de Chardint kell említeni, a nagy hatású jezsuita tudós teológust…” (MN 1999. jan. 4.) „A jezsuiták folyóirata, a Távlatok csupa olyan kérdéssel foglalkozik, amely úgymond a levegőben van. A központi téma: politika és etika – értékekre nevelés. Nem először találkozunk e témákkal a lap hasábjain, de szükség van a határozott állásfoglalásra, mert mint tudjuk, nálunk az elmúlt tíz év az állandó változás jegyében zajlott…” (MN 1999. nov.8)  Idézhetnénk még számos visszhangot lapokból és folyóiratokból. Érdekes volt a Confessio, a magyarországi Református Egyház folyóirata figyelője (1993/1. sz.) a Távlatok méltatásával; bemutatja a folyóirat indulását, szerkesztőségét és az első két évfolyam egyes rovatait, majd megállapítja: „A Távlatok két évfolyama kivételes szellemi élményt nyújt olvasóinak. Nem csupán az egyházi sajtóban lehet szerepe, de az egyetemes és kortárs magyar művelődésben is. Örömmel üdvözöljük a második számtól kezdve már hazai nyomdában formált, bár római és bécsi szerkesztésű folyóiratot. /Előzőleg már bemutatta Szabó F. főszerkesztőt és Nagy F. társszerkesztőt./ Külön szeretettel az írások szívesen vállalt ökumenikus szellemét. A közösen vallott egyetemes értékek szeretetét.” (Bodri Ferenc)

Megemlítem még a Népszabadság 1998. június 22-i cikkét: „Szemérmes Távlatok”. Nagy N. Péter a parlamenti választások kapcsán azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy „Agitáltak-e az egyházak az előző koalíció ellen, vagy sem?” Ismerteti Gyulay Endre püspök „tanácsait” a szavazóknak a Távlatok az évi első számából, majd később ezeket írja: „Ha a Távlatok olvasói a püspök úr, továbbá Nemeskürty István és Harrach Péter tanácsai után is bizonytalanok lettek volna abban, hogy kire jó szavazniuk, elolvashatták a szerkesztőség tanácsait is.” Ismerteti tanácsainkat, ti. hogy ki kell zárni a szélsőségeket, majd később: „Érthető, ha segíteni próbálták azokat a pártokat, amelyeket magukhoz közelinek tudhattak. A szemérem nem érthető, amellyel ezt takargatják…”

 A szerkesztőséghez beérkezett levelekből keveset őriztünk meg. Ezek általában pozitív véleményt tükröznek, miként a sajtóvisszhangok is. Nem szólunk a sok-sok szóbeli gratulációról. A bírálatokat igyekeztünk megszívlelni. Az évek során neves szakemberek, értelmiségiek többször színvonalas tanulmányt küldtek be (kérés nélkül) szerkesztőségünkbe, és kitüntetésnek vették, ha közöltük őket.

Szerzőgárdánk idők folyamán egyre szélesedett, annak ellenére, hogy tiszteletdíjat nem tudtunk fizetni. De azért nem egy esetben külföldi jezsuita folyóiratokból is fordítottunk tanulmányokat akkor, amikor egy-egy aktuális témára nem találtunk hazai szakembert. Egyébként a Távlatok kapcsolatban állt az európai jezsuita kulturális folyóiratokkal: évente más-más országban összejöttünk tapasztalatcserére, továbbá cserepéldányokként rendszeresen kaptuk ezeket a jezsuita lapokat, más előfizetettek mellé.

A Távlatok nemcsak a hazai értelmiséghez és papsághoz jutott el, hanem a határainkon túl élő magyarsághoz is, jelentős számban az erdélyi papokhoz. Az ottani szeminaristáknak, és egy ideig a hazaiaknak is, ajándékként küldtük lapunkat. A 90-es években könyvtáraknak és katolikus intézményeknek is sok ajándékpéldányt küldtünk. De amikor apadni kezdett a német jótevőtől indulásra kapott tartalékunk, egyre inkább mérsékelni kellett az ajándékozást. Az előfizetések és misestipendiumokból kapott támogatások, továbbá néha külföldi segélyszervek adományai, illetve hazai pályázatokból nyert támogatások az utolsó két-három évben már nem fedezték a drágulás/infláció miatt növekvő kiadásainkat, ezért kezdtünk rászorulni a magyar provincia támogatására. A takarékosság végett jelentősen csökkentettük az ajándékpéldányokat és a példányszámokat is (1900-ra, majd 1600-ra), továbbá megszüntettük a Magyar Papi Egység című, kétívnyi mellékletünket. Végül, sajnálatomra, 2010-ben főmunkatársamnak, Gyorgyovich Miklósnak, aki – Nagy Ferenc társszerkesztő mellett – nemcsak a Távlatok szerkesztősében és kiadásában, hanem az itt kiadott számos könyv nyomdai előkészítésében is az oroszlánrészt vállalta, csak félidős munkaidőt és fél fizetést tudunk biztosítani 2010-re, mivel a provincia már csak az évi kiadás negyedét tudja vállalni. Ez évi terveinkről már húsvéti számunk szerkesztőségi bevezetőjében tájékoztattam kedves olvasóinkat. Valamit még pontosításul: mondtuk, hogy a Távlatok összes számát digitalizáljuk, és feltesszük honlapunkra. De tervezzük még, hogy – ha folyóiratunkat nem is tudjuk megjelentetni nyomtatásban – időnként felteszünk honlapunkra (WWW.TAVLATOK.HU) olyan újabb, jelentős tanulmányokat, amelyek a rend havi lapjának, A Szív-nek a kereteit túllépik. Egyben jelezzük, hogy e-mail-címünk megváltozott: [email protected]

E számvetésben örömmel és hálával szeretném még jelezni, hogy több olvasónk megdöbbenéssel és sajnálkozással vette a hírt, hogy a Távlatok nyomtatott változata (az ismertetett okokból) megszűnik, és elmondta megtisztelő véleményét folyóiratunk hiányt pótló szerepéről. Valamennyi visszhangot nem ismertethetjük, de két jellegzetes levelet itt közlünk.

Köszönetnyilvánítások

Befejzésül hálás köszöntet mondunk mindazoknak, akik közreműködtek a Távlatok közel két évtizedes működésében: a jótevőknek és olvasóinknak, a belső munkatársaknak, a szerkesztőbizottsági tagoknak és a szerzők seregének. Ez utóbbiakról tájékoztatást ad az ide mellékelt Repertórium II. (Gyorgyovich Miklós összeállítása.)

Külön imádságos megemlékezésünkbe foglaljuk a Szerkesztőbizottság elhunyt tagjait: Dr. Kovács Istvánt, Dékány Endrét és Tüskés Tibort. R.I.P.

És mindenért hála Istennek! Neki legyen dicsőség mindig mindenben!

Budapest, 2010. március 7.

Szabó Ferenc SJ

A Távlatok főszerkesztője

 


A Távlatok szerkesztőségében előkészített
jezsuita kiadványok

Szabó Ferenc könyvei

Zsoltárhangon. Versek és műfordítások. (Bővített kiadás) Szent István
Társulat, 1993.

„Csillag után”. Istenkeresés a modern irodalomban. Távlatok,
Budapest, 1995.

Szomjazod, hogy szomjúhozzalak. Válogatott versek. Budapest, 1995.

Jézus Krisztus. Budapest–Szeged, 1996, Távlatok–Agapé. (Teológiai
Zsebkönyvek 12.)

Láng az őszutóban. Interjúk, naplók, versek. Távlatok–Korda. Bp.–
Kecskemét, 1997.

Két végtelen között. Pascaltól Teilhard de Chardinig. Távlatok–
Korda, Bp.-Kecskemét 1999.

Keresztények az ezredfordulón (tanulmányok). Távlatok, Bp. 2001.

Szavak alkímiája. Összegyűjtött műfordítások. Szent István Társulat, 2002.

Két kiáltás között. Válogatott és új versek, Agapé, Szeged, 2002.

Tajtékzó idő. Új versek. Távlatok–Szent Gellért, Bp.2003.

Keresztény gondolkodók a XX. században. Agapé, Szeged 2004.

Szabó Ferenccel beszélget Bodnár Dániel: Csillagfényben, Jel, Bp. 2005.

Prohászka Ottokár időszerűsége. Kairosz, Bp.2006.

Őszi ámulat. Összegyűjtött versek. Új Ember, Bp. 2007.

Prohászka Ottokár élete és műve. Szent István Társulat, Bp. 2007 és 2010

Szabó F. másokkal (szerkesztések, tanulmányok)

F. Varillon, Isten alázata és szenvedése. (Bev. tanulmány és fordítás),
2. kiad.: SZIT, 2002)

R. Schneider önmagáról. Szent István Társulat. 1994.
(Mai írók és gondolkodók 5)

P. Emmanuel önmagáról. Szent István Társulat, 1995.
(Mai írók és gondolkodók 6)

Teilhard de Chardin önmagáról. Agapé, Szeged, 1999.
(Mai írók és gondolkodók 7)

Prohászka önmagáról. Agapé, Szeged, 1999.
(Mai írók és gondolkodók 8)

Dienes Valéria önmagáról (Mai írók és gondolkodók 9.)
Agapé, Szeged, 2001.

Prohászka ébresztése. (Szerk. és tanulmány) Távlatok. Budapest, 1996.

Prohászka ébresztése. II. Távlatok (Szerk. és tanulmány), Budapest, 1998.

Prohászka Ottokár. (Szerk. és tanulmány) Budapest, Agapé, Szeged, 2002.

Szabó–Miletics–Móser: De profundis. (Versek és képek) Agapé 2000.

H. Bergson: Az erkölcs és vallás két forrása. (Szerk., bevez.)
Szent István Társulat, Bp. 2002.

Teilhard de Chardin: Benne élünk. (Szerk. és bev. tanulmány).
Szent István Társulat, 2005.

Prohászka Ottokár: Naplójegyzetek 1–3. (Szerk.) 2., javított kiadás:
Szeged–Székesfehérvár 1997.

Európai magyarság – magyar európaiság. (Szerk. és tanulmány),
Budapest, 2000.

Ed. Yarnold: Együtt az Úrral. JTMR, Budapest, 1997.

Jezsuiták Szent Ignác nyomdokain, JTMR, Budapest, 2006.

Mócsy Imre: Isten közelében. Szent István Társulat, Bp. 2007.

Pálos Antal emlékezete. (Szabó F.–Lázár Kovács Á.),
Szent István Társulat, 2009.

Babos István: Az egyház és szentségei. Agapé, Szeged, 1996.

Babos István: Keresztség / bérmálás / a betegek szentsége. Agapé, Szeged


»Anima-Una« könyvsorozatból (Szerk. és nyomdai előkészítés)

    8. Üldözött jezsuiták vallomásai. Budapest, 1995.

    10. Magyar jezsuiták vallomásai I. Budapest, 1997.

    11. Magyar jezsuiták vallomásai II. Budapest, 1998.

    13. Magyar jezsuiták vallomásai III. Budapest, 1998.

    14. Loyolai Szent Ignác: Levelek. Budapest, 2004.

    15. Magyar jezsuiták vallomásai IV. Budapest, 2008.

    16. Magyar jezsuiták a nagyvilágban, Budapest, 2009

 


Gyorgyovich Miklós

NON OMNIS MORIAR…

Egy folyóiratot belülről szemlélni egészen más, mint kívülről látni, megítélni, értékelni. Akik rendszeresen olvassák lapunkat, azok számára szükségtelen megírni, hogy vallásunknak mennyire súlyponti kérdéseivel foglalkozott a Távlatok. Tette ezt kitekintve a világra, tette ezt a világ különféle részeiből érkező történések ismertetésével, hiszen a rend lapjai világnyelveken jelennek meg valamennyi kontinensen. Merítési lehetőségünk tehát az egész földkerekségre terjedt.

Itt most csak törekvéseinkről számolhatok be, melyek – úgy vélem – jó színvonalon teljesültek. Lapunk elődje, a Szolgálat elsősorban a klérust célozta meg, a Távlatok szélesebb célcsoportnak készült: Világi értelmiségieknek – és keresőknek is. Azoknak, akik elmélyülni vágytak a filozófia, a teológia, a pszichológia, szociológia [II. vatikáni zsinat, a pápai enciklikák, MKPK körlevelei, egyes teológusok, szerzetesrendek, keresztény mozgalmak, a keresztény katolikus tanítások, lelkigyakorlatok stb.], a különféle művészeti ágak [elsősorban vallási szakirodalom, szépirodalom, versek, de zene, képzőművészeti alkotók és alkotások is, filmek, média], tehát a keresztény és humán értékek egy-egy részletében.

Amikor visszatekintek a folyóirat múltjára, úgy gondolom – és nem megalapozatlan a véleményem –, hogy az emberi műveltség általunk felölelt részét az elvárható szakmai alapossággal ismertettük. Ebben – a szerkesztők (elsősorban Szabó Ferenc és Nagy Ferenc) felkészültségén túlmenően – a jezsuita lapszerkesztés technikája is biztonságot jelentett, mert minden írás alapos kritika alá esett. Bírálóink – Benkő Antal, Hevenesi János, Nemeshegyi Péter és †Pálos Antal – kendőzetlenül megírták az egyes anyagokról véleményüket. Ez volt a biztosítéka annak, hogy kiegyensúlyozott és mértéktartó, és mindenekelőtt láttató írásművek kapjanak helyet lapunkban.

Tudjuk, hogy a krisztusi út két évezrede változatlan. Ám a korok változnak. Gondoljunk csak arra, hogy a lap indulásakor még szovjet csapatok állomásoztak országunkban. A rendszerváltás első, bizonytalan lépései követték, jobb- és baloldali kormányok váltották egymást. Társadalmi méretű bizonytalanságok keletkeztek [munkanélküliség, hajléktalanság, morális és gazdasági válság, korrupció]. Tehát az eltelt tizennyolc év során a magyar valóságban időről időre felmerülő súlyos kérdésekre kerestük a  válaszokat. Ez volt, és ma is ez a Távlatok szerkesztőségének a feladata: Megtalálni azokat a leglényegesebb kérdéseket, melyekre feleletet vár az olvasó. Feladatunk volt, és ma is az: segíteni a hívő, a kereső – elsősorban értelmiségi – olvasókat, hogy naprakész tájékoztatást kapjanak az életvitelüket meghatározó kérdéseket illetően, támogatásra találjanak azon az úton, melyen Krisztus jár előttük, előttünk.

Tudjuk azt is, hogy nem szólíthattunk meg mindenkit. Korunkban éppúgy nem létezhet mindenki számára készülő folyóirat, mint ahogy nincsenek polihisztorok sem. A szakosodás kényszerűség. Az elvégzett munkát értékelve úgy vélem, hogy nincs szégyenkeznivalónk. Hála érte Isten bőséges kegyelmének!

Idén csakugyan befejeződik a folyóirat életének egy nagyon fontos szakasza, hogy egy XXI. századi szisztémának adja át a helyét: az elektronikus sajtónak.

Kell-e vajon hangsúlyozni a világháló jelentőségét az információk terjesztésében? Egyértelműen nem. Elég, ha csak XVI. Benedek pápa buzdítását tekintjük. Semmivel sem pótolható az a tájékoztatási lehetőség, melyet az internet nyújt.

Amikor Indiában fel akarták számolni az írástudatlanságot, a televízió adta nyilvánosságot választották eszközül.

Amikor minden jóakaratú – nyelvünkön értő – embert kívánunk megszólítani, akkor alig képzelhető el hatásosabb eszköz az internetnél. Ez a jelen, ez a jövő, ez a mi jövőnk is. 2011-ben internetes lappá lesz a Távlatok, világnézeti, lelkiségi, kulturális folyóirat.

Adja Isten, hogy a jezsuita rend munkabíró csapata megfelelő lelkesedéssel vesse bele magát korunk kihívásaiba, és változatlan segíteniakarással keresse meg írásaival, tanításaival mindazokat, akik Krisztus útját szeretnék megismerni, s az Ő útján járni.



Keresztesné Várhelyi Ilona

VÉGSZÓ

Mint egyike a legrégebbi szerkesztőbizottsági tagoknak, kizárólag elfogult véleményt mondhatok a Távlatok „temetésén”. Elfogadom az élet rendjét: egy folyóirat is születik, él, hat, s ha eljárt fölötte az idő, megszűnik, elhal, esetleg az újabb szerkesztő-nemzedékek áthangolják, átértékelik eredményeit. A Távlatok – hála Istennek és széles látókörű főszerkesztőjének – még nem mutatja a végelgyengülés jeleit, legfeljebb a hatása nem áll arányban a befektetett szellemi értékekkel. Az elmúlt két évtizedben számos folyóirat fulladt érdektelenségbe, egy részük meg is szűnt, másik részüket „lélegeztetőgépre” kapcsolták. A Távlatoknak nem kellett ilyen válságokat megélnie. Értékközvetítő szolgálata sokaknak hiányozni fog.

Általánosságban is elmondhatjuk, hogy az informatika térhódításával a szűk szakmai profilon kívülre merészkedő folyóiratok új utak keresésére kényszerülnek. A hagyományos magyar (és európai) katolikus médiumok közül kevesen és ritkán tudják teljesíteni a vágyaik és céljaik szerinti missziós küldetésüket. Sokszor már ezek a vágyak is irreálisak; más társadalmi helyzet áll fenn ma, mint a két világháború között, amikor rendkívüli hatékonysággal, mozgósító erővel tudtak működni az egyházi folyóiratok, különösen a jezsuita kiadványok és mozgalmak. Az elvilágiasodott gondolkodásmód és a materiális haszonelvűség nem tudja ugyan kiölni az ember vágyát a teljesség iránt, azonban ennek megközelítésére egész más, egyéni utakat keres a mai ember, inkább vállalja a tévutak rizikóját, mint azt a járt utat, amit az egyház kínál. Szerencsés esetben az egyéni út is becsatlakozik ide, többször azonban végzetes tévelygés lesz az útkeresésből.

A Távlatok a jezsuita lelkiség útját mutatta meg egy olyan időszakban, amikor a magyar nemzedékek vallási ismeretei meglehetősen hiányosak voltak. Ezért olvasói – a közérthetőség ellenére – nem a keresők rétegéből kerültek ki, hanem inkább az elkötelezett értelmiségiekéből. Széles tematikával túllépte a vallási folyóiratok korlátait, és iránymutató módon foglalkozott a legsúlyosabb társadalmi gondokkal és a kultúra kérdéseivel is. Rádöbbentette olvasóit arra, hogy amíg Magyarország ideológiai blokád alatt állt, a keresztény kultúra máshol üde hajtásokat sarjasztott. E tekintetben széles „optikájával” bepásztázta és pótolta műveltségi hiányainkat, beleértve a II. vatikáni zsinat szemléletmódját is.

Amikor tehát a számvetés órája üt, a hálaadásé az utolsó szó. A Szentléleké a hála és a magasztalás azért, hogy a Jézus Társaságának elöljárói és a Távlatok, illetve még a Szolgálat munkatársai a rendszerváltozás pillanataiban felismerték, hogy a fojtó szorítás emigrációs kényszeréből ki lehet törni, itthon kell előkészíteni a talajt az új magvetéshez. Köszönet illeti mindazokat, akik ezt az egzisztenciájukat érintő döntést meghozva megteremtették a Távlatok működésének feltételeit. Tehetségüket, szellemi energiáikat bevetve közel húsz éven át végezték ezt a munkát, amely – reményünk szerint – előkészítette az Isten adta növekedés korszakát. Ebbe a munkába szívesen kapcsolódtak be a világi szakemberek is. Így a Távlatok nem áldozata a természetesen bekövetkező nemzedékváltásnak, hanem egyik megalapozója annak.

Bizonyára a többi világi munkatárs nevében is mondhatom, hogy elevenen megőrizzük emlékezetünkben a megbecsülő együttműködést, a közös munka szépségeit, a látókörünket bővítő vitákat és a kedélyes beszélgetések óráit. És, bizony, bocsánatot is kell kérnünk, ha elmaradtunk cikkeinkkel, ha kevesebbet segítettünk a szerkesztői munkában, mint tehettük volna. Mégis, abban reménykedem, hogy ezt megdolgozott „parcellát” nem hagyják parlagon utódaink, hanem tovább művelik Isten nagyobb dicsőségére.

 


Török Csaba

ZÁRSZÓ

Adott egy ország – hívjuk Magyarországnak. Zaklatott történelemmel, fel nem dolgozott múlttal, megcsontosodott egymásnak feszülésekkel, bizonyos szempontból identitása, életkedve, jövőképe terén elerőtlenedve. Széles társadalmi rétegek számára a legnagyobb kihívás a túlélés. Ugyanakkor azonban egyre többek vágynak a megélésre, a gond(olat)talan, élménygazdag életre, színekre, képekre, rövid, gyorsan megjegyezhető szlogenekre, kevés mélységet hordozó, de annál több jól hangzó frázist elsütő írókra és szónokokra. Ez a helyzet azt eredményezi, hogy a régóta hangoztatott „piaci versenyképesség” már régen nem a puszta pénzügyekről szól – magába foglalja a külsődlegességek, a formák által képviselt versenyképességet.

Ez a helyzet önmagában nem rémítő, nem egy drámai antikrisztusi kor nyitánya. Pusztán mi, az emberek vagyunk ilyenek: a legelső történelmi koroktól napjainkig szívesen úszunk az árral, keressük a kisebb ellenállást, s az élet azonnaliságának értékébe, az itt és most lehetőleg maximális élvezet és hasznosság kiaknázásába vetett hitet valljuk. Chris Hedges, az amerikai értelmiségi és író így fogalmaz The Empire of Illusions (Az illúziók birodalma) című, tavaly megjelent könyvében: „Platón félt a szórakoztatás erejétől, az érzékeknek az elmét legyőző erejétől, az érzelemnek az értelmet elmosó erejétől. Platón, aki nem volt a népi demokrácia csodálója, úgy vélte, hogy a megvilágosodottaknak vagy elitnek kötelessége nevelni azokat, akiket elvarázsoltak a barlang falára vetülő árnyak. Ez a nézőpont vezette Szókratészt a következő csípős megjegyzésre: »Ha csak valahogy rá tudnák tenni a kezüket, és meg tudnák ölni azt az embert, aki megpróbálta kiszabadítani és felfelé vezetni őket, meg is tennék«” (p. 14k).

Napjainkban nem kellenek távlatok? Nem kell a Távlatok? De hát mi más kellhet(ne)? Megvizsgálva a katolikus sajtó mai állapotát, érdekes körképet kapunk. A fenti idézetben említett megvilágosodottak, az elit kötelességének teljesítésére pont ezek a sajtóorgánumok kell(ene), hogy helyet, terepet, fórumot biztosítsanak. Ez vezethetne ki (természetesen sok más súlyos és komoly feladat elvégzésével egyetemben) a bevezetőben említett furcsa helyzetből. Teljesül ez a küldetés? Eleget tesznek, eleget teszünk ennek a kihívásnak?

Ehhez két dologra van szükség: szellemi tágasságra és mélységre, igen, ne féljünk kimondani: egyszerre kulturális, irodalmi és tudományos értékekre; valamint egy valóban katolikus, „egész szerinti” távlatra. Úgy vélem, folyóiratunk eleget tett ennek a két kritériumnak. A szerkesztőbizottság és a szerzők köre messze túlnőtt egy katolikus csoportosulás, egy megközelítési- és látásmód szűk barakkján. A megjelent tanulmányok, cikkek igényességgel képviselték a megalapozott és következetes gondolkodás elvárásrendszerében a lehető legtágabban felfogott közéletiséget, a mai magyar és nemzetközi egyház, kultúra és teológia, tudomány lehető legszélesebb színskáláját felvonultatva. Nem akarom bántani a többi katolikus sajtóterméket, de képtelen vagyok megállni, hogy ne írjam le: ebben egyedülálló (volt) a Távlatok (hisz sok „társunk” egy iskola, egy nézetrendszer, egy szerkesztői stílus és elvárás, egy kulturális réteg képviseletét látja el).

Távlatok nélküli távlatok? Nem hiszem, hogy ezek léteznek. Az utóbbi időben egyre több tizen- és huszonéves fiatal tanítványom, barátom jelezte, hogy ő nem a „kifejezetten neki szóló, neki szerkesztett” ifjúsági katolikus magazinokat olvassa, mert úgy véli, abban túl keveset kap – a Távlatokat böngészi, elkéri szüleitől, a kedvéért belül a katolikus iskola könyvtárába, és egyetemistaként volt, aki elő is fizetett rá. Ők mutatták meg nekem, ők győztek meg engem arról, hogy a Távlatoknak nem lehet vége. A jövő akar távlatokat, a jövő akarja a Távlatokat. Bízom benne, hogy a most még tervként szereplő elgondolások megvalósulnak, s a történet, a mi történetünk folytatódik.

 


VISSZHANGOK

Balás Béla kaposvári megyéspüspök írta:

Főtisztelendő Atya!

Kedves Ferenc!

Fiatal koromban, akkori társaimmal szemtelenkedtünk egykori főpásztorunkkal, mondván, kiadta a „Megdöbbenve Értesültem” kezdetű enciklikáját... Ez jut eszembe, de nem szeretnék szemtelenkedni... Megszűnnek a „Távlatok”? Éppen most van a legnagyobb szükség messzebbre látni. A folyóirat mostani száma számomra bravúrosan jól sikerült (gondolok a Török, Aszalós, Tomka, Varga tanulmányokra, a Prohászka, Camus, Munkácsy, Pázmány, Simone Weil információkra stb.). A Szív kevés lenne, a Mérleg, az Egyházfórum nekem nem megbízható, a Vigilia speciálisan „magas”; talán nem megszűnni kellene, hanem még tovább „accomodálni”!

Az idős, magyar jezsuita atyák egyelőre pótolhatatlanok, kérem, maradjanak, amíg a Jóisten engedi!

Testvéri szeretettel

Kaposvár, 2010. márc. 29.

 

Wagner János orvos írta (némi rövidítéssel):

Budakeszi, 2010. március 31.

Szabó Ferenc SJ főszerkesztő úrnak,
Budapest Sodrás u. 13.

Tisztelt Főszerkesztő Úr, kedves Ferenc Atya!

Mint a Távlatok régi előfizetője. úgy érzem, el kell mondanom Önnek szomorú gondolataimat. annak kapcsán, hogy, ebben az évben megszűnik a Távlatok. De a 87. szám jeles írása (A szexuális forradalomtól a gender forradalomig) is olyan gondolatokat ébresztett bennem, amelyeket feltétlenül meg szeretnék osztani Főszerkesztő úrral.

Szinte minden évszakban türelmetlenül vártam már a Távlatok érkeztét, s mindig nagy izgalommal futottam át a tartalmat, hogy aztán hetekig a táskámban hordozva, elő tudjam venni, ha orvosi rendelőben vagy bárhol másutt akadt egy kis szabad időm. A hétköznapok taposómalma okozta fásultság sokszor nyomasztó hatását az elmúlt években ismételten a Távlatok írásai oldották fel. A friss és pontos tájékoztatás, a gondolkodást formáló elmélyült cikkek és a recenziók, melyek sokszor egyébként észrevétlen maradó könyvekre, folyóirat cikkekre hívták fel a figyelmemet, éppúgy sokat jelentettek, mint az engem némelykor eligazító egyértelmű és határozott állásfoglalások. De nem az én tisztem, hogy ezt a közel húsz éves szellemi folyamatot értékeljem. Inkább azt szeretném megfogalmazni, hogy nekem újra meg újra hiányozni fog a Távlatok.

(…)

Egyébként is gond van a terjesztéssel a katolikus sajtóban. Régi megfigyelésem, az ország legkülönbözőbb pontjain, hogy az Új Ember ott porosodik olvasatlanul plébániai folyosókon és ugyanakkor a valóban érdeklődőkhöz nem jut el. Amikor lelkes olvasóként megismerkedtem az Igen-nel, ugyanezt tapasztalva beálltam önkéntes terjesztőnek (még jutalmat is kaptam érte) de továbbra is úgy látom, nem jutott el azokhoz, akik valóban haszonnal forgathatták volna. Ha valamelyik barátomnak egy izgalmas írás okán el akartam juttani a Távlatok egy számát, be kellett mennem a Ferenciek terére, hogy vásárolhassak egy példányt.

(…)

A magam és barátaim nevében is köszönöm Főszerkesztő Úr fáradhatatlan munkáját, és biztosan tudom, hogy rajtam kívül sokaknak fog még hiányozni. Arra kérem a jó Istent, adjon még jó egészségben eltöltendő hosszú éveket Önnek, a magyarországi jezsuita rendtartománynak pedig nagylelkű adakozókat és egyéb forrásokat, hogy anyagilag újból megerősödve újraindíthassák a Távlatok megjelentetését. Saját unokáimon is megtapasztaltam, hogy a ,,fiatalok inkább rövidebb, tetszetős írásokat olvasnak”, de átesni se lenne szabad a ló másik oldalára, s figyelmen kívül hagyni azt a jelentős réteget, amely igenis igényli a színvonalas tájékozódást és nem röst egy-egy hosszabb írást elolvasni, ám nem biztos, hogy hozzáférnek a „gyűjtőkötetekhez és szaklapokhoz”. Hiszen: „ ... Figyelni kell az emberek szükségleteire, ... alkalmazkodni kell” ezekhez. Remélem, hogy ha máshol nem is, a Vatikáni Rádió adásaiban időről időre ezután is hallani, hallgatni fogjuk, kedves Főszerkesztő Úr, kedves Ferenc Atya.

Igaz szeretettel üdvözlöm,

Wagner János


Tomka Ferenc plébános írta:

„... igazi szomorúsággal olvastam, hallottam a Távlatok megszűnéséről. Vajon nem lehetne ez ellen tenni valamit? A Távlatok volt az egyetlen magyar teológiai-vallási folyóirat, amely az értelmiségi keresztényekhez és a papság mindennapi kérdéseihez is hozzászólt. A Vigilia teljesen elment irodalomba, a Teológia nagyon kevéssé olvasott, és teológusokhoz szól, a Mérleg sok érdekes írást is közöl, de nagyon sokszor keményen egyoldalú...”



Repertórium II.>>>


Gyorgyovich Miklós

ÜZENETEM NÉKTEK…

1. Ha egy színésznek megadatik a jutalomjáték lehetősége, akkor addigi pályafutása esszenciáját teszi a közönség elé, eljátszva azokat a szerepeket, melyek saját magának és alkalmasint a hallgatóságának is a legtöbbet adják.

Ha egy lap munkatársa még egy lehetőséget kap arra, hogy fejtse ki szabadon gondolatait, akkor feltehetően azokat a gondolatokat fogja leírni, melyek számára is a legfontosabbak voltak, s melyekről úgy véli, hogy olvasóinak is a legnagyobb hasznára válhatnak. Mivel egy lapnak nem lehet nemesebb szándéka, mint hogy olvasóinak éltető gondolatokat adjon, azaz megkönnyítse számukra az életet, megpróbálom megfogalmazni azokat a kapaszkodókat, melyeket a legfontosabbaknak tartok.

Nincs fontosabb kijelentés, mint ez: Az Isten szeretet. Ez nem tulajdonsága, hanem létének a közepe, lényege. Azért muszáj kimondani ezt az alapigazságot, mert egyre relatívabbá váló világunkban mind a hat és félmilliárd ember egyre fontosabb létszükséglete a pontos tájékozódási lehetőség.

Egyetlen fix viszonyítási pontunk van tehát, Akihez lehorgonyozhatunk: a háromságos egy Isten. Hitelesíti gondolatomat a bibliai Teremtés könyve, mely Teremtőről, Atyáról beszél, de a kezdet kezdetén a jelen lévő Szentlelket is megemlíti, aki a sötét vizek fölött lebeg. Nemkülönben János apostol, aki evangéliumát így kezdi: Kezdetben volt az Ige. A háromságos egy Isten egymás szeretetéből él. Ennek megvalósulási módja: az önkiüresedés. Krisztussal együtt szenved, együtt is örül az Atya és a Lélek. Végtelen boldogságuk is kölcsönösségükből fakad.

Hamar tisztázni szeretném: az Isten lélek. Következésképpen létezésének dimenziója az örök jelen. (Ezért mondhatjuk, hogy Krisztus egyetlen keresztáldozata jelenítődik meg minden szentmisén, mióta megcselekszi az egyház az ő emlékezetére.)

Isten szeretetből teremti az embert, akit meghív országának a felépítésére. Mindenkit hív, mindenkinek a tehetségére számít, mindenkinek a tehetségére szüksége van.

Isten nem személyválogató: Egyformán szereti a szegényt és a gazdagot, ugyanúgy szereti a proletárt, mint a hatalmasságokat, a bűnösöket (nem a bűnt!), mint a szenteket, a súlyos betegeket és az egészségtől kicsattanókat, az ártatlan gyermekeket, mint az alig élő aggastyánokat, a nőket és a férfiakat. Mindenkit külön-külön a tenyerén hord, és gondját viseli mindenkinek. Szépnek, fontosnak, szeretetre méltónak talál bennünket, és üdvösségünket kívánja.

Annyira szereti a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, örökké éljen.

Krisztus az egyetlen Mesterünk (rajta kívül nem adatott más név az ég alatt, akiben üdvösségünk volna).

Az Atya szózatban erősíti meg ezt a tényt: Ez az én Fiam, akiben kedvem telik, Őt hallgassátok! Az Atyától jött Krisztus megmutatta az utat az Atyához. Élete, kereszthalála és feltámadása megnyitotta előttünk az utat a mennybe.

Elküldte Lelkét, a Vigasztalót, aki kegyelmével segít bennünket, hogy életünk csakugyan üdvösséget teremjen.

Jézus Krisztus „nem vesz ki” minket a világból, sőt figyelmeztet, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, de Vele együtt viselt terheink könnyűek.

Jézus békét hozott, az ő békéjét, a szeretet békéjét.

Mivel a világ kivetette őt, követőinek is hasonló a sorsa, mégse szabad ettől elkeseredni. Ő legyőzte a halált, és vele együtt mi is élni fogunk. Ő pedig velünk marad a világ végezetéig, egyházán pedig a pokol kapui sem vesznek erőt.

Életünknek nincs és nem is lehet értelmesebb célja, mint megismerni Istent, és rólunk megálmodott tervét, melyet teljes emberségünkből igyekeznünk kell megélni, beteljesíteni.

Ehhez megkaptuk a szükséges tehetségeket, mozgásteret, emberi és természeti környezetet (más kifejezéssel élve az üdvösségünkhöz szükséges kegyelmeket).

Szeretetparancsa kettős: Isten teljes szeretetének megélése, embertársaink elfogadása, bennük az Alkotó kedves teremtményeit látva. Segítenek ebben a szentségek, de az élethelyzetek is.

El kell jutnunk emberszeretetünkben a legkisebbekig, akik nem mások, mint akiket a legkevésbé szeretünk. Róluk mondja Jézus: Amit egynek e legkisebbek közül tesztek, nekem teszitek.

Röviden tehát: Csak egyetlen értelmes célunk lehet: Istent szeretve, Benne élve, bele kapaszkodva, hozzá emelni a világot tehetségünk arányában, önmagunk felülmúlásával.

Akárhogyan alakul is a világ sorsa, nincs mitől félnünk, mert Ő velünk van, csak maradjunk meg a szeretetében.

Ezt kívánom Krisztusban minden testvéremnek, így minden olvasónak is.

Isten áldja meg Önöket, és adja meg a segítségét ahhoz, hogy felismerjék személyükre szóló akaratát, és szabadon teljesítsék mindenkinek a javára.

2. Hogyan lehetséges Isten rólunk szóló tervét megismerni?

Úgy, hogy a világ zaja, tolakodása, kaotikussága ellenére megpróbálunk az Ő jelenlétében élni. Naponta sokszor érdemes tudatosítani magunkban, hogy ránk is vonatkozik: Az Ő tudta nélkül egyetlen hajunk szála sem esik le a fejünkről. Hacsak tehetjük, teremtsünk csendet magunk körül. Próbáljunk bizalommal lenni hozzá. Nagyon tanácsolom megismerni és magunkévá tenni Loyolai Szent Ignác gondolatait, melyek megváltoztathatják életünket, szemléletmódunkat. Mindenkinek a zsebében kellene hordania, annyira lényeges dolgokat összegez gondolatsora, melynek a címe:

Vezérelv és alapigazság

Az ember arra van teremtve, hogy

Istent, a mi Urunkat

dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki,

és ezáltal lelkét üdvözítse.

 

Minden egyéb a föld színén

az emberért van teremtve,

és azért, hogy segítse őt a cél elérésében,

amire teremtve van.

 

Ebből következik, hogy

az embernek ezeket annyira kell felhasználnia,

amennyire célja elérésében segítik,

és annyira kell megválnia tőlük,

amennyire akadályozzák abban.

 

Szükséges ezért, hogy közömbössé tegyük magunkat

minden teremtménnyel szemben,

ami szabad akaratunk döntésére van bízva
      és nincs neki megtiltva.

 

Úgyannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk

inkább az egészséget, mint a betegséget,

a gazdagságot, mint a szegénységet,

a tiszteletet, mint a gyalázatot,

a hosszú életet, mint a rövidet,

és következetesen így minden másban;

egyedül

azt kívánva és választva,

ami jobban elvezet bennünket a célba,

amire teremtve vagyunk.

                        (Lelkigyakorlatok 23.)

Mit tehetnék az előzőekhez?

Talán azt, hogy a lélek magasztos pillanataiban belátja Szent Ignác igazságait. Aztán mindenfélére hivatkozva, vagy megfontolások nélkül visszatér a rutinhoz, a megszokásaihoz.

Ne hagyjuk! Életünknek folyamatos megtérésben, váltóigazításban, magunkon és a világon való munkálkodásban kell eltelnie. Újra és újra elbukunk. Nem szabad megmaradnunk ebben az állapotunkban. Szent János apostol siet segítségünkre, aki első levelében megfogalmazza: „…ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál. Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.”

3. Mit tanultam a jezsuitáktól
a rendnél munkálkodva másfél évtized alatt?

Szívesen megosztom az olvasóval:

– Megtapasztaltam az indifferenciát. Mit is tanít Ignác? Tegyük közömbössé magunkat: a magunk részéről ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget… a hosszú életet, mint a rövidet. Annak voltam tanúja, hogy a szerzetesek minden bajukat kezeltetik, orvosoltatják. Számos műtétről értesültem, nehezekről is, könnyebbekről is. Úgy találtam, alávetik magukat eme megpróbáltatásoknak, mert szolgálni szeretnének. Úgy viselkedtek betegségeikben, mint az Apostol:számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha meg tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent. Nem tudom tehát, mit válasszak. Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van.”

Nem sorolok neveket. A mentalitás a fontos. Számos idős jezsuita sokféle módon érzi erejének fogyatkozását. Egészségüket, betegségüket Isten nagyobb dicsőségére ajánlják. Soha nem adják fel a harcot a feladatok teljesítésére.

Annak idején Xavéri Szent Ferenc mezítláb gázolt a hóban, mert nem volt lábbelije. Az egyik idős jezsuita pedig arra jött rá, amikor végképp nem volt képes munkára, hogy ez Isten akarata. Nevezetesen az, hogy ne csináljon semmit. Imádkozott, ameddig csak élt.

– Jézus Szíve tisztelete. Erről tanúskodott A Szív újság, immár közel száz éve. Nem kommentálom. Mai formájára rá kell bukkanni. Ez feladat.

– Madonna della strada. A jezsuiták kiváltképp tisztelik a Szűzanyát. Az útmenti Madonna-kép előtt imádkoztak közbenjárásáért, hogy útjuk eredményes legyen. Reisz Elemér felkérte a II. világháború után Feszty Masát, hogy készítsen el egy ikonszerű képet, mely Máriát ábrázolja a gyermekkel. A kép elkészült, és a Jézus Szíve-templom bejáratától balra látható. Az ott elhaladó emberek kéréseikkel szívesen fordulnak Égi pártfogójukhoz. Nemkülönben a mai jezsuiták. Aki autóba ül, hangosan vagy magában elmond egy üdvözlégyet azért, hogy épségben megérkezzék oda, ahova indult. S mivel a jezsuiták rengeteget utaznak, igen sokszor kérik Mária közbenjárását, hogy útjuk eredményes legyen.

Magam is rászoktam erre a gyakorlatra.

Sok mindent írhatnék még: következetességükről, szép koncelebrált miséikről, lelki vezetési stílusukról, de nem teszem. Mostanában számos interjúkötet készült a jezsuitákkal, s ezekből megismerheti bárki, miről hogyan vélekednek.

Búcsúzóul a szentírás gyakori forgatására buzdítok mindenkit.

Ma is ugyanolyan eleven a benne foglalt tanítás, mint keletkezése idején. Ide egyetlen gyakorlatomat írom, melyet az apostoloktól lestem el. Júdás öngyilkossága után az apostolok az ő helyét mással kívánták betölteni, de tanácstalanok voltak, mert két jelöltjük akadt. Imádkoztak, hogy jó döntést hozzanak, Jusztuszt vagy Mátyást válasszák-e az apostoli szolgálatra. Sorsot vetettek, melynek alapján Mátyást sorolták a tizenegy mellé.

Mai komplikált életünk számos nehezen átlátható döntés elé állít minket. Már többször előfordult, hogy rövid fohászt követően pénzfeldobással döntöttem el, mit tegyek. Bátran ajánlom olvasóinknak is.

Végül még egy megjegyzés: Akik szívesen olvasták írásaimat, azok számára közlöm, hogy évek óta naponta webnaplót vezetek, mely megtalálható az interneten: http://emmausz.freeblog.hu/