VILÁGEGYHÁZ




Vatikáni Rádió

XVI. BENEDEK PÁPA BESZÉDE
A SZENT PÁL-ÉV MEGNYITÁSAKOR

(2008. június 28., a Falakon Kívüli Szent Pál-bazilikában tartott ünnepélyes vesperáskor)

A kétezer évvel ezel�tt született tarzuszi Pál sírjánál jöttünk egybe – kezdte beszédét a Szentatya – hogy ma is hallgassuk a Népek tanítóját, amint a hitr�l és az igazságról szól, amelyben gyökeret ver Krisztus els� tanítványai egységének az alapja. Ennek a kétezer éves emlékezetnek a távlatában akartam meggyújtani egy különleges „páli lángot”, mely egész éven át lobogni fog, és ezért vonultunk a bazilikába a konstantinápolyi pátriárkával együtt a „páli kapun” keresztül.

A testvéregyházak delegációinak köszöntése után a pápa homíliájában az Újszövetség három szövegét idézte annak kifejtésére, hogy ki volt egykor Pál és kicsoda ma Pál?

A galata levélben Pál így vall önmagáról: „Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és önmagát adta értem” (Gal 2,20). Minden, amit Pál tesz, ebb�l a középpontból indul ki. Hite annak a kifejezése, hogy Jézus, a feltámadott, aki szembesült a szenvedéssel és a halállal, szereti �t, személyesen. Így a hit nem elmélet, nem bármiféle vélemény az Istenr�l, hanem élet a Jézus Krisztus szeretetével való találkozásból, azaz a hit szeretet – Jézus Krisztus által.

A pápa utalt arra, hogy Pált sokan az Ige ügyes kardforgató harcosaként mutatják be. Valóban, � sokat vitatkozott, sohasem kereste a felületes harmóniát. Az igazság, mely a Feltámadottal való találkozása során megérintette, olyan nagy volt, hogy egykönnyen nem áldozhatta fel azt, hanem az igazság életen át kiérdemelte a harc, az üldöztetés és a szenvedés vállalását.

Ennek legmélyebb oka az a tény, hogy Krisztus szereti �t, továbbá a vágy, hogy másoknak is átadja ezt a szeretetet. Egész igehirdetését ebb�l lehet csak megérteni és ebb�l a tapasztalatából lehet megfejteni kulcsfogalmának, a szabadságnak is az értelmét. Pál szabad volt, amennyiben Isten szerette �t és Isten erejében képes volt szeretni Istennel együtt.

Ez a szeretet most Pál életének a törvénye, és éppen ez által életének a szabadsága is. Pál a szeretet felel�sségét�l indítva cselekszik, mert a szeretet és a felel�sség elválaszthatatlanul összetartoznak. Aki felel�sen szeret, az szabad, ezért az igazi szeretet a szabadságot nem az önkény és az önzés lepleként használja. Ebben az összefüggésben jól �rthet� Szent Ágoston híres mondása: „Szeress és tégy, amit akarsz!”, mert aki szeret, mint a Krisztus által szeretett Pál, az valóban bármit tehet, hiszen szeretete egyesült Krisztus akaratával és így Isten akaratával is.

Pál bens� lelki karakterének a megrajzolásához Benedek pápa második idézetként a Föltámadottnak a damaszkuszi úton feltett kérdését és válaszát használja: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”, továbbá „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl”. Miközben Pál az egyházat üldözi, magát Jézust üldözi. Jézus egyetlen alanyban azonosul az Egyházzal. A Föltámadottnak ebben a felkiáltásában, mely átalakította Saul életét, alapjában benne van az egyházról, mint Krisztus testér�l szóló tanítás. Krisztus nem vonult vissza a mennybe, itt hagyva a földön követ�inek egy csapatát, amely tovább viszi az � ügyét. Az egyház nem egy egyesület, mely bizonyos dolgokat el� akar mozdítani. Valójában Jézus Krisztus személyér�l van szó, akinek Feltámadottként is „teste” van, és személyesen jelen van egyházában.

„F� és test” – egyetlen alanyt formálnak, idézi a pápa Szent Ágostont: „Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja?” Mindebben átt�nik az eucharisztikus titok, melyben Krisztus folytonosan adja saját testét, és bel�lünk építi fel az � testét. Elmélkedésében Benedek pápa ezen a ponton drámai hangon fordult a Szent Pál-bazilika hallgatóságához, nemcsak Pál, hanem magának az Úrnak a szavait tolmácsolva: Hogyan tudtátok szétszaggatni testemet? Krisztus arca el�tt, utalt a pápa a bazilika szentélyének Pantokrátor mozaikjára is, ez a kérdés s�rget� felhívássá válik: „Gy�jts egybe minket – minden megosztottságtól.”

A Szentatya harmadik gondolataként egy olyan szöveget idézett, melyet Pál a börtönb�l intézett Timóteushoz: „Viseld el a szenvedéseket velem együtt az evangéliumért!” (2Tim 1,8). Ez az öregkori páli kérés visszautal útjának a kezdetére, amikor az Úr így szólt hozzá: „megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie” (ApCsel 9,15). Az igehirdetésre való megbízatás és a meghívás a Krisztus szenvedésében való részvételre, elválaszthatatlanul összetartozik.

A meghívás, hogy Pál a népek tanítómestere legyen, bens�leg kapcsolódik ahhoz a meghíváshoz, mely a szenvedésre szólít a Krisztussal való közösség jegyében, aki bennünket passiója által váltott meg. Egy olyan világban, melyben hatalmas m�ret� a hazugság, az igazságot csak szenvedéssel lehet megfizetni. Aki ki akarja kerülni a szenvedést, távol tartván magától azt, magát az életet tartja távol magától. Nincs szeretet szenvedés nélkül, vagyis az önmagunkról való lemondás elszenvedése, az énünknek az igazi szabadságért vállalt átalakítása és megtisztítása nélkül. Ahol nincs semmi, amiért megérné a szenvedést vállalni, ott maga az élet elveszíti az értelmét.

A pápa a keresztény életnek ezt a dimenzióját az eucharisztia összefüggésében értelmezte, mely Krisztusnak értünk vállalt áldozatán alapul, vagyis a szeretet szenvedéséb�l született, mely a kereszten jutott csúcspontjára. Mi keresztények ebb�l a szeretetb�l élünk, ez ad er�t és bátorságot, hogy Krisztussal együtt szenvedjünk. Ebben az összefüggésben �rthet�, hogy miként teljesedett be a Népek Tanítója útján a szenvedésr�l szóló kezdeti jövendölés „megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért”. Ám éppen szenvedése tette Szent Pált hitelessé, mint az igazság tanítóját.

Beszéde végén a pápa hálát adott az Úrnak azért, hogy meghívta Pált, hogy a nemzetek világosságává, mindnyájunk mesterévé tette, és ezért kérjük: „Tégy bennünket ma is a feltámadás tanúivá, hogy megérintve a szeretetedt�l, képesek legyünk hordozni a mai világban az evangélium fényét.

I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka rövid beszédében örömmel nyugtázta, hogy az �si Szent Pál-bazilikában számos h�v� jelenlétében nyitják meg a Népek apostolának szentelt évet. A tarzuszi Pál apostol radikális megtérése és igehirdetése – mondta a pátriárka – a szó szoros értelmében mélyen megrázta a történelmet, megérintve magának a kereszténységnek az önazonosságát is. Nagy hatást gyakorolt az egyházatyákra, Keleten Aranyszájú Szent Jánosra, Nyugaton pedig Szent Ágostonra.

E falakon kívüli szent hely soha nem látott módon ad alkalmat arra, hogy ünnepelve emlékezzünk arra az emberre, aki kora görög és latin nyelv� kultúrája együttélését megteremtette. Végül imádságra szólított fel a pátriárka: Szent Pál élete és levelei adjanak sugallatot azért, hogy minden nép engedelmeskedjék Krisztusnak a hitben.

 


A PÁPA LEVELE A KÍNAI KATOLIKUSOKHOZ

A pekingi olimpiai játékok és az utóbbi évek kínai gazdasági-politikai változásai a hatalmas ázsiai ország felé fordították a világ figyelmét. XVI. Benedek egy évvel ezel�tti korszakalkotó levele a kínai katolikusokhoz, a hierarchiához és a hívekhez jelent�s visszhangot váltott ki a világközvéleményben, a médiában. A Kínai Népköztársaság hivatalos vezet�inek reakciója kevéssé ismert. (A 2007. június 30-án közzétett pápai levél szövege az Osservatore Romano június 30-i–július 1-jei kett�s számában jelent meg.)

A Concilium nev�, negyedéves nemzetközi teológiai folyóirat 2008. évi 2. száma teljes egészében Kínával foglalkozik: szakemberek történeti, kulturális, politikai elemzései mellett egy alapos tanulmányt olvashatunk a pápai levélr�l, a vatikáni-kínai kapcsolatokról. A tanulmány szerz�je Anthony Lam hongkongi katolikus kutató és tanár, folyóirat-szerkeszt�.

 

A szerz� bevezetésképpen összefoglalja a pápai levél megszületésének történetét. 2006 végén XVI. Benedek kijelentette, hogy sürg�sen össze kell hívni egy szakembercsoportot, hogy felmérjék a kínai egyház helyzetét. A találkozó 2007. június közepén jött létre, résztvev�je öt kínai f�pásztor volt: Paul Shan tajvani bíboros, Liu Hsien-Tang tajvani püspök, Joseph Zen bíboros Hongkongból, José Lai makaói püspök, és John Tong, hongkongi segédpüspök. A 2007. január 20-i hivatalos közlemény szerint a Szentatya megígérte, hogy levelet ír a kínai egyházhoz, és június 30-án meg is jelent a levél.

A kínai püspökök – a „földalatti” és a „hivatalos” egyház f�pásztorai egyaránt – nagyra értékelték a pápai levelet, jóllehet a hivatalosan elismert püspökök inkább hallgattak. A hatóságok tudatták velük, hogy semmit sem tehetnek felhatalmazás nélkül. Nem ismertették a dokumentumot, nem voltak hivatalos szemináriumok a megvitatására, de más csatornákon keresztül lehetett tudni, hogy a pápa levele nagyon bátorító volt a katolikusok számára. Paul Shan tajvani bíboros hangsúlyozta, hogy a levél a katolikus egyház tanítását fogalmazza meg egyház természetér�l és küldetésér�l, hogy melyek azok a technikai, gyakorlati kérdések, amelyeket az egyház kétezer éve vallott. E változhatatlan hitr�l nem lehet tárgyalni, viszont vannak olyan gyakorlati kérdések, amelyek tárgyalások témáját képezhetik.

 

A pápai levél lényeges tartalma

A kínai katolikusokhoz írt levélnek két f� része van (utólagosan osztották fel 20 fejezetre). Az els� rész címe: „Az egyház helyzete. Teológiai szempontok.” A második rész: „Irányelvek a lelkipásztori élethez.”

Az els� rész kifejezetten teológiai reflexió, összefoglalja a II. vatikáni zsinat egyháztanát. A 4. pont az egyház és a politikai közösség viszonyáról idézi a Gaudium et spes kezdet� konstitúció híres 76. pontját: „Az Egyház, mely feladatánál és illetékességénél fogva semmiképpen sem keveredik össze a politikai közösséggel, s nem is köt�dik semmiféle politikai rendszerhez, egyszerre jele és oltalma az emberi személy transzcendenciájának. A politikai közösség és az Egyház a maguk területén függetlenek egymástól és autonómiájuk van. Mind a kett� ugyanazoknak az embereknek a személyes és társadalmi hivatását szolgálja más-más címen. Annál gyümölcsöz�bb lesz szolgálatuk mindenki javára, minél egészségesebben együttm�ködnek a helyek és korok körülményei szerint.” (GS 76)

Világos, hogy ezt a reflexiót nem egykönnyen értik a kínai hívek és az állami vezet�k nagy része sem, mert ez utóbbiak nem teológiai tartalmára, hanem politikai vonatkozására figyelnek. Kínai kommentárok meg is jegyezték, hogy a teológiai reflexióknak vannak belpolitikai vonatkozásai is az állam és az egyház helyi kapcsolatát, valamint Kína és a Vatikán viszonyát illet�en.

XVI. Benedek világosan állítja, hogy a törvényes állami hatóság megérdemli, hogy a katolikus egyház együttm�ködjön vele egy jobb társadalom és az emberi igazságosság megvalósításáért. (4. pont) A múltban egyes elemzések az egyház és az állam közötti feszültséget a hív�k és az ateisták közötti ellentétekkel magyarázták.  XVI. Benedek levelében hangsúlyozza, hogy az állam természete, még ha ateista is, nem jelent problémát az említett kapcsolat szempontjából. Idézi Deus cartitas est kezdet� körlevelét (28. p.), amelyben kereste az egyensúlyt két alapelv között: egyrészt az „egyház nem képes magához ragadni a politikai harcot a lehet� legigazságosabb társadalom megvalósítása érdekében, és ezt meg sem teheti. Az egyház nem képes az állam helyébe állni, és nem is szabad megtennie.” Másrészt „az egyház nem képes és nem is szabad kimaradnia az igazságosságért való küzdelemb�l. Az érvelés útján kell belépnie az értelem küzdelmébe, és föl kell ébresztenie a lelki er�ket, amelyek nélkül az igazságosság, mely mindig áldozatokat is követel, nem valósulhat meg, és nem v�dhet� meg. Az igazságos társadalom nem lehet az egyház m�ve, hanem azt a politikának kell megteremtenie.”

 

„Az egyház sohasem létezhet püspökök nélkül”

E fejezetben elérkezünk az egyik legkényesebb kérdéshez, hiszen tudjuk, hogy a két legf�bb nehézség a Vatikán és Kína kapcsolatában a püspökök kinevezése, valamint a Szentszék és Tajvan diplomáciai kapcsolata. A pápai levél hangsúlyozza, hogy az egyház nem létezhet püspökök nélkül, és hogy a Szentszék különös figyelemmel kíséri a püspöki kinevezéseket, mivel a pápa által t�rt�n� kinevezések a biztosítékai az egyház egységének és a hierarchikus közösségnek. (9. pont) Az 5. pontban a kínai egyházra vonatkoztatva ezt, a pápa teológiai megfontolásokat tesz: a Kínában l�tez� helyi egyházak és világban szétszórt helyi egyházak mély egysége, az egyazon hiten kívül a közös keresztségben és f�leg az Eucharisztiában és a püspökségben gyökerezik. A püspökök egysége, amelynek örök és látható alapja a római pápa, Péter utóda, folytatódik a századokon át az apostoli folytonosság révén, és alapja minden id�ben az egyház azonosságának a Krisztus által Péterre és az apostolokra épített egyházzal.

Így ma is, Kínában is, a püspökszentelés kérdése nem csupán Kínát �rint� kérdés. A megoldás alapelve egyetemes, és a világ bármely részén alkalmazható. A pápai levél, hivatkozva a zsinat Lumen gentium kezdet� konstitúciójára (LG 23) ezeket írja: „A katolikus tanítás szerint a püspök princípiuma és alapja a helyi egyház egységének, amely lelkipásztori gondjaira van bízva. De minden helyi egyházban, hogy teljesen egyház legyen, jelen kell lennie az egyház legf�bb tekintélyének, vagyis a püspöki kollégiumnak, fejével, a római pápával együtt, és sohasem nélküle. Ezért Péter utódának szolgálata lényegileg hozzátartozik belülr�l minden helyi egyházhoz. Továbbá valamennyi részegyház közössége az egyetlen katolikus egyházban, és következésképp valamennyi apostolutód püspök rendezett hierarchikus közössége, Péter utódával, biztosítéka a hit egységének és minden katolikus h�v� életének. Ezért – hangsúlyozza a pápai levél – elengedhetetlen minden nemzet egyháza egységének biztosítására, hogy minden püspök közösségben legyen az összes többi püspökkel, és valamennyien látható és konkrét közösségben legyenek a pápával. (5. pont)

A püspöki kinevezésekr�l XV. Benedek azt állítja a 9. pontban, hogy a pápa, amikor felhatalmazást ad egy püspök szentelésére, legf�bb lelki tekintélyét gyakorolja, és ez szigorú értelemben vallásos tett, tehát nincs szó politikai tekintély gyakorlásáról, ezért nem beavatkozás egy másik állam belügyeibe. Természetesen a pápai levél nem zárja ki, hogy megegyezésre jusson a kínai kormánnyal a püspökjelöltek kiválasztásáról.

 

Gyakorlati intézkedések

A levél második része a kényes konkrét kínai helyzettel foglalkozik, tehát a Szentszék felhatalmazása nélkül felszentelt püspökök miatti megosztottsággal. Mindjárt hangsúlyoznunk kell, hogy a pápai levél nem használja a „hivatalos egyház” és a „földalatti egyház” kifejezéseket, de határozott nemet mond az eddig „patrióta katolikus társulásnak” nevezett szervezetnek. (Egy lábjegyzet említi ezt a szervezetet: Chinese Catholic Patriotic Association.)

A korábban ismertetett egyháztani megfontolások alapján tehát a pápa hangsúlyozza, hogy az egyház nem létezhet püspökök nélkül és ténylegesen püspöki tekintély nélkül Kínában. Utal a 6. pontban leírt fájdalmas kínai helyzetre: bizonyos „organizmusokat” ráer�ltettek a katolikus egyházra, ezek a „hivatalos” szervek voltak a katolikus közösség életének felel�sei. Ez a tény megoszlást idézett el� a papok és a hívek körében. A kifejtett teológiai érvek alapján ezek az állam által akart szervezetek idegenek az egyház Krisztus által akart struktúrájától, a II. vatikáni zsinat által leírt „apostoli” egyháztól. A pápai levél nem nevez meg közvetlenül egyetlen ilyen szervezetet sem, de azt jelzi, hogy azok célja a függetlenség és autonómia gyakorlása, az egyház demokratikus adminisztrációja. Egy „független” egyház összeegyeztethetetlen a katolikus tanítással.

A pápa meg van gy�z�dve arról, hogy az egyház helyzete Kínában továbbra is javul és normalizálódik. Ezért mostani levelében visszavon minden korábbi szentszéki engedélyt, amelyeket a rendkívüli lelkipásztori követelmények miatt adtak a nehéz id�kben. (18. pont) A korábbi id�szakban bizonyos engedélyek és kiváltságok alkalmazhatók voltak az ún. földalatti egyházban éppúgy, mint a hivatalos egyház tagjainál. A 11. pontban a pápa emlékeztet minden kínai katolikust arra, hogy nem kellene feledniük az 1946-ban felállított kínai katolikus hierarchiát. Az elmúlt ötven év során a civil adminisztráció területén számos változás történt, amelyek érintették az egyháztartományokat (egyházmegyéket) is: egyesek elt�ntek vagy módosultak, vagy összevonták �ket a civil adminisztráció területrendezései során. Ezzel kapcsolatban a pápa kijelenti, hogy a Szentszék kész nyílt párbeszédben megtárgyalni a kormányhatóságokkal az egyházkerületek egész rendezését.  (A pápa mindig egyházkerületekr�l vagy -tartományokról beszél, nem pedig egyházmegyékr�l.)

A most ismertetett cikk röviden kitér a pápai levél visszhangjára, a média értelmezéseire, különösen is a vatikáni–kínai kapcsolatok szempontját tartva szem el�tt. Az utóbbi években a kínai kormány több ízben kifejezte, hogy két feltétele van a Kína–Vatikán kapcsolatok normalizálásának: az els� az, hogy a Vatikán szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait Tajvannal, a második pedig, hogy ne avatkozzon be Kína belpolitikájába. A Concilium cikkírója ezeket így fogalmazza át: el�ször is Kína egy nemzet, teljes és oszthatatlan. A kínai kormány nem fogad el semmiféle más tekintélyt, tehát nem t�r meg semmiféle k�ls� beavatkozást belpolitikájába. Azt mondhatjuk, hogy XVI. Benedek figyelembe veszi mindkét követelményt, de azt kéri a kínai kormánytól, hogy tartsa tiszteletben az egyházat.

Szakember megfigyel�k szerint a pápa levele új korszakot nyit a kínai egyház számára. A Szentatya az egész kínai katolikus közösséget arra szólította fel, hogy kezdjen új életet. A levél világosan megmondja a pekingi kormánynak, hogy mit gondol az egyház. Még pontosan nem ismerjük a kormány reakcióját, sem azt, hogy konkréten hogyan alakul a Vatikán és Kína viszonya. Mindenestre a pápai levél közzététele után a pekingi kormány továbbra is meghívott magas rangú egyházi személyeket, hogy látogassanak el Kínába. Pham Min Man vietnami és O’Brian skót bíboros utazást tettek Kínában 2007 októberében.

Eddig a Concilium cikke.

A pápai levél 8. pontja részletesebben kitér a kínai püspökök bonyolult helyzetére.

Most még röviden ezt ismertetjük. Miután emlékeztetett a püspöki szolgálat három szempontjára: tanítás, megszentelés és kormányzás, a Szentatya utal arra, hogy az elmúlt évtizedekben milyen nehéz volt a kínai püspököknek küldetésük gyakorlása. Sokan üldöztetést szenvedtek, akadályozva voltak szolgálatuk teljesítésében, néhányan vértanúságot szenvedtek Krisztushoz való h�ségükért. Miként bárhol a világban, Kínában is a tanítás és kormányzás szolgálatát csakis olyan f�pásztorok gyakorolhatják, akiket érvényesen felszenteltek és közösségben vannak a püspöki kollégiummal és fejével, a pápával.(LG 22) Jelenleg minden kínai püspök e nemzet fia. A Szentlélek kegyelmének köszönhet�en a kínai katolikus egyház, a sok nehézség ellenére is, a múltban rendelkezett törvényes püspökökkel. Egyeseket közülük titokban szenteltek fel, mert meg akarták �rizni a teljes közösséget a pápával, és megtartották érintetlenül a katolikus hitet. A Szentszék azt óhajtja, olvassuk a levélben, hogy ezeket a püspököket a kínai hatóságok ismerjék el, és így valamennyi h�v� szabadon kifejezhesse hitét a társadalmi nyilvánosság el�tt is. Más f�pásztorok, engedve a rendkívüli helyzet sürgetésének, a püspökszentelést ugyan pápai felhatalmazás nélkül kapták meg, de kés�bb kérték, hogy közösségben lehessenek Péter utódával és püspöktestvéreikkel. A pápa, tekintetbe véve �szinte szándékukat és a helyzet bonyolultságát, meghallgatva a szomszéd püspökök véleményét is, mint az egyetemes egyház pásztora, megadta nekik a teljes és törvényes püspöki joghatóságot. Sajnos, többször a papokat és a híveket nem tájékoztatták err�l a tényr�l, tehát püspökük legitimációjáról, ami zavart és súlyos lelkiismereti problémákat okozott. Végül a pápai levél megemlíti azt a néhány kínai püspököt, akiket pápai engedély nélkül szenteltek, és kés�bb sem kérték a szükséges legitimációt. „A katolikus egyház tanítása szerint �k törvénytelenül, de érvényesen felszentelt püspökök, ha a szentelést törvényesen felszentelt püspökt�l kapták, és megtartották a püspökszentelés katolikus szertartását. E püspökök, jóllehet nincsenek közösségben a pápával, érvényesen gyakorolják szolgálatukat a szentségek kiszolgáltatásában. Milyen nagy lelki gazdagság származna a kínai egyház számára, ha a szükséges feltételek mellett, ezek a f�pásztorok is eljutnának a Péter utódával és a katolikus püspökökkel való teljes közösségre!” – hangsúlyozza a pápai levél. XVI. Benedek kifejezi azt az óhaját, hogy a kell� rendezés után Kínában is megalakulhasson a püspökkari konferencia.

Majd a 9. pontban emlékeztet újra a püspöki kinevezések és a püspökszentelés katolikus kánoni el�írásaira, illetve a teljes vallásszabadság jogait k�vetel� nemzetközi egyezményekre, dokumentumokra. A Szentszék kész ezek alapján tárgyalni a kínai kormánnyal a püspökkinevezésekr�l, a már felszenteltek állami elismerésér�l és új püspökjelöltekr�l.

A pápai levél ezután, a 10. ponttól kezd�d� II. részben ad lelkipásztori irányelveket.

Befejezésül idézzünk az egy évvel ezel�tt közzétett pápai levélhez kapcsolódott szentszéki nyilatkozatból:

„XVI. Benedek pápa teljes mértékben készségesnek és nyíltnak mutatkozik arra, hogy a kínai hatóságokkal kiegyensúlyozott és �p�t� párbeszédet folytasson, hogy megoldást találjanak a katolikus közösségre vonatkozó különféle problémákra, és hogy eljussanak a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti kapcsolatok oly nagyon óhajtott normalizálására. Mindezt annak a bizonyosságában, hogy a katolikusok, hitük szabad megvallásával és életük nagylelk� tanúságtételével, mint jó állampolgárok, hozzájárulnak a kínai nép javához is.”

(Szabó Ferenc ismertetése a Vatikáni Rádióban)



Somogyi Viktória

EUCHARISZTIKUS VILÁGKONGRESSZUS, QUÉBEC

49. nemzetközi eucharisztikus kongressszus
Québec, 2008. június 16–22.

A kanadai Québec idén ünnepli alapításának 400. évfordulóját. Ezért is esett a választás e városra, hogy itt rendezzék meg a 49. Eucharisztikus Világkongresszust, amelynek mottója: „Az Eucharisztia – az Isten ajándéka a világ életéért.” Az els� eucharisztikus kongresszust 1881-ben tartották az észak-franciaországi Lille-ben Eymard Szent Péter Julián indítására. 1938-ban Budapesten rendezték meg a 34. világkongresszust, amelyet összekapcsoltak a Szent István-jubileum ünneplésével. Jelmondata volt: „Eucharistia vinculum caritatis.” XI. Pius pápát legátusként E. Pacelli bíboros államtitkár (a kés�bbi XII. Pius) képviselte. Május 25. és 29. között zajlott le az egész országot és Európát is megmozgató esemény. (A német és osztrák f�papoknak Hitler megtiltotta a részvételt.)

A kanadai egyházról, amely az idei nemzetközi eucharisztikus kongresszus tágabb színhelyét alkotta, a Távlatok ez évi els� számában adtunk tájékoztatást Marc Ouellet québeci érsek, Kanada prímása egyik el�adása alapján. Június 16-án � nyitotta meg a kongresszust, emlékeztetve arra, hogy 400 évvel ezel�tt alapították Québec városát, és a katolikus hitre alapozták az új országot, amely hit ma is az újjáépítés alapja. A nyitószentmise f�celebránsa Jozef Tomko bíboros, a pápa különleges küldötte volt. A világ minden tájáról érkezett küldöttek között volt Márfi Gyula veszprémi érsek, aki a magyar egyházat képviselte. Márfi érsek a Vatikáni Rádió magyar adásában számolt be tapasztalatairól. Emlékeztetett a québeci bíboros szavaira: az önmagát feláldozó Jézus jelenléte az Eucharisztiában arra indít bennünket, hogy nekünk is bizonyos áldozatokat kell vállalnunk; nem ünnepelhetjük igazán az Eucharisztiát, amíg a kenyérgondokkal k�zd� embereknek sorsa hidegen hagy bennünket, és nem próbálunk meg valamit tenni ennek enyhítésére, amíg nem veszünk részt Krisztus áldozatában és nem hiszünk eléggé a feltámadásban. Június 22-én, vasárnap a kongresszust lezáró szentmisén XVI. Benedek pápa beszédét közvetítették �l� kapcsoláson keresztül.

A Vatikáni Rádió magyar m�sorában Somogyi Viktória munkatárs helyszíni beszámolóit hallhattuk. Most itt közöljük a Távlatoknak küldött összefoglalóját.

Québec megalapításának 400. évfordulóján rendezték meg 2008. június 15–22. között Marc Ouellet bíboros, québeci érsek elnökletével a 49. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az egyesek szerint „papábilis” Ouellet bíboros egyike a kanadai püspökök új csoportjának, akiket XVI. Benedek pápa nevezett ki az észak-amerikai ország kulcsfontosságú városaiba, amelyekben a hagyományos és pezsg� hitélet újjáéled. Az eucharisztikus kongresszus egyik központi eseménye volt a 12 fiatal pappá szentelésének szertartása, amelyr�l az eseményt k�vet� sajtótájékoztatón Ouellet bíboros meghatódva, elcsukló hangon nyilatkozott. A 12 felszentelt ifjú közül nyolcan ehhez a közösséghez tartoznak. Mária fiataljainak családja 120 taggal rendelkezik, akiknek életkora 23–25 év között van.

A világ minden tájáról, 51 országból több mint 11 ezer h�v�, mintegy 50 bíboros és 100 püspök érkezett az egyhetes rendezvényre. A város szélén található hatalmas „Expocité”, kiállítási központ várta napok óta a kongresszusra érkez�ket. A szervez�k gondosan ügyeltek arra, hogy tudatosítsák a résztvev�kben a környezetvédelmi szempontokat is. A szelektív szemétgy�jtésen, az újrafelhasznált papírból készült kiadványokon, a környezetbarát tollakon, a tömegközlekedés igénybevételén túl arra ösztönözték a zarándokokat, hogy hazatérésük után ültessenek négy fát, hogy ellensúlyozzák a széndioxid-kibocsátást, amelyet utazásuk eredményezett.

Québec városa az idén ünnepli alapításának 400. évfordulóját, Boldog François de Laval jezsuita, Észak-Amerika és Mexikó els� püspökének halála 300., püspökké szentelése 350. évfordulóját, aki elvitte a katolikus hitet Québecbe. A kongresszust megnyitó szentmise elején is rövid el�adás keretében megemlékeztek mindazokról, akik meghatározó szerepet játszottak a tartomány történelmében: jezsuita szerzetesek, rendalapító szerzetesn�k, misszionáriusok, vértanúk. Büszkén vallják az itt él�k, hogy ez a terület volt a hit bölcs�je Észak-Amerikában. 1608-ban, amikor Samuel de Champlain megalapította a várost, „Isten ajándéka” elnevez�s� hajóján érkezett meg a Szent L�rinc folyón. A hajó szimbolikus formában ma, évszázadokkal kés�bb is jelen van a város életében: zászlajában és címerében �rzi emlékét.

Nem véletlen egybeesés, hogy a 2004-ben II. János Pál pápa által idénre meghirdetett eucharisztikus kongresszus témája is erre utalt: „Az Eucharisztia, Isten ajándéka a világ élete számára.” Az elmúlt években a katolikusok imádsággal és elmélkedéssel készültek arra, hogy jobban megértsék az Eucharisztia nagy ajándékát és azt, hogy az képes megváltoztatni világunkat. A helyi el�készületek közé tartozott a fiatalok által készített jelképes �rtelm� frigyláda is, amely zarándoklat keretében körbejárta a kanadai egyházmegyéket.

Az eucharisztikus kongresszust megnyitó szentmisén, amelynek f�celebránsa Jozef Tomko bíboros volt, a Fokoláre Mozgalom Gen Verde együttesének zenés el�adása el�zte meg a jelképes frigyláda elkészítésér�l szóló, kivetít�kön bemutatott videó összeállítását. Homíliájában Tomko bíboros kiemelte, hogy Québec milyen fontos szerepet játszott az ország történelmében, a hit meg�rzésében. Az Eucharisztiáról szólva elmondta: arra kaptunk meghívást, hogy tudatosítsuk Isten ezen ajándékát életünkben. Az Eucharisztia nem tárgy, élettelen ajándék, hanem személy. Tehát úgy kell feltennünk a kérdést, hogy ki és nem úgy, hogy mi az Eucharisztia. A választ a Feltámadt Krisztusban találjuk meg, az Eucharisztia Jézus maga kenyér és bor színében. A bíboros ezután figyelmeztetett a vasárnapi szentmise fontosságára. Felidézve Québec múltját utalt rá, hogy az Eucharisztia olyan fontos volt e föld vértanúi számára, hogy nem élhettek nélküle, és képesek voltak életüket áldozni érte.

A kongresszus területén az egy hét folyamán több kápolna adott helyet a folyamatos szentségimádásnak, de a városban is négy másik templomban alakítottak ki erre a célra központokat. A k�l�nb�z� kontinenseket k�pvisel� bíborosok kerekasztal megbeszélése során az Egyesült Államokból és az Indiából érkezett f�pásztorok felhívták a figyelmet az egyházmegyékben, egyes plébániákon zajló folyamatos szentségimádás rendkívüli következményeire. Teljes lelki megújulást eredményez, ugyanis a közösségek életében, és felvirágzik a plébániai élet. A jelenség egyre nagyobb arányban terjed az USA-ban és az ázsiai kontinensen.

Körkép a világegyházról: kongresszusi el�adások

A f�pásztorok közül Ricardo J. Vidal bíboros, a fülöp-szigeteki Cebu érseke kiemelte, hogy bár a szekularizáció jelensége nem sújtja az országot, a hívek vallásos buzgalma sajnos nem alakul át a szolidaritás, a társadalmi kérdések iránti érzékenységgé. A világiak képzésére és a papi fegyelem fontosságára hívta fel a figyelmet.

Théodore-Adrien Sarr bíboros, dakari érsek az afrikai kontinens problémái közül hangsúlyozta, hogy a nagy távolságok és a szegénység miatt sokan nem tudnak eljutni a vasárnapi szentmisére. Terjednek a szekták, ami az evangelizáció szükségességét vonja maga után. A helyi papság képzését, a liturgiai inkulturációt, a liturgia helyes bemutatására való felkészítést helyezte a középpontba. Fontos a szertartások során használt énekek megválogatása, a jó homília elkészítése.  Majd az Eucharisztia és a mindennapi élet közötti kapcsolat összefüggésére mutatott rá. Az Eucharisztia tisztelete ugyanis a megbocsátás, a szolidaritás és a szeretet felé vezérel bennünket.

Az indiai Telesphore Placidus Toppo bíboros, Ranchi érseke az ázsiai kontinensen rohamosan terjed� állandó szentségimádás jelenségére világított rá. Nagyra értékelte a plébániai életre gyakorolt fantasztikus hatását, megújító erejét.

Jean-Pierre Ricard bíboros, bordeaux-i érsek Európa er�sen szekularizált világáról beszélt. Ebben a helyzetben a francia egyház, ahol a hívek 5%-a jár vasárnap szentmisére, új kezdeményezésekkel igyekszik változtatni a helyzeten. A hívek képzésére, a liturgiai felkészítésre helyeznek nagy hangsúlyt. Igyekeznek ráébreszteni a híveket az Eucharisztia fontosságára, a szentmisében a hálaadásra, és arra a kölcsönösségre, hogy nemcsak nekünk van szükségünk Jézusra, hanem Jézusnak is fontos, hogy találkozzon tanítványaival. Vissza kell térnünk ahhoz a tanúságtételhez, amely az els� keresztény közösségeket jellemezte. A francia helyi egyház a családok bevonásával a vasárnapi szentmisébe, arra serkenti híveit, hogy éljék meg ezt a napot k�l�nb�z� módon, és elmélkedjenek a keresztény értékekr�l. A szentmise célja, hogy találkozzunk saját hitünkkel, váljon bels� valóságunkká az eucharisztikus ima. Fel kell újra fedezni az Eucharisztia tiszteletét, és nagyon fontos az állandó szentségimádás szerepe a katolikus közösségekben.

