EGYHÁZI DOKUMENTUMOK
II. János Pál
KRISZTUS AZÉRT JÖTT A VILÁGRA,
HOGY FELKÍNÁLJA A BÉKÉT AZ EMBEREKNEK
A pápa beszéde a diplomatákhoz
II. János Pál 2005. január 3-án kihallgatáson fogadta a Szentszékhez akkreditált diplomatákat, 172 ország és több nemzetközi szervezet képviselõit. A diplomáciai testület dékánja az év eleji szokásos fogadás alkalmával kifejezte a nagykövetek nevében újévi jókívánságait, majd a szentatya beszédet intézett a diplomáciai testület tagjaihoz: kiemelte az elmúlt esztendõ súlyos természeti csapásait, szólt a terrorizmus szörnyûségeirõl, az életet és a családot fenyegetõ veszélyekrõl, a szegények iránti szolidaritás fontosságáról, a megvalósítandó békérõl. A bevezetõ és záró köszöntéseket kivéve most teljes terjedelmében ismertetjük a pápa beszédét. Szabó Ferenc fordította olaszból.
1. (. . .)
2. Az igazat megvallva az öröm érzelmeit beárnyékolta az a rettenetes természeti katasztrófa, amely december 26-án Délkelet-Ázsia több országát sújtotta, és amely elért Kelet-Afrika partjaiig is. Ez a csapás nagy fájdalommal jelölte meg az elmúlt évet; ezt az évet más természeti csapások is megpróbálták, mint az Indiai-óceánt és az Antillákat pusztító ciklonok, a sáskajárás pusztítása Északnyugat-Afrika nagy kiterjedésû területein. Egyéb tragédiák is gyászt okoztak 2004-ben, mint a terrorizmus barbár tettei, amelyek vérrel áztatták Irakot és a világ más országait, a madridi kegyetlen merénylet, a beszláni terrorista mészárlás, a darfuri lakosság elleni embertelen erõszak, az afrikai Nagy-tavak vidékén elkövetett embertelenségek epizódjai.
Szívünket mindez aggodalommal tölti el, és nem szabadulhatnánk meg az ember jövõjére vonatkozó szomorú kételyektõl, ha a betlehemi jászolból nem érkezne el hozzánk az emberi és egyben isteni üzenet, az élet és a reménység üzenete: Krisztusban, aki minden ember testvéreként született, és aki mellettünk áll, maga Isten szólít fel bennünket arra, hogy soha ne veszítsük el bátorságunkat, hanem gyõzzük le a nehézségeket, bármilyen nagyok legyenek is azok, erõsítsük és helyezzük mindenek elé az emberiség közös kötelékeit.
3. Az Önök jelenléte, Nagykövet Hölgyeim és Uraim, a föld szinte valamennyi népét képviseli, tekintetünket egy szempillantás alatt kitárja az emberiség nagy színpada felé, amelyet súlyos közös problémák gyötörnek, de ugyanakkor mindig élõ reménységek lelkesítenek. A katolikus Egyház, egyetemes jellegénél fogva, mindig közvetlenül érintett és részt vesz azokban a nagy ügyekben, amelyek miatt a mai ember szenved, és amelyek miatt remél. Nem érzi magát idegennek egyetlen néppel szemben sem, mivel mindenütt, ahol van egy keresztény tagja, az Egyház egész teste érintett; sõt bárhol van is egy ember, velünk összefûzi a testvériség köteléke. A Szentszék, amely jelenlétével részt vesz a föld minden részén az ember sorsában, Önökben, Nagykövet Urak, kiváló partnerekre talál, mert a diplomaták küldetése éppen az, hogy túlhaladva az országhatárokon összekapcsolják a népeket és kormányaikat a tevékeny egyetértésben, gondosan tiszteletben tartva a kölcsönös illetékességi köröket, de keresve is a nagyobb közjó biztosítását.
4. Abban az üzenetben, amelyet az idei békevilágnap alkalmából írtam, a katolikus hívõk és minden jóakaratú ember figyelmébe ajánlottam Pál apostol felszólítását: „Ne hagyd, hogy legyõzzön a rossz, te gyõzd le jóval a rosszat!” (Róm 12,21.) E felhívás alapja ez a mély igazság: erkölcsi és társadalmi téren a rossz az önzés és a gyûlölet álarcában jelenik meg, ez tagadás, és csakis a szeretet gyõzheti le, amely a nagylelkû és érdektelen ajándékozás pozitív erejével rendelkezik, egészen az önfeláldozásig. És ez éppen Krisztus születése misztériumában fejezõdik ki: hogy megmentse az emberi teremtményt a bûn önzésébõl és a haláltól, annak gyümölcsétõl, Isten maga lép szeretettel Krisztusban, az élet teljességében az ember történelmébe, és felemeli õt a magasabb rendû élet dimenziójába.
Ezt az üzenetet – „gyõzd le a rosszat jóval!” – most Önökhöz szeretném intézni, Nagykövet Urak, és Önök révén azokhoz a szeretett népekhez, amelyeket képviselnek, és kormányaikhoz: ennek megvan a pontos érvénye a nemzetközi kapcsolatokban is, és mindenkit vezérelhet, hogy válaszoljon a mai emberiség nagy kihívásaira. Most szeretnék néhányat megjelölni.
5. Az elsõ az élet kihívása. Az élet Isten nekünk adott elsõ ajándéka, az elsõ gazdagság, amelyet az ember élvezhet. Az Egyház hirdeti az „Élet Evangéliumát”. És az állam elsõ sajátos feladata, hogy védelmezze és elõmozdítsa az emberi életet.
Az élet kihívása ezekben az utolsó években egyre szélesebb körû és egyre döntõbb. Végül is az emberi élet kezdetére összpontosul, amikor az ember gyengébb, és jobban védelemre szorul. Ellentétes nézetek ütköznek az abortusz, az orvosi segