E SZÁMUNK ELÉ


HÁBORÚ ÉS BÉKE A BIBLIAI TÁJAKON

A betlehemi angyalok Jézus születésekor békét hirdettek a jóakaratú embereknek – minden embernek, akiket Isten szeret. Fájdalmas tényként állapíthatjuk meg, hogy Jézus szülõföldjén, és még tágabban a bibliai tájakon, évek óta nincs béke. Mert a politikai hatalmak hazugsága megakadályozza a béke megvalósulását. Errõl szólt XVI. Benedek újévre írt békeüzenete, amelynek kommentárját 2006/2. számunkban közöltük (200–206), függelékként pedig az amerikai püspökök nyilatkozatát az iraki helyzetrõl (207–208). A pápai üzenet hangsúlyozta, hogy a béke igazságának tisztelete akkor is kötelezõ, amikor sajnálatos módon a fegyvereké a szó; a humanitárius jogot minden népnek tiszteletben kell tartania. A saját biztonság védelmének vagy a terrorizmus elleni küzdelemnek semmiféle ürügye nem igazolhatja a kínzásokat vagy az emberi személy méltóságának megsértését koncentrációs táborokban vagy háborús börtönökben. Az iraki háborúval kapcsolatban az amerikai püspökök leszögezték a katolikus alapelvet: „Egy preventív háborúba kezdeni a közvetlenül fenyegetõ támadás világos érvei nélkül súlyos erkölcsi és jogi problémákat vet fel.” Az iraki beavatkozás, sajnos, nem vitte el a demokráciát e meggyötört népnek; számos új felelõsséget von maga után: segítségnyújtás a népnek, hogy biztonságot teremtsenek, az ország újjáépítése, a háború következményeinek problémái a régióban és a világban. . .

Kétségtelen, hogy a 2001. szeptember 11-i terrorista merénylettõl kezdve fokozódott a felkészülés a lehetséges és tényleges merényletek/támadások elhárítására. Az Egyesült Államok és Izrael ezzel a „megelõzõ” és „visszavágó” taktikával próbálja igazolni a bibliai tájakon folyó háborút, egészen a libanoni bombázásokig, az ártatlan civil lakosság körében okozott vérfürdõkig. Tény az, hogy a fundamentalista és öngyilkos terrorizmus, a Hamasz (vö. Távlatok, 2004/4,  439–441) meg az al-Kaida szerteágazó merényleteit el kell ítélni, mert semmiféle vallási vagy politikai cél („szabadságharc”) érdekében nem lehet erkölcsileg igazolni. Ugyanakkor az ENSZ Emberjogi Tanácsának (Human Rights Council) 2006. augusztus 11-i rendkívüli ülésén joggal ítélték el az emberi jogok súlyos megsértését Izrael által Libanonban, ahol polgári lakosok ezreit (gyermekeket és asszonyokat is) ölték meg és sebesítették meg, és lerombolták az ország infrastruktúráját. XVI. Benedek pápa több ízben sürgette a tûzszünetet, a humanitárius korridor megnyitását és a tárgyalások megkezdését. Erre utalt Genfben az említett ülésen a Szentszék állandó megfigyelõje felszólalásában. (Lásd alább.)

Itt most felidézzük II. János Pál pápa 2000. március 20–26. között tett szentföldi látogatását, amikor is tárgyalt Izrael vezetõivel és a palesztin hatósággal. Az idõs és beteg pápa útját nagyszerûnek és sikeresnek minõsítette a nemzetközi sajtó. A Jézus születésének 2000. évfordulójára meghirdetett nagy jubileumra a közel-keleti politikai helyzet kedvezõ alakulásakor kerülhetett sor. II. János Pál diplomáciai érzékét dicséri, hogy Ezer Weizman izraeli elnökkel és Jasszer Arafat palesztin vezetõvel találkozva egyaránt hangoztatta Izrael állam jogait és a hazára váró palesztinok jogos követeléseit. Elítélte a soa rettenetes tragédiáját (a Jad Vasem mauzóleumnál), a deisehi palesztin menekülttáborban pedig ezeket mondotta: „A politikai felelõsökhöz fordulok, hogy szerezzenek érvényt a már aláírt egyezményeknek, és folytassák a béke keresését, amelyre minden eszes emberi lény vágyódik, az igazságosság jegyében, amely a palesztinok elvitathatatlan joga.”

Nagyon határozottan kiállt a pápa 2000. március 22-én Betlehembe érkezésekor mondott beszédében a palesztinok jogai mellett: „Kedves Barátaim, teljesen tudatában vagyok azoknak a nagy kihívásoknak, melyekkel a palesztin hatóságoknak és népnek szembe kell nézniük a gazdasági és kulturális fejlõdés területén. Különösen is imáimba foglalom azokat a – muszlim és keresztény – palesztinokat, akik még mindig hontalanok, munkanélküliek, és nem tudják elfoglalni az õket megilletõ helyet a társadalomban. Kívánom, hogy mai látogatásom a deisehi menekülttáborban emlékeztesse a nemzetközi közösséget a határozott cselekvésre a palesztin nép helyzetének javítása érdekében. Különösen tetszett nekem, hogy az ENSZ részérõl egyhangúlag elfogadták a Betlehem 2000 Határozatot, mely kötelezi a nemzetközi közösséget, járuljon hozzá e térség fejlõdéséhez és a béke és a kiengesztelõdés föltételeinek javításához a Földnek egyik leginkább szeretett és legjelentõsebb helyén. A béke Betlehemnek adott ígérete csak akkor válik valóra a világban, ha elismerik és tiszteletben tartják minden Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember méltóságát és jogait.” II. János Pál biztosította a palesztin népet, hogy mindig imádkozik Ahhoz, akinek kezében van a világ sorsa. „A Magasságbeli világosítsa meg, támogassa és vezérelje az egész palesztin népet a béke útján!”

Négy évvel késõbb, a Milánóban megtartott vallásközi találkozó résztvevõihez intézett üzenetében ezeket írta: „(. . .) »Békét hagyok nektek, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne féljetek!« (Jn 14,27) Ezek a szavak felszítják a reménységet bennünk, keresztényekben, akik hiszünk Abban, aki »a mi Békénk« (Ef 2,14). Szeretnék mindenkihez fordulni, és azt kérni, hogy ne higgyenek az erõszak, a bosszú és a gyûlölet logikájának, hanem inkább tartsanak ki a párbeszédben. Meg kell törni azt a halálos láncot, amely megbilincseli és vérrel áztatja a világnak annyi részét. Minden vallás hívei sokat tehetnek e cél érdekében. (. . .)”

* * *

Izrael súlyosan megsértette
az emberi jogokat Libanonban

Az ENSZ Emberi Jogok Tanácsa (Human Rights Council) 2006. augusztus 11-én Genfben második rendkívüli ülésén elítélte Izrael katonai mûveleteit Libanonban. Az elítélõ határozatra 27 állam képviselõje igennel, 11 ellene szavazott, és 8 tartózkodott. Az aug. 12-i sajtóközlemény így hangzott: „Az Emberi Jogok Tanácsa elítéli az emberi jogok Izrael által történt súlyos megsértését Libanonban.” Feltûnõ, hogy Oroszország kivételével egyetlen európai nemzet sem mondott igent az elítélõ határozatra; Svájc tartózkodott, míg Németország és a többi európai uniós ország ellene szavazott. Az ítélet hivatkozik az 1949-es genfi konvencióra, amely háború esetén a civil lakosságot védelmezi. Libanonban civil lakosok ezreit ölték meg vagy sebesítették meg az izraeli bombázások – az áldozatok között sok gyermek és nõ is volt –, és egymillió embert kényszerítettek menekülésre, azon túl, hogy mérhetetlen pusztulást okoztak az ország infrastruktúrájában.

Aug. 11-én Genfben, a kérdéses ülésen felszólalt a Szentszék állandó megfigyelõje az ENSZ genfi irodájában; Silvano M. Tomasi érsek a következõket mondotta:

„1. Az emberi jogok megsértése ismételten a bizonytalanság és a konfliktusok ördögi köréhez vezetett: szétrombolta Libanonban és Közel-Keleten a békés egymás mellett élést. A Szentszék meg van gyõzõdve, hogy ezt az ördögi kört meg lehet törni, ha a józan ész, a jóakarat, a kölcsönös bizalom vezérlik a felelõs partnerek elkötelezettségét és együttmûködését. Egy ilyen etikai elkötelezettség közvetlen elsõ lépése megköveteli, egybehangzóan a nemzetközi joggal, hogy rögtön beálljon a tûzszünet, hogy a civil lakosságot segíteni lehessen, és védelmezni lehessen alapvetõ jogait.

2. E héten a hatalom szétverte az évszázadok során kialakult nemzeti együttélés modelljét: Libanonban sokfajta közösség, különbözõ vallási meggyõzõdésû emberek élnek, akik megtanulták, hogy az egyedüli út a békéhez és a biztonsághoz, és ahhoz, hogy emberi erõforrásaikat és különbözõségeiket kreatív módon védelmezzék, a párbeszéd és a szoros együttmûködés. Az egész régió e modell követésébõl eredményes módon hasznot húzhatna, és megnyílhatna a reményteljes jövõ felé.

3. Szentatyánk, XVI. Benedek ismételten leszögezte, hogy a béke Isten ajándéka, de sürgette az azonnali tûzszünetet is, hogy humanitárius folyosót nyithassanak a szenvedõ lakosság megsegítésére, amelynek joga van mindenekelõtt az élethez, a táplálékhoz, az egészséghez, vízhez és lakáshoz. A pápa követelte azt is, hogy kezdjék el az éssszerû és felelõs tárgyalásokat, hogy véglegesen megszüntessék a régióban uralkodó, objektívan jogtalan helyzetet.

4. Az emberi jogok általános tanítása figyelmeztet bennünket arra, hogy a béke alapvetõ feltétele az emberi jogok tiszteletben tartása és élvezete. Ebben az összefüggésben a libanoni népnek joga van országa sérthetetlenségéhez és szuverenitásához; az izraeli népnek joga van ahhoz, hogy békében élhessen államában; a palesztin népnek joga van egy szabad és szuverén hazához.

5. Közel-Kelet jelenlegi tragédiájával szemben a nemzetközi közösség nem maradhat közömbös vagy semleges. A megoldásokat azonban nem lehet megtalálni rögtönözve, bármelyik oldal kénye-kedve szerinti javaslatok alapján. Sohasem diktálhat törvényt a hatalom és az erõszak – ez nem megoldás. Ez a civilizáció csõdje lenne, a népek jogainak elvetése, és végzetes példa a régió többi országának és ténylegesen az egész világnak.

Befejezem. Elnök Úr, a Szentszék meg van gyõzõdve arról, hogy fegyveres ellencsapás révén a terrorizmusra vagy fegyveres konfliktusra nem lehet igazságos és tartós megoldást találni. Csakis a párbeszéd lehet a békéhez és az emberi jogok védelméhez vezetõ út.”

A július 12-én kezdõdött, Dél-Libanon elleni, 34 napos izraeli támadások megszûnte után (döntõ volt az ENSZ 1701-es határozata augusztus 11-én) Közel-Kelet békéje még törékeny, az izraeli–palesztin konfliktus még igazságos megoldásra vár. (Október végén, november elején ismét támadták Gázát az izraeli bombázók.) A pápa, a Szentszék képviselõi és több egyházi vezetõ személyiség megnyilatkozása az õszi hónapokban sürgeti az alapvetõ megoldást, tehát, hogy a nemzetközi egyezmények szerint Izrael államnak joga van a biztonságra, a palesztinoknak joguk van az önálló állam létrehozására; Jeruzsálemnek pedig nemzetközi státust kell biztosítani, minthogy a három monoteista vallás szent városa.

Az említett megnyilatkozásokból most csak kettõt ismertetünk.

– Michel Sabbah, Jeruzsálem latin pátriárkája még augusztus 1-én üzenetet adott ki a közel-keleti tragikus helyzetrõl. Az arab szöveg francia fordítása: La Documentation Catholique 103 (2006) 789.

A pátriárka azért kért imát a keresztényektõl, hogy legyen vége a dél-libanoni és gázai ellenségeskedésnek; hogy az érdekelt felek, palesztinok, izraeliek, libanoniak biztos békét élvezhessenek. Mert „ami ma Gázában és Dél-Libanonban történik, az egyszerûen embertelen, bármilyen érveket hozzanak is fel a tények igazolására. A nemzetközi közösségnek hathatósabban közbe kell lépnie, hogy a háborúnak véget vessenek.” [. . .]

Miután röviden leírta a tényeket, a pátriárka hangsúlyozza: „Meg kell törni az erõszak halált hozó körét. A konfliktus során szerzett tapasztalat megmutatta, hogy az erõszak csak növeli az erõszakot, és nem vezet el az óhajtott biztonsághoz; hiábavaló igyekezet megalapozni a rendet vagy megszerezni a biztonságot addig, amíg tart a másik elnyomása. Az erõszak nem lehet a jogos önvédelem eszköze, nem szabad annak lennie. A katonai hatalom egymagában nem védelmez. A katonai megtorlás csak növeli azt a visszautasítást, amely körülveszi Izraelt a régióban, csak elmélyíti a gyûlöletet a szívekben, és növeli a visszautasítást. Az egyetlen jogos önvédelem, amely valóban védelmez, és meghozza az óhajtott biztonságot, a következõ: egyszerûen véget kell vetni a kezdeti igazságtalanságnak, mely a hosszan tartó konfliktus szívében van: a palesztinkérdés. Vagyis véget kell vetni az izraeli katonai megszállásnak, amely a palesztin népre nehezedik hosszú évek óta, és visszaadni neki a szabadságot és a függetlenséget. Arra várni, hogy a palesztin erõszak minden megnyilvánulása megszûnjön, irreális és nem logikus magatartás, mert ameddig az elnyomás tart, maga ez az elnyomás szüli az erõszakot.” [. . .]

– November 2-án az ENSZ közgyûlésének 61. ülésén felszólalt a Szentszék ENSZ melletti állandó megfigyelõje: a palesztin menekülteket segítõ Agencia (UNRWA) munkásságáról szólva kitért az izraeli–palesztin konfliktusra. Lényegében megismételte a Szentszék ismert álláspontját; hangsúlyozta, hogy a válság sürgõs megoldásához orvosolni kell az alapvetõ igazságtalanságot, tehát hogy Izrael népe biztonságban élhessen országában, és a palesztinok is saját földjükön. A békét és a biztonságot csakis párbeszéd, tárgyalások révén lehet megvalósítani a nemzetközi közösség támogatásával. A Szentszék képviselõje felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Jeruzsálem városának különleges státust kell biztosítani, nemzetközileg garantálni kell lakóinak vallási és lelkiismereti szabadságát, és hogy szabadon, korlátozás nélkül látogathassák a zarándokok a szent helyeket vallásra és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Végül ismételten felhívást intézett a nemzetközi közösséghez, hogy segítse a tárgyalásokat a szembenálló felek között.


Keresztények az arab országokban

Az utóbbi évek tragikus eseményei (Irak, Palesztina, Libanon. . .) miatt egyre fogy a keresztények száma az arab országokban. Valójában már az 50-es évek végétõl megkezdõdött ez a csökkenés – Egyiptomot kivéve. Az itt közölt adatokat az Etudes 2006. novemberi számából vesszük (497. o.).

Minden országnál három adat: a lakosság ma, a keresztények aránya ma és 1957-ben.                 

  n�pess�g /milli� f� kereszt�nyek % ma % 1957-ben
T�r�korsz�g
73,19
80 000
0,1
0,9
Sz�ria 
19,0
750 000
3,9
13,4
Libanon
  3,58
1 300 000
36,3
54   
Ir�n
69,51
110 000
0,15
2,6
Irak
28,81
400 000
1,3
5,9
Jord�nia
  5,7
80 000
1,4
6,3
Izrael
  6,86
144 300
2,1
2,3
Palesztina
  3,7
49 000
1,3
2,0
Egyiptom
74,03 
7 000 000
9,4
7,8