Justin Francis Rigali bíboros, Philadelphia érseke örömmel számolt be arról, hogy az Egyesült Államokban a hívek közel 50%-a vesz részt a vasárnapi szentmisén. Felmérések szerint az amerikaiak számára ez a hit alapvet�en meghatározó élménye és a hálaadás eszköze Istennek. Isten jelenlétének megtapasztalása, az elmélkedés és az ima nagyon fontos a híveknek. A szentmisén való részvétel, a Szentírás olvasása és nem utolsó sorban a lelkes, elkötelezett papok jelent�s hatást gyakorolnak életükre. A spirituális fejl�dés szempontjából pedig alapvet� fontosságú a rendszeres szentáldozás. Ugyanakkor szükséges hangsúlyozni a szentséghez járulás feltételeit is. Rigali bíboros ezután rámutatott arra, hogy az Egyesült Államokban nagyarányban terjed az imaórák és az állandó szentségimádás gyakorlata. Fontosnak tartja a liturgia során felhasznált énekek szövegének újravizsgálatát, és hogy a zenedarabok összhangban legyenek a szertartás jellegével és tiszteletben tartsák azt. Az Eucharisztiát az igazságosság és a szeretet eszközének kell tekinteni, amely erkölcsi átalakulást eredményez a hívekben. Az Istennel való szeretetközösség vezeti a közösségeket az egymással való szeretetközösséghez.

Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek, Franciaország prímása katekézisében a húsvéti misztériumról elmélkedett. Az Eucharisztia misztériumának középpontjában Jézus halála és feltámadása áll. A hívek a szentmise által vannak jelen, vesznek részt ebben a misztériumban.  Szólt a húsvéti három szent nap szertartásairól, majd a bíboros az Eucharisztia áldozati aspektusát emelte ki felidézve az algériai trappista szerzetesek vértanúságát. Az Úr önmaga odaajándékozásából – amely a szeretet ajándéka – tanuljuk meg, hogy mi is odaadjuk magunkat másoknak.

A svájci Nicolas Buttet atya, az „Eucharistein” testvériség alapítója tanúságtételében rámutatott, hogy a kongresszus témája – az Eucharisztia, Isten ajándéka a világ élete számára – nemcsak szlogen, hanem valóság is. Az Eucharisztiában jelen lev� Jézus gyógyító erej� az emberek számára, különösen azoknak, akik fogyatékkal élnek vagy mély lelki sebeket szereztek emberi kapcsolataikban. Konkrét példákat sorolt fel arra, hogy az Eucharisztia vétele milyen eredményeket hozott betegek kezelésében és a remény visszaállításában.

Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek az egyik szentmisén hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia misztérium, amely a húsvéti misztériumban gyökerezik. Ennek megértéséhez alázatra van szükség. Amennyiben pedig hiányzik bel�lünk az Eucharisztia iránti alázat, a világ számára ez azt jelenti, hogy a misztérium nem is olyan rendkívüli. Az alázat el�feltétele az egyszer�, mély hit – hívta fel a figyelmet a lengyel bíboros. II. János Pál Ecclesia de Eucharistia k. enciklikájából idézett: „Ave verum corpus natum de Maria Virgine, / vere passum, immolatum, in cruce pro homine!” Hangsúlyozta, hogy ebben a nagy misztériumban rejlik az egyház titka.

Csoportbeszélgetések, tanúságtételek

A m�helybeszélgetések egyikén, az ifjúsági pavilonban közel 600 fiatal tanulmányozta azokat az aktuális lelkipásztori kérdéseket, amelyek a délel�tti katekézisb�l és tanúságtételb�l adódnak, illetve amelyek az Eucharisztia témájához kapcsolódnak. Ez alapját képezi a kongresszus lezárulása után kiadásra ker�l� jegyz�könyvnek, amely gyakorlati javaslatokat kínál majd a lelkipásztori tevékenység terén az egyetemes egyház számára.

Mindennap a délutáni programok sorában rendezték meg a missziós tevékenységr�l szóló találkozókat. A missziós tevékenységekbe való bekapcsolódás a kongresszus résztvev�i számára lehet�séget biztosított az Eucharisztia és a társadalmi elkötelezettség közötti kapcsolat megtapasztalására az önkéntes szerep felvállalásán keresztül. Lehet�ségük nyílt arra, hogy megéljék a szükséget szenved�kkel foglalkozó szervezetek munkáját, vagy részt vegyenek a városban zajló evangelizálásban.

„Az Eucharisztia, Krisztus élete a mi életünkben” – ennek jegyében a québeci eucharisztikus kongresszus egyik napján az ún. „megbocsátás városává” alakult át. Papok százai álltak a zarándokok rendelkezésére, akik a kiengesztel�dés szentségéhez kívántak járulni. A hiteles imádkozásra kaptunk meghívást, amely Istenhez f�z�d� viszonyunkat az igazság, szeretet és engedelmesség jegyében határozza meg. Felebarátainkkal való kapcsolatunkat pedig a könyörületesség kell, hogy jellemezze – foglalta össze Marc Ouellet bíboros, québeci érsek a nap üzenetét.

Az egyhetes eucharisztikus kongresszuson Elizabeth Nguyen Thi Thu Hong, a 2002-ben elhunyt vietnami Van Thuan bíboros testvére is tanúságot tett a résztvev�k el�tt. A bíborost 1975-ben nevezték ki Saigon püspökévé, majd néhány hónap múlva börtönbe került a kommunista rezsim idején. 13 évig szenvedett bezárva, de az Eucharisztiának köszönhet�en túlélte a nehéz id�ket. A szentmise bemutatásához szükséges bort azáltal biztosította magának, hogy orvosságot kért, és a gyógyszeres flakonba kis bort rejtettek rokonai.  A tenyerébe öntött egy-két csepp borral és a napi kenyéradagjából törve tudott szentmisét bemutatni nagyon egyszer� körülmények között a hosszú évek során. Szívében Jézus jelenlétével volt képes túlélni a szenvedést és kapcsolatát alakítani börtöntársaival.

Elisabeth asszony, Van Thuan bíboros Kanadában �l� testvére tanúságtételében utalt rá, hogy a vietnámi egyház az utóbbi id�ben nagyobb szabadságot élvez. Reményét fejezte ki, hogy ez fejl�dést hoz a helyi egyház számára. Az évszázados üldöztetés kapcsán hangsúlyozta, hogy a keresztények azért élték túl ezt az id�szakot, mert arra kaptak ösztönzést, hogy mindig Krisztus igaz és hiteles üzenetét éljék. Ez pedig nem más, mint hogy szeressük felebarátainkat és bocsássunk meg azoknak, akik vétkeznek ellenünk, mert nem tudják, mit cselekszenek. Ennek a lelkiségnek k�sz�nhet�, hogy a vietnámi egyház létezik és növekszik.

Az egyhetes rendezvény kiemelked� eseménye volt az egyik nap este hét órára meghirdetett eucharisztikus körmenet, amely a kongresszus helyszínér�l indult és Quebec utcáin végighaladva öt km-t tett meg. A körmenet a hitr�l tett tanúságtétel volt, amelyben a résztvev�k kifejezésre jutatták hitüket Jézusban, aki jelen van az Eucharisztiában. Ugyanakkor a körmenet célja az is volt, hogy elvigye Jézust a szegényekhez, a betegekhez. Az esemény egyben az Élet Kenyere jegyében tett felvonulás is volt, a szegényekkel való szolidaritás kifejezése. Az Élet Kenyere Isten ajándéka, amely táplál bennünket, és arra kaptunk hívatást, hogy ezt megosszuk testvéreinkkel, különösen azokkal akik szenvednek, akiket az élelmiszerválság sújt – mondta a körmenet kapcsán Ouellet bíboros.

Június 22-én az ún. Statio Orbis szentmisével ért véget az eucharisztikus világkongresszus. Josef Tomko bíboros, pápai legátus volt a f�celebráns. XVI. Benedek pápa videoösszeköttetésen keresztül kapcsolódott be Rómából a szentmisébe, és mondott homíliát. A szentbeszédet hatalmas kivetít�kön követhették az összegy�ltek eserny�jük alól kitekintve. A Szentatya bejelentette, hogy 2012-ben Írországban rendezik meg az 50. eucharisztikus világkongresszust. A hírt nagy örömmel fogadta a jelen lev� Sean Baptist Brady bíboros, Írország prímása.

Csodálatos hét, eucharisztikus pünkösd volt – így értékelte Marc Ouellet bíboros a Québecben lezárult 49. eucharisztikus kongresszust. Nagyon sok embert megérintett a hét üzenete, a tanúságtételek, a liturgia. „Nagyon mély benyomást tett rám az aktív részvétel az egyhetes rendezvényen, a nagy lelkesedés a péntek esti papszentelések alkalmával, amely az öröm és a jöv�re vonatkozó remény rendkívüli pillanata volt“ – mondta meghatódottan a québeci érsek a zárószentmise után. A bíboros a mai szekularizált világban, els�sorban Kanadában fordulópontnak tartja a kongresszust az egyház és az Új Szövetség, a hit és a helyi kultúra szempontjából.



AZ IFJÚSÁG VILÁGNAPJA SYDNEY-BEN

XVI. Benedek július 17-i beszéde

A Teremtés szépségére és jóságára, az Isten képére teremtett ember felel�sségére hívta fel a figyelmet a szentatya a fiatalokhoz intézett beszédében:

„Mily nagy öröm, hogy itt üdvözölhetlek benneteket Barangaroóban, Sydney csodálatos öblében, ahol a híres híd és az Operaház látható” – kezdte beszédét a pápa. Majd utalt arra, hogy a világ minden részér�l érkeztek fiatalok, csatlakozva az ausztrálokhoz. Most valamennyien, mint Isten egy családja, Krisztus tanítványai, meger�sítve Szentlelkét�l, tanúságot tehetnek szeretetér�l és igazságáról mindenki el�tt.

A pápa beszéde elején felidézte az Apostolok Cselekedeteib�l a Szentlélek eljövetelének történetét, amikor az apostolok, Máriával, Jézus anyjával egybegy�lve várták a Lelket, aki teljesen átalakította az apostolokat, és így tanúi lettek az egész világon. „Ma gondolunk azokra az úttör�kre, akik a Csendes-óceán más tájairól, Írországból, Franciaországból, Nagy-Britanniából és Európa más részeir�l érkeztek Ausztrália partjaira, legtöbben fiatalok voltak, akik elhozták a keresztény hitet.” XVI. Benedek itt megemlítette két ausztráliai boldog példáját: boldog Mary MacKillop f�leg a szegények nevelésében t�nt ki, boldog Peter To Rot pedig meg volt gy�z�dve arról, hogy az Evangélium erejével lehet újjáteremteni a közösséget. A fiatalok gondoljanak szüleikre, akik el�ször vezették be �ket a hitbe, a plébánia papjaira és tanítóikra, akik a jó és az igaz útján vezették �ket.

„Most rajtam a sor” – folytatta a pápa. „Egyeseknek közülünk úgy t�nik, hogy eljöttünk a világ végére. A ti korotokban ugyan minden repülés izgalmas kaland, de számomra ez a repül�út némi szorongást okozott. Mindenesetre valóban nagyszer� volt földünket felülr�l látni”, mondta a pápa, majd még részletezte repül�útját, sorolva a felülr�l látott országokat, földrészeket. „De felülr�l, az egekb�l is nehéz látni azt, hogy Isten a férfiakat és n�ket saját képére és hasonlatosságára teremtette.

„A teremtés csodái ti vagytok és én, az emberi család. Mily csodálatos!” És itt a Szentatya a 8. zsoltárból idézett, amely a teremtés szépségét zengi, kiemelve az ember nagyságát, akit a Teremt� dics�séggel és méltósággal koronázott meg.

Ezután a pápa kitért arra, hogy a teremtésen az emberek sebeket ütnek: a talajpusztulás, az erd�k kiirtása, az er�források pazarlása, a telhetetlen fogyasztás kielégítése révén. Egyes fiatalok olyan országokból jöttek, ahol hiányzik a vízellátás, más nemzetekben a szárazság pusztít. Sokszor azt tapasztaljuk, hogy Isten csodálatos teremtése látszólag ellensége �rz�jének, az embernek.

De a jó teremtés hogyan lehet veszélyes? Az ember a teremtés csúcsán áll. Naponta tanúi lehetünk az emberi zseni hódításainak. Az orvostudomány és a technika haladása, a m�vészetek alkotásai segítik növelni az emberek életmin�ségét. A jelen lev� fiatalok között is vannak, aki készek kihasználni az élet adta lehet�ségeket: egyesek kit�nnek a tanulmányokban, sportban, zenében, táncban, színm�vészetben. Sokakban megvan a társadalmi igazságosság és az etika iránti érzék, mások az önkéntes szolgálatokban t�nnek ki.

Valamennyien, fiatalok és id�sek, néha megtapasztaljuk az emberi személy veleszületett jóságát. De ezek a pillanatok nem sokáig tartanak. A sebeket nemcsak a természetben fedezzük fel, hanem a társadalomban is, személyes és közösségi életünkben. A pápa említett néhány példát: alkohol, kábítószer, az er�szak magasztalása, a szexuális lealacsonyodás, amelyek néha a televízióban és az interneten is jelen vannak szórakozásként.

Azt kérdezhetjük: Hogyan lehet mindezeket szórakozásnak tekinteni, ha az er�szak és a szexuális kizsákmányolás áldozataira gondolunk? Van valami fenyeget� abban, amikor a szabadság és a tolerancia ennyire eltávolodik az igazságtól. Ezt az az elterjedt ideológia táplálja, amely szerint nincs abszolút igazság, a relativizmus gyakorlatilag mindennek értéket tulajdonít, és a megtapasztalást helyezi az els� helyre. Valójában a tapasztalatok, amelyeket elvonatkoztatunk a jó és az igaz szempontjaitól, nem az igazi szabadsághoz, hanem az erkölcsi és szellemi z�rzavarhoz, az alapelvek meggyengülése pedig az önbecsülés elvesztéséhez, s�t a kétségbeeséshez vezet.

„Kedves Barátaim! Az életet nem a sors, nem a véletlen kormányozza. Személyes léteteket Isten akarta, megáldotta és célt adott. (vö. Ter 1,28) Az élet nem pusztán tények és tapasztalatok sorozata, hanem az igaz, a jó és a szép keresése. Ilyen célra kell felhasználnunk szabadságunkat, mert az igazságban, a jóban és a szépben találunk boldogságot és örömet. (…) Krisztus többet ajánl fel, s�t mindent. Egyedül Õ, aki az Igazság, lehet az Élet és az Út is. Amit az apostolok hirdettek a föld v�gs� határaiig, az a Krisztusban való élet volt, élet az Egyházban. Ebbe az életbe a keresztség által léptünk be.”

A Szentatya ezután a keresztség k�vetkez� szempontjait világította meg: e szentség által Isten fogadott gyermekei leszünk, beletestesülünk Krisztusba, és a Szentlélek lakást vesz lelkünkben. Ahogy a keresztségi liturgia mondja: „Új teremtmény lettél.”

„Kedves Barátaim, az iskolában, az egyetemen, a munkahelyen is, mindenütt emlékezzetek arra, hogy új teremtmények vagytok. Mint keresztények ebben a világban tudjátok, hogy Istennek emberi arca van: Jézus Krisztus, Õ az Út és az Élet, akir�l tanúskodnunk kell. Ez a tanúságtétel nem k�nny�. Sokan azt gondolják, hogy Istent „félre lehet tenni”, hogy a vallás és a hit magánügy, tehát ki kell zárni a közéletb�l. Ez a „szekuláris” szemlélet az emberi életet és a társadalmat a Teremt� kizárásával akarja magyarázni. Semlegesnek mutatkozik, valójában azonban mint minden ideológia, globális világnézetet kínál: szekularizmus, teljes evilágiság. Azt gondolja, hogy a társadalmat és a közéletet, politikát Isten nélkül lehet szervezni.”

Itt a pápa utalt az 1990-es és 2007-es béke-világnapi üzenetre. Ezekben azt hangsúlyozta, hogy amikor Isten elt�nik, az ember képtelen felismerni a természetes rendet: a cél és a jó kezd elenyészni. Az emberi fejl�dés eredményeit az �rültség, a kizsákmányolás és az önzés vezérli. Társadalmi környezetünket nem az Isten által akart erkölcsi rend szerint alakítjuk. El kell ismernünk, hogy az ember méltóságának forrása az, hogy Isten saját képmására alkotta, és az egyetemes emberi jogok a természettörvényen alapulnak, nem pedig tárgyalások és megegyezések eredményei.

„Kedves Barátaim! Isten teremtése egyetlen és jó. Az er�szakmentesség, a fenntartható fejl�dés, az igazságosság és a béke, a környezetvédelem életbevágóan fontosak az emberiség számára. Mindezt pedig nem érthetjük meg, ha elvonatkoztatunk attól, hogy minden emberi életnek a fogantatástól a természetes halálig veleszületett méltósága van, amelyet Istent�l kapott, és ezért sérthetetlen. Világunk fáradt a kapzsiságtól, a kizsákmányolástól, a megosztottságtól, megundorodott a hamis bálványoktól és részleges válaszoktól, szenved a hamis ígéretekt�l. Szívünk és szellemünk olyan világ látomására vágyakozik, ahol a szeretet uralkodik, ahol a javakat megosztják, ahol az egység épül, ahol a szabadság elnyeri teljes jelentését az igazságban, ahol az önazonosságot az egymást tisztel�k közösségében találjuk meg. Ez pedig a Szentlélek m�ve. Ez a Jézus Krisztus Evangéliuma által felajánlott reménység. A keresztségben azért lettetek új teremtmények, hogy err�l a valóságról tanúskodjatok, meger�sítve a Szentlélek által. Ezt az üzenetet vigyétek el Sydney-b�l a világba.”



Szabó Ferenc

JEGYZETEK AZ OSTPOLITIKRÓL

Tíz éve hunyt el Casaroli bíboros
– az Ostpolitik f�szerepl�je

2008. június 9-én volt 10 éve, hogy elhunyt Agostino Casaroli bíboros. Az évforduló alkalmából megemlékezést tartottak a Vatikánban. 9-én este Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja mutatott be szentmisét az elhunyt lelkiüdvéért a római Szent Apostolok-bazilikában, ahol a volt államtitkár hamvai pihennek. 10-én pedig a szinódusi aulában több el�adásra került sor, amelyekben méltatták az Ostpolitik f�szerepl�je munkásságát. Itt csak a megnyitó beszédb�l idézünk, amelyet Tarcisio Bertone bíboros államtitkár tartott ezzel a címmel: „Agostino Casaroli ‘Ostpolitik’-ja 1963 és 1989 között.”

Bertone bíboros is, mint a k�vetkez� el�adások, kiemelték A. Casaroli bíboros hosszú és fáradságos párbeszédét a kommunista államok képvisel�ivel, amikor XXIII. János, VI. Pál és II. János Pál megbízásából a „modus vivendi”-t kereste az elnyomott helyi egyházak számára. Casaroli a dialógus embere, az európai egység el�mozdítója (Helsinki konferencia), Krisztus követe volt. Az Ostpolitik mind ez ideig vitatott. Újabban, 2007-ben Giovanni Barberini egyház- és kánonjogász tett kísérletet a Szentszék keleti politikájának mérlegelésére, a pró és kontra érvek megvitatására.1 Ezt a m�vet idézte Bertone bíboros is, aki felvázolta azt a politikai helyzetet, amelyet Casaroli bíboros is leír Emlékirataiban, és amelyet így jellemez: „abominatio desolationis”: püspökök, papok, szerzetesek elítélése és bebörtönzése a kommunista államokban, köztük olyan f�papok, mint Stepinac, Mindszenty, Beran, Wyszynski; az egyház javainak elkobzása, szemináriumok bezárása, katolikus iskolák államosítása, ateista propaganda és a vallásszabadság korlátozása mindenféle elnyomással. Bertone bíboros kitért a „fájdalmas” Mindszenty-ügyre, amely a legtöbb gondot okozta Casaroli érseknek, illetve VI. Pál pápának. Idézte Mindszenty bíboros lemondatásával kapcsolatban azt a kiadatlan levelet, amelyet VI. Pál pápa 1973. nov. 1-jén írt Mindszentynek (ezt korábban Casaroli bíboros idézte egy a RAI-nak adott interjújában.) A levelet a pápa saját kez�leg írta olasz nyelven.2

„A megfeszített Krisztus el�tt írunk Önnek, és el�ttünk van az Ön szent, nemes és fájdalmas arca, kedves és tisztelend� bíboros Úr, aki el�tt tisztelettel és testvériesen meghajolunk, mindig emlékezve a h�ség, az er�sség és a szenvedés tanúságtételére, amelyet Ön adott a magyar Egyháznak és az egész katolikus Egyháznak. És most megremegünk, amikor kötelezve érezzük magunkat, apostoli hivatalunk erejében, hogy újabb áldozatot kérjünk Önt�l, Bíboros Úr, Tisztelend� Testvérünk, amely áldozat, jól tudjuk, azokhoz a szenvedésekhez társul, amelyek már el�z�leg sújtották türelmes személyét. Mert arra kell kérnünk Önt, hogy helyezze kezünkbe lemondását az esztergomi metropolitai székr�l. Meggy�z�désünk, hogy ez pápai hivatalunk folytán köteles döntésünk, amelyet kemény vívódással, de alázatos és bizakodó szeretettel hozunk meg.” – Így VI. Pál kézírásos levelének els� három bekezdése.

Bertone bíboros hozzáf�zte: Casaroli az említett interjúban megemlítette, hogy Mindszenty bíboros válasza ez volt: „Lelkiismeretben nem érzem kötelez�nek, hogy megtegyem ezt a lemondást, amelyet Ön kér.” És VI. Pál 1973. december 18-i latin levelében ezeket írta: „Magunkra vállaljuk a felel�sséget, és megüresedettnek nyilvánítjuk az esztergomi széket.”

A magam részér�l csak annyit f�znék hozzá a bonyolult és még teljesen nem tisztázott Mindszenty-ügyhöz3, hogy kétségkívül a tárgyalásokat folytató és a pápát informáló A. Casaroli volt az Ostpolitik mozgatója. Megbízatását a pápáktól kapta, akik viszont csak rajta keresztül értesültek a konkrét tárgyalásokról.

Tíz év telt el a bíboros halála óta. Emlékirataiban (A türelem vértanúsága) igyekezett igazolni politikáját, amely számos kritikát váltott ki, különösen is a kommunista országok egyes egyházi vezet�i és üldözött papjai, hívei részér�l. Tíz év még nem kell� történelmi távlat a tárgyilagos ítélethez. Különben még újabban is kerültek el� ismeretlen dokumentumok, pl. a Mindszenty-ügyr�l3, amellyel Casaroli külön fejezetben foglalkozik. (E, 151–163.) A vértanú bíboros nem kis nehézségeket okozott a Vatikánnak; a Keleti politikát kompromisszumnak, a kommunista hatalom iránti engedékenységnek tartotta, amikor Bécsb�l feltárta a „l�tez� szocializmusban” elnyomott egyház helyzetét. Meglep� Casaroli bíboros vallomása az említett fejezet végén (163): „A történelem nagy alakja marad �, s gondolom, kevesen �riznek róla csodálatra méltóbb – és mondhatom – szeretetteljesebb emléket nálam.”

– A kommunizmus bukása után persze más a helyzet, mint amikor még nem lehetett el�re látni, hogy meddig tart a bolsevista elnyomás. A XXIII. János által kezdeményezett, majd a VI. Pál és II. János Pál által folytatott politika a „modus vivendi” keresésében f�leg a megüresedett püspöki székek betöltésére irányult; sokszor bizony a kommunisták jelöltjeit fogadták el. Talán túlságosan nagy fontosságot tulajdonítottak ennek a problémának, és sokszor a felsorolás szintjén hagyták a megoldatlan egyházi kérdéseket. Casaroli a Mindszenty-ügyr�l szólva hangsúlyozza (159), de ezt a kijelentést más esetekben is megismétli: döntései kizárólag egyházi és vallási indíttatásúak voltak, az adott körülmények között mindeneknél fontosabbnak tartották a lelkek üdvössége ügyét. Ezt a szándékát nem vonhatjuk kétségbe. De kevésbé lehet �szintének mondani a kommunista fél szándékát, hiszen – eltekintve a Gorbacsovval kezd�dött enyhülést�l – a cél az egyház megbénítása, a vallás elnyomása, az ateizmus terjesztése volt. Casaroli, aki mint maga mondja (81), „a kommunista világon kívülr�l érkezett”, nehezen ismerhette meg „a szocializmust �p�t�”, valójában népet elnyomó rendszer igazi természetét, amikor azt remélte, hogy az alapvet� változások lassú változtatásokkal (generációváltással) elérhet�k. A „kis lépéseket” szerencsére meggyorsította a gorbacsovi politika, s�t a „glásznoszty” és a „peresztrojka”, szándéka ellenére a bolsevizmus összeomlásához vezetett. Ezt hangsúlyoztam, amikor az 1964-es részleges megállapodás 25. évfordulóján (1989) megjelent vezércikk az Osservatore Romanóban a „kis lépéseket” méltatta. A Casaroli bíboros által sugallt cikket ismertettem a Vatikáni Rádióban, és – az akkori illetékes, Colasuonno érsek engedélyével – kommentálhattam is.

Achille Silvestrini bíboros A. Casaroli Emlékirataihoz írt bevezet�jében utal arra, hogy a Keleti politikát különböz�képpen ítélik meg, mert az események mérlegeléséhez k�l�nb�z� mércéket alkalmaznak. Gyakran a hatékonyság szempontjai kerekedtek felül. De – f�zi hozzá Silvestrini – mons. Casaroli els�nek ismerte el, hogy az eredmények korlátozottak és kényszermegoldások voltak. Valójában nemcsak a hatékonyságot, hanem a szolgálathoz való h�séget is figyelembe kell venni, hangsúlyozza Silvestrini. Hozzáf�zném: Kétségtelen, hogy a türelmes tárgyalások során Casaroliék h�ségesek maradtak az elvekhez, igyekeztek az egyház és a hívek jogait szem el�tt tartani, de talán a II. János Pál által is dicsért „történelmi realizmus” nem minden esetben, helyzetben érvényesült. Talán nemcsak a „türelem vértanúságá”-ra, hanem valódi vértanúságra is szükség volt, amelyre példát adtak a kommunista hatalom által koholt vádakkal elítélt és börtönbe vetett f�papok, szerzetesek, világiak, akiknek h�sies helytállása példa marad az elj�vend� nemzedéknek.

Jegyzetek

1 Giovanni Barberini: L’Ostpolitik della Santa Sede. Un dialogo lungo e faticoso. Il Mulino, Bologna 2007. Ez a kötet igyekszik tárgyilagosan megítélni a Vatikán keleti politikáját, ebben – a pápákon kívül – König bíboros és Casaroli bíboros szerepét. Lényegében Casaroli álláspontját igazolja, bár számol a kritikákkal. –

2 Facsimiléje Barberini könyvében, 198. és 216. o.

3 Nemrég jelent meg Somorjai Ádám OSB kötete: Ami az emlékiratokból kimaradt. VI. Pál és Mindszenty József, 1971-1975. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2008. Várszegi Asztrik f�apát ajánlásával. E kötetr�l és a k�vetkez� jegyzetemben bírált interjúról (Népszabadság, július 5.) b�vebb kritikát olvashatnak az érdekl�d�k Mészáros István ny. professzor szeptemberben megjelen� könyvében.

Széljegyzetek az Ostpolitikhoz
egy könyv és egy interjú kapcsán

Június elején, Agostino Casaroli bíboros halálának 10. évfordulója alkalmával a Vatikánban szakemberek megemlékeztek a Szentszék keleti politikájáról, az Ostpolitikról, és mérlegelték annak f�szerepl�je tevékenységét. Err�l annak idején hírt adtunk. Honlapunkon olvashatják cikkeink között a magyar tagozat hajdani f�szerkeszt�je, P. Szabó Ferenc jegyzetét is az Ostpolitikról. Nemrég megjelent egy könyv a bencés kiadónál Somorjai Ádám, a vatikáni államtitkárságon dolgozó bencés történészt�l „Ami az emlékiratokból kimaradt” címmel. Alcíme: „VI. Pál és Mindszenty József 1971-1975.”
P. Szabó Ferenc negyed százados, 1967-t�l 1992-ig tartó vatikáni munkája során közelr�l figyelte az Ostpolitik alakulását úgy is, mint a pápák, VI. Pál és II. János-Pál, valamint Casaroli érsek tolmácsa magyar vezet� politikusok vatikáni látogatása alkalmával. Most személyes széljegyzeteket f�z Somorjai Ádám említett könyvéhez és a
Népszabadságban július 5-én megjelent interjújához, amely f�leg VI. Pál és Mindszenty levélváltásaival foglakozik, de ítéletet mond Mindszenty bíboros egész életm�vér�l és ezzel kapcsolatban az Ostpolitikról is. (VM)

P. Szabó Ferenc: Elöljáróban megjegyzem, hogy itt csak az Ostpolitik mérlegelésével foglalkozom, tehát jegyzetemnek nem tárgya a vértanú bíboros pere, egész m�ködése, életszentsége és mindaz, ami a boldoggá és szentté avatási per el�készítéséhez tartozik. Ezt megteszik mások, erre kijelölt szakemberek. Rögtön megjegyzem, hogy P. Somorjai Ádám is konzultor az ügyben, s�t egy ideig a per relátora (szakért�je) is volt. Nyilván ilyen min�ségben férhetett hozzá eddig még kiadatlan Mindszenty-dokumentumokhoz. Említett kötete, amelyet még Budapesten megkaptam, számos kiadatlan vagy már ismert dokumentumot, leveleket, fogalmazványokat közöl. Ez a kötet legnagyobb értéke. Kutatóknak ezzel jó szolgálatot tett. Ez a publikáció is jelzi, hogy még folytatni kell ismeretlen iratok felkutatását, hogy teljesebben és hitelesebben megismerjük Mindszenty József életm�vét.

A szerz� a könyvében hat csoportra osztotta a dokumentumokat, amelyek között több eddig kiadatlan irat van. Engem leginkább a II. fejezet érdekel, amely a Mindszenty lemondatásával kapcsolatos, 1973–74-es év történetét tükrözi VI. Pál és Mindszenty levélváltása révén. E levelek a pápa és a bíboros mély egyházszeretetér�l és kemény következetességér�l tanúskodnak. Különösen is megindító VI. Pál 1973. november 1-én kelt olasz nyelv�, eredetileg kézírásos levele, amelyben nagy tisztelettel, a sokat szenvedett bíboros iránti együttérzéssel kéri �t, hogy mondjon le érseki székér�l, hogy Esztergomba új f�pásztort nevezhessen ki. E levél facsimiléjét közzétette Giovanni Barberini: L’Ostpolitik della Santa Sede (A Szentszék keleti politikája) c�m� tavaly megjelent könyvében.

Mindszenty leveleib�l kiderül, hogy nem saját ambíciója, hanem szintén egyházszeretete diktálja nemleges válaszát, els�sorban a magyar egyház tragikus helyzete. Amint emlékirataiban is kifejtette (1974, 463. old.), az 1959 óta újra m�k�d� ÁEH irányítja a magyar egyházat, Agostino Casaroli, amikor 1962-ben tárgyalásokat kezdett a Kádár-rendszer képvisel�ivel, nem volt kell�képpen informálva a magyar katolicizmus tragikus helyzetér�l, ezért tárgyalásai a kommunistáknak jelentettek el�nyöket, a magyar egyháznak pedig súlyos kárára voltak.

Az emlékiratok végén (494. old.) hangsúlyozza: a tárgyalások szinte egyetlen eredménye a sok püspök kinevezése volt, ezeket majdnem kivétel nélkül az ÁEH jelölte. Mindszenty bíboros a pápának válaszolva azt írta, hogy lelkiismeretében nem érezte kötelez�nek a lemondást, ezért VI. Pál 1973. december l8-i latin levelében megírta a bíborosnak, hogy magára vállalja a felel�sséget, és megüresedettnek nyilvánítja az esztergomi széket.

Igazában mindezeket magyar és idegen nyelv� forrásokból már ismertük. Somorjai dokumentumai némileg árnyalják az események történetét, de lényegesen újat nem hoznak. Könyve egyes fejezetei végén rövid összefoglalásokat, értékeléseket ad, néha megjegyzéseket tesz az Ostpolitikról is. Bevallom, a könyvb�l nem tudtam pontosan megállapítani a szerz� álláspontját. Több kérd�jelet tettem egyes lapokra, mert a szerz� bizonyítás nélkül fogalmazza meg egyéni véleményét.

Álláspontja világosabban kiderül a baloldali napilap, a Népszabadság július 5-i számában megjelent hosszú interjúból. Még a lap munkatársát is meglepte a szerzetes kritikus értékelése. Az igaz, hogy Mindszenty pályájának megítélésében az id�k folyamán egymással ellentétes túlzások mutatkoztak, amint Somorjai megjegyzi. Korábban, a kirakatper idején „balra” lengett ki az inga, az emlékiratok megjelenése óta viszont fokozatosan „jobbra” lendült ki. Somorjai szándéka az volt, hogy tárgyilagos értékelést adjon az ún. Mindszenty-ügyr�l, nem pedig „retusált” képet fessen a bíboros alakjáról. Egy történésznél dicséretes ez a szándék. Az interjú olvasásakor azonban az volt a benyomásom, hogy Somorjai elhamarkodott, megalapozatlan, nem bizonyított, átfogó kijelentéseket tesz Mindszenty egész életm�vér�l. Talán az ördög ügyvédjét akarta játszani?

E jegyzetben nem vehetem sorra megkérd�jelezett állításait. Eltekintek most attól, amit a hidegháborúról, illetve az „enyhülés” politikájáról, vagy Mindszenty legitimizmusáról, illetve politikai elgondolásáról állít, bár ez is némiképpen belejátszott Mindszenty magatartásába a keleti politikát illet�en. Csak egy megjegyzést teszek err�l. Mindszenty a letartóztatása el�tti id�szakban, valamint 1956-ban, majd bécsi tartózkodása idején megismerhette a világpolitika változásait és a magyarországi helyzetet, a kommunista elnyomástól szenved� nép és a pórázon vezetett magyar egyház kálváriáját. Sok változás, javulás az egyház helyzetében a kádári „konszolidáció” idején sem történt, amikor Casaroli a rezsim képvisel�ivel tárgyalt. Igaz, a bíboros börtönévei és az amerikai követségen töltött hosszú bezártság miatt nemigen értesült a világegyházban történt jelent�s változásokról, így a II. vatikáni zsinat szellemisége sem befolyásolta egyházképét. Bécsben ugyan jobban tájékozódhatott volna, de „udvari papjai”, az �t k�r�lvev� és tájékoztató titkárok egyházképe ugyancsak zsinat el�tti volt. Mindenesetre, ahogy ez emlékirataiból látható, igenis ismerte a Kádár-rendszer alatti elnyomást, a vatikáni–magyar tárgyalások idején történt koholt pereket, letartóztatásokat.

A Népszabadság-interjúnak talán a legmeghökkent�bb sommás ítélete: „Mindszenty József olyan Mózeshez hasonlítható, aki nem vitte át népét a Vörös-tengeren, aki nem vitte át a hitet és az életet a túlpartra.” Bibliai és költ�i reminiszcenciák keveréke ez a Mindszenty József egész életm�vét el�t�l� szubjektív kijelentés. Utána még következik némileg zavaros történelmi példázódás, majd a mintaképként emlegetett Wyszynski bíboros magatartása, aki a kelet-európai egyházfejedelmek közül els�nek írta alá a kommunista állam és a Szentszék közötti egyezményt. De honnan veszi Somorjai az indítást, hogy a még teljesen fel nem tárt életm�r�l ilyen sommás és el�t�l� véleményt mondjon? Maga Somorjai is részt vesz a kutatásban, és jól tudja, hogy a bonyolult Mindszenty-ügy tárgyilagos tisztázásához és ezzel kapcsolatban a tágabb távlatú Ostpolitik kell� mérlegeléséhez még hosszabb id� szükséges.

Maga Agostino Casaroli, aki mindvégig igazolni igyekezett politikáját, szerényebb volt. A történelem ítéletére bízta politikáját. Amikor 1977. június 9-én VI. Pál ajtaja el�tt vártuk Kádár János érkezését, tudva azt, hogy sokan bírálattal illették politikáját, Hamletként vívódva fordult felém: „Nem tudom, hogy jól tettük-e, hogy fogadtuk Kádárt, de hát � kérte. Majd a történelem fog ítélni, hogy jól tettük-e.”

A történelem ítéletére hivatkozott VI. Pál pápa is, aki Mindszenty József 1975. május 6-án bekövetkezett haláról értesülve a másnapi szerdai általános kihallgatáson bens�séges szavakkal, meghatódva emlékezett meg az egyedülálló papi és lelkipásztori egyéniségr�l, akinek személyét tisztelet övezte, de ugyanakkor heves támadások célpontja is volt:

„Amikor majd lelohadnak a szenvedélyek, és elcsitul annak a polémiának a visszhangja, amelyet megkínzott és hajlíthatatlan életének egyes epizódjai váltottak ki, a történelem kiegyensúlyozottabb és tárgyilagosabb ítéletet mondhat egyéniségér�l és az �t megillet� helyr�l.”

(Elhangzott a Vatikáni Rádió magyar adásában 2008. július 25-én este.)




ESEMÉNYEK ÉS ESZMÉK

A lourdes-i Mária-jelenések 150. évfordulójára

XVI. Benedek pápa a lourdes-i jelenések 150. évfordulója alkalmából szeptember 12–15-én Franciaországba, Párizsba és a Mária-kegyhelyre látogat. Szeptember 12-én délben, Párizsban, az Elysée-palotában udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél, majd találkozik az állami hatóságokkal, este pedig a nunciatúrán a zsidó közösség képvisel�ivel. Ezt követ�en egy kollégiumban a kultúra világához intéz beszédet, majd a Notre-Dame-székesegyházban elimádkozza a vesperást a püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, végül a székesegyház el�tti téren köszönti a fiatalokat. Szeptember 13-án, szombaton reggel rövid látogatást tesz a Katolikus Intézetben, majd szentmisét mutat be az Invalidusok el�tti téren, ezt követ�en a francia püspökökkel ebédel. Délután Lourdes-ba repül. Szombat esti, vasárnapi és hétf�i programjából kiemeljük a következ�ket. Szombaton este ellátogat a jelenések barlangjához, majd köszönti a fáklyás körmenet résztvev�it. Vasárnap délel�tt ünnepi szentmisét mutat be, megemlékezve a Mária-jelenés 150. évfordulójáról. Délután találkozik a francia f�pásztorokkal, és beszédet intéz hozzájuk. Utána az eucharisztikus körmenet résztvev�ihez szól. Hétf�n délel�tt szentmisét mutat be a betegeknek Lourdes Rózsafüzér-bazilikájában, majd délben visszaindul Rómába.

Mivel e számunk a pápalátogatás idején már nyomdában lesz, a szentatya legfontosabb beszédeit csak karácsonyi számunkban tudjuk ismertetni.

* * *

A katolikus világ idén emlékezik arra, hogy a dél-franciaországi Lourdes melletti massabielle-i barlangnál megjelent a 14 éves Soubirous Bernadettnek Sz�z Mária. A szegényke kislány r�zsét gy�jtött, amikor 1858. február 11-én csodálatos látomásban megjelent neki a Hölgy, aki kés�bb megmondta nevét, tájszólásban: „Én vagyok a Szepl�telen Fogantatás.” Bernadett semmit sem tudott arról, hogy IX. Pius pápa 1854-ben kihirdette a Szepl�telen Fogantatás dogmáját. Július 16-ig összesen 18 alkalommal jelent meg a Sz�zanya, és Bernadettnek a k�vetkez� üzeneteket adta: „Imádkozz a b�nösökért!” „B�nbánat, b�nbánat, b�nbánat!” „Mondd meg a papoknak: Azt akarom, hogy itt kápolnát építsenek nekem!” „Körmenetben jöjjenek ide!” Az utolsó felszólításra: „Menj, igyál a forrásból, és mosdj meg vizében!” – Bernadett kikaparta azt a forrást, amely akkor fakadt fel, és a mai napig ontja a vizet, gyógyulást hozva sok-sok beteg zarándoknak.

Bernadett történetét a szentek életrajzai között olvashatjuk: a sokat szenvedett nevers-i szerzetesn�vér 1879-ben halt meg, 1925-ben boldoggá, 1933-ban szentté avatták. Történetét sokan megismerték Franz Werfel magyarra fordított szép regényéb�l, vagy ugyancsak magyarul is René Laurentin francia teológus Bernadett élete c�m� könyvéb�l (fordította Sinkó Ferenc, Szent István Társulat, 1983). Laurentin egyébként négy vaskos kötetben feldolgozta a jelenések hiteles történetét, amelyek 1961–64 között jelentek meg.

A jelenések utáni években sok zaklatást kellett elszenvednie Bernadettnek: faggatták, vádolták, hisztérikus látnoknak tartották, s�t, amikor már belépett a nevers-i zárdába, mestern�je és f�nökn�je is g�gösnek, beképzeltnek vélték, és ezért sokfajta megaláztatásnak vetették alá. Tarbes püspöke (Lourdes hozzá tartozott) már 1858. július 28-án felállított egy vizsgálóbizottságot, amelynek következtetése az volt, hogy a jelenések igaziságára vall minden jel. 1862-ben a püspök engedélyt adott arra, hogy zarándoklatokat vezessenek Lourdes-ba. Ezt IX. Pius és XIII. Leó pápa is jóváhagyták: 1891-t�l február 11-én az egyházmegyében már liturgikusan megemlékezhettek a jelenések évfordulójáról. X. Pius pedig az egész egyházra kiterjesztette a liturgikus ünnepet. Közben 1864-ben kiépítették a jelenések grottáját, 1876-ban egy újgótikus templomot emeltek, majd egy Rózsafüzér-templom is épült (mindkett� „basilica minor”), végül egy földalatti bazilikát építettek 25 000 zarándok befogadására; ezt 1958-ban, a jelenések centenáriumán Giuseppe Roncalli bíboros, a kés�bbi XXIII. János pápa szentelte fel. Lourdes-ban számos zarándokház és hotel létesült az oda �z�nl� zarándokok és turisták részére. Az 1958-as centenárium alkalmával 6 millió személy kereste fel a kegyhelyet.

Köztudott, hogy a sok millió beteg közül kevesen gyógyultak meg fizikailag; eddig mindössze 65 gyógyulásról állapította meg az 1885 óta m�k�d� Orvosi Iroda és egy Nemzetközi Orvosi Bizottság, hogy a természettudományok mai állása szerint nem lehet megmagyarázni e betegek hirtelen gyógyulását. Csak az alapos orvosi vizsgálat után mondja ki az egyházi bizottság, hogy csodás gyógyulásról, vagyis természetfeletti közbelépésr�l van szó. Az orvos vagy természettudós szerepe fontos, mert megvizsgálva a beteget megérkezésekor és a gyógyulás után, megállapítja, hogy az illet� nem illúzió áldozata; negatív ítéletet hoz: nem tudja megmagyarázni a rendkívüli jelenséget. Ezután az egyház képvisel�i mondanak pozitív ítéletet.

Sok-sok millió beteg érkezett az elmúlt másfél évszázad során Lourdes-ba, sok ezret megmerítettek a medencében, akik testileg nem gyógyultak meg, de visszanyerték lelkük békéjét, elfogadták a betegséget és a szenvedést a szenved� Jézussal. Ezek a lelki „csodálatos gyógyulások” a legfontosabbak, és ezek a Boldogságos Sz�z anyai szerétér�l és közbenjárásáról tanúskodnak.

Sok hitetlen is ellátogatott Lourdes-ba. Ismeretes a regényíró Zola esete, aki 1892-ben tanúja volt Marie Lebranchu csodás gyógyulásának, de Marie Lourdes c�m� regényében („La Grivotte” néven szerepel) hamarosan meghal. Amikor az egyik katolikus író szemére vetette Zolának, hogy meghamisította a történetet, ezt felelte: „Én regényíró vagyok, azt teszem h�seimmel, amit akarok. Különben is én nem hiszek a csodákban; még ha minden beteg egy szempillantás alatt meggyógyulna is, akkor se hinnék jobban.” Zolával szemben – a rosszindulatú megátalkodottsággal szemben – felhozhatjuk a Nobel-díjas Alexis Carrel orvos esetét, akinek megtérésében fontos szerepet játszott az, hogy 1903-ban szintén tanúja volt egy csodás gyógyulásnak. Carrel Az ismeretlen ember c�m� könyve 1935-ben magyarul is megjelent. Lourdes-i zarándoklatáról, élményér�l Voyage de Lourdes c�m� naplójegyzeteiben számol be. Megtérése el�tti lelkiállapotát így jellemezte: „A racionalizmus teljesen kielégíti szellememet; de szívem mélyén titkos szenvedés rejt�zik: úgy érzem, hogy megfulladok a túlságosan sz�k körben, amikor olthatatlan szomjúságot érzek a bizonyosság után.” A 22 éves Marie Bailly csodás gyógyulásának volt tanúja Carrel. Err�l b�ven olvashatunk Jean-Jacques Antier 1974-ben megjelent könyvében: Carrel cet inconnu = Az ismeretlen Carrel. Carrel �szintén kereste az igazságot. Így imádkozott a kegyelemért: „Kedves Sz�z, Te, aki segítesz a szerencsétleneken, akik alázatosan imádkoznak Hozzád, védelmezz engem. . .  Még nem látok, még kételkedem. De legf�bb vágyam, minden törekvésem legf�bb célja az, hogy higgyek. . .” Végül Carrel racionalizmusán gy�zött a kegyelem, és példaadó keresztény tudós lett.

A lourdes-i jelenések centenáriumára írt körlevelében XII. Pius így foglalta össze az „imádság f�városa” (M. Schwob) jelent�ségét: „Sz�z Mária eljött Bernadetthez, megtette bizalmasává, anyai szeretetének és Fia irgalmas mindenhatóságának munkatársává, hogy a világot helyreállítsa Krisztusban, a Megváltás kegyelmeinek új és soha nem tapasztalt kiárasztása révén.”

(Sz. F.)



Bollandisták

Az Osservatore Romano 2008. április 10-i száma beszámolt arról a római kiállításról, amelyet a Casanate könyvtárban rendeztek a bollandisták m�vének négyszáz éves múltjára emlékezve; különösen is a bollandisták és Róma kapcsolatát mutatták be. A negyedik centenáriumról 2007 októberében Brüsszelben tartottak nemzetközi kongresszust a bollandisták kutatásairól és kiadványairól, és egyben kiállítást is szerveztek a Királyi Könyvtárban. Most röviden felidézzük a jezsuiták vállalkozását, akik, szakemberek szerint, a modern földrajztudomány, néprajz és m�vel�déstörténet elindítói voltak.

Vil�gh�r� egyháztörténet-írói vállalkozás a belga jezsuiták m�ve, a szentek életének kritikai feldolgozása, amely a XVII. században, Pázmány Péter korában kezd�dött és a mai napig tart. A jezsuita kutatócsoport nevét a jezsuita Bolland(us) Jean Bolland nevét�l kapta, aki flamand rendtársa, Heribert Rosweyde történész elgondolását kezdte megvalósítani. Rosweyde 1607-ben vázolta tervét: Ennek 400. évfordulójáról emlékeztek meg Brüsszelben 2007 októberében. 18 fóliókötetre tervezte azt a sorozatot, amelyben a szentek legrégibb dokumentumainak felkutatásával, kritikai jegyzetekkel és kommentárokkal hiteles életrajzokat tesznek közzé. Megállapította ugyanis, hogy az addig l�tez� szent-életrajzokban sok a legendás elem, s�t tévedések is vannak, kritikai érzéket n�lk�l�z� ismeretlen szerz�k állították össze �ket. Jean Bolland tehát a Rosweyde által összegy�jtött anyagot rendezte, és folytatta a kutatómunkát: olyan szenteket is feldolgozott m�vében, akikr�l akkor alig volt hagiográfiai irodalom, de talált róluk történeti feljegyzéseket.

Bolland halála után két flamand jezsuita, Gottfried Henschens (Henschen) és Daniel Papebroch (von Papenbroek) folytatták a munkát: nem elégedtek meg a Bolland-féle szövegközléssel és jegyzetekkel, hanem a szentek k�l�nb�z� életrajzait, életadataik id�rendjét is közzétették kortörténeti magyarázatokkal. Papebroch sok hamis kéziratot is leleplezett. A XVII. század vége felé heves támadást intéztek a kármeliták a bollandisták ellen, akik Jeruzsálemi Szent Albert életrajzában kétségbe vonták a rend szent Illésig visszavezetett eredetét. A bollandisták vállalkozását folytatták a belga jezsuiták egymást k�vet� nemzedékei, egészen a jezsuita rend 1773-as feloszlatásáig. Ekkor a Brüsszel melletti cawdenbergi apátságba húzódtak vissza, de II. József 1786-ban feloszlatta �ket. A francia forradalom pusztítása csaknem teljesen megsemmisítette a bollandisták munkáját, Napóleon azonban újra évjáradékot nyújtott a vállalkozáshoz. A rend 1814-es visszaállítása után 1837-ben Brüsszelben újraszervezték a bollandisták csoportját. Könyvtáruk a század folyamán 150 000 kötetre gyarapodott; van külön múzeumuk, levéltáruk, folyóiratuk: Analecta Bollandiana címmel. Nemcsak a szentek életrajzait közlik a kalendárium sorrendjében, hanem régi misszionáriusok leírásai nyomán megismertetnek távoli népek életével, korviszonyaival.

1958-ban megalakult a Bollandisták Társasága, amelynek jelenleg hat belga jezsuita a tagja.

Hogy némi fogalmunk legyen az óriási vállalkozásról, néhány adatot közlök a Lexikon für Theologie und Kirche új kiadása alapján:

Kiadványaik: 1) Acta Sanctorum; a) eredeti kiadás 68 kötet (jan. 1-t�l nov. 10-ig), b) velencei kiadás: 43 kötet (szept. 5-ig); c) párizsi kiadás: 60 kötet (okt. 12-ig) és ehhez még egy kötet index.

2) Analecta Bollandiana, 1882-ben alapított folyóirat, hagiográfikus közlemények, az Acta Sanctorum újabb el�készületi munkálatai (4 kötet).

3) Subsidia hagiographica, 1910 óta közlik a segédanyagokat, 1993-ig 77 kötet jelent meg.

Ismeretes, hogy a II. vatikáni zsinat liturgikus reformjában is érvényesült a történeti kritikai szemlélet: a liturgikus kalendáriumból elhagytak sok legendás elemet, bizonytalan hitel� szenteket. VI. Pál 1970-es rendelkezései szerint a zsolozsmáskönyv (breviárium) szövegéb�l kimaradt minden, ami nem felel meg a történeti h�ségnek. A szenteket bemutató olvasmány megújítása is azzal a célkit�zéssel történt, hogy lelki arculatukat és az egyház életére gyakorolt hatásukat hitelesen mutassák be. Kétségkívül a liturgikus reform során felhasználták a bollandisták négy évszázados kutatásait.    (R.)


A lengyelországi egyház ma

Az idén június 5. és 8. között Varsóban tartották meg a jezsuita kulturális folyóiratok évi találkozóját. A magyar provinciát (Távlatok, A Szív) P. Horváth Árpád S.J. képviselte. Az egyes folyóiratok helyzetér�l, terveir�l, jöv�jér�l folytatott eszmecserék mellett elhangzott néhány el�adás: „Az egyház Lengyelországban és a média”, „Lengyelország és Európa: optimizmus és szkepticizmus között”, „A lengyel egyház a posztkommunista pluralista társadalomban”. Ez utolsónak említett megnyitó konferenciát P. Stanislaw Opiela S.J. tartotta. Most összefoglaljuk f�bb megállapításait.

Sokszor hallunk a Lengyelországban m�k�d� Mária Rádióról, amely konzervativizmusáról és néha agresszív hangjáról ismert. Ez a rádió nem képviseli az egész lengyel katolicizmust, hiszen vannak haladó értelmiségiek, és a katolikus médiában szerepl� keresztények nem követik annak irányvonalát. A rádiót a redemptoristák vezetik, nem a püspöki kartól függ. Több püspök azonban támogatja programját, azok, akik beavatkoznak a politikába is. Nem a rádió osztja meg a püspököket, hanem már megosztottak. Egy részük nem fogadta el az 1989-ben bekövetkezett változásokat; úgy hiszik, hogy – miként a kommunizmus idején – még mindig szükség van a polgári társadalomban az egyházi közvetítésre. Sok püspök nem akarja belátni, hogy a II. vatikáni zsinat után a társadalom és az egyház helyzete megváltozott, a múlt végképp túlhaladott, tehát most a pluralista társadalomban már nem az egyház valósítja meg a nemzeti egységet, mint hajdan a XVIII. és XIX. században.

P. Opiela rávilágított a lengyel egyház néhány jelenlegi nehézségére. Idézte a baloldali Adam Michnik könyvét: „Baloldal, egyház, párbeszéd”. Szerinte az egyház a kommunizmus idején pozitív szerepet játszott: „az el�bb náci, majd kommunista diktatúra idején a lengyel katolikus egyháznak nem volt ideje lehet�sége és alkalma, hogy kétségbe vonja intellektuális és vallási helyzetét. Továbbá: mivel az egyház volt az egyetlen menedék az emberek számára, akik nem fogadták el a lelki leépülést” vagy kapitulációt, az egyház nem tartotta szükségesnek, hogy megkérd�jelezze cselekvésmódját. Végül: Wyszynski bíboros prímás vezette az egyházat, és – Michnik szerint – „politikai stratégiája zseniális volt az akkori id�k számára. Ez a hármas magatartás jellemezte az egyházat tevékenysége minden síkján.” – Opiela egyetért ezzel az értékeléssel, de – hangsúlyozza – ez a múlt, nem pedig a jelen egyház magatartását jellemzi. A zsinat és az 1889-es változások után a lengyel egyháznak új magatartásra van szüksége. Szó sem lehet a kommunista id�k lengyel egyházának restaurálásáról. Az intézményes egyháznak nem kell beleavatkoznia a polgári hatóságok politikai döntésébe; ez a kísérlet a liberális körök heves ellenállását váltotta ki, akik azzal vádolták az egyházat (hierarchiát), hogy felekezeti országot akarnak csinálni Lengyelországból. A volt kommunista politikusok inkább az állam és az egyház viszonyának megjavítására törekedtek.

Az egyház nem használta ki ezt az átmeneti id�szakot, hogy kidolgozza kiegyensúlyozott felfogását a demokratikus társadalomban elfoglalt helyér�l, szerepér�l és stratégiájáról. Az egyre inkább pluralista társadalomban el kell mélyíteni a hitet, belegyökereztetni az ország konkrét életébe. És az átfogó koncepció keretében kell megtervezni a lelkipásztorkodást. Ez még nem történt meg, legalábbis nem ismert. A hierarchia meger�sítette az egyházi centralizmust: minden kezdeményezést jóvá kell hagynia a püspökkari konferenciának. Ez korlátozza a bázis, a kisebb hív�csoportok tevékenységét. A Katolikus Akció szunyókál kezdett�l fogva. A fiatalok nem csatlakoznak hozzá, nem vonzó számukra. Az id�sebb hívek inkább klerikálisak, utánozzák papjukat még felszólalásaikban is...

Az egyik fontos megállapítás tehát, hogy a lengyel egyház nem dolgozta még ki következetes álláspontját az új demokratikus társadalomban, ahol az egyház és az állam szétválasztása megtörtént. A zsinat Gaudium et spes kezdet� konstitúcióját és II. János Pál körleveleinek szociális tanítását kellene követni a közéleti apostolságban, és nem korlátozni a tevékenységet a karitatív munkára. Az egyház jórészt a hagyományos lelkipásztorkodást folytatja. A fiatalokat meg kell hallgatni, miel�tt meg akarnák „téríteni” és elkötelezni �ket az apostoli munkában, meg kell teremteni a kölcsönös bizalmat, helyes irányba terelni a fiatalok lelkesedését, elmélyíteni hitüket és erkölcsi elkötelezettségüket, kibontakoztatni szellemi dimenziójukat, hogy ellen tudjanak állni a konzumizmusnak és a szabados társadalom minden kísértésének. Fokozni kellene az együttm�ködést a katolikus és laikus fiatalság között.

P. Opiela még felsorolt néhány megoldandó problémát:

– Különbséget tenni a morális és a politikai dimenzió között (pl. az abortuszra vonatkozó lengyel törvényhozás, és annak erkölcsi megítélése). Felvilágosítani a híveket, a n�ket e kérdésben.

– Gátat vetni a Demokratikus Baloldal antiklerikalizmusának és erkölcsi szabadosságot hirdet� propagandájának, amely a nyugati baloldalt mímeli.

– A politikában elkötelezett hív�ket segíteni, párbeszédet folytatni velük, hogy öntudatosabban gyakorolják hivatásukat. Hiszen pl. a törvényhozásban az erkölcsi problémák élesen felvet�dnek.

P. Opiela végül kiemelte: a lengyel egyház híveinek nagy többsége nem azonosult sem a Mária Rádió tradicionalistáival, sem azokkal, akik tanbeli engedményeket tesznek, hogy korszer�ek legyenek. Mivel nagy többségük nem kötelezi el magát a politikában, mozgósítani kellene �ket a nem kormánytól f�gg� vidéki szervezetekben.

 (R.)


 


PROVINCIÁNK CENTENÁRIUMA

(1909–2009)

2009. szentember 9-én lesz 100 éve, hogy létrejött az önálló magyar jezsuita rendtartomány. Tartományf�nökünk az évfordulóra jubileumi évet hirdetett meg, emlékeztetve arra, hogy az alapítás (1909) és az újraalapítás (1919 és 1989) mellett a Mária utcai templom is 100 éves, a miskolci jezsuita gimnázium pedig 15 éves. 2008. szeptember 9 és 2009. szeptember 9. között különféle rendezvényekre, megeml�kez� programokra, el�adás-sorozatokra, tudományos konferenciára stb. kerül sor.

P. Provinciális a következ�kre hívta fel a figyelmet: „Az évforduló els�ként visszatekintésre hív, . . .a figyelmet azonban jó lenne inkább a jelen és a j�v� felé is fordítani, kiemelve mindazt, amit lelkiségünkb�l, jezsuita örökségünkb�l fakadóan adni akarunk ma is az Istent keres�, szellemi és lelki értékekre vágyó kortársainknak.” Tehát a száz év történetének tanulságait levonva a mára egy újfajta, múltból �p�tkez� és jöv�re tekint� reflexiót szeretnénk kibontakoztatni társadalmunkban. Jezsuita életünk megújításában kapcsolatunkat meger�sítjük munkatársainkkal, a körülöttünk l�v� közösségekkel, a helyi és a világegyházzal.

Már most jelezzük, hogy tartományunk k�l�nb�z� m�veivel, egységeivel együtt a Távlatok is részt vesz a tájékoztatásban és bizonyos programok megvalósításában: tanulmányok közlésével és egy kötet kiadásával (Magyar jezsuiták vallomásai, IV.).

Az önálló magyar provincia tehát 1909. szeptember 9-én jött létre: a kassai vértanúk ünnepén Bécsben tartották meg az utolsó osztrák–magyar konzultust, amikor is a közös tartomány utolsó provinciálisa, P. Schwärzler Ferenc kihirdette P. Wernz Ferenc jezsuita generális dekrétumát a két rendtartomány különválásáról. Az önálló rendtartomány els� provinciálisa P. Bús Jakab (1861–1935) lett. Tartományi központnak pedig a budapesti Jézus Szíve-templomot és rendházat nevezték ki.

A közös osztrák–magyar és az önálló magyar jezsuita provincia történetét megírta Petruch Antal S.J. (1910–1978): Száz év a magyar jezsuiták múltjából, 3 kötet, „Anima Una”-könyvek /4-6, Korda, Kecskemét 1992. (Kapható a Távlatok szerkeszt�ségében.)

Most jelent meg Bikfalvi Géza levéltárosunk könyve: Jezsuita olvasókönyv, METEM, Budapest 2008. Két része: Szent Ignác és társai – A jezsuiták Magyarországon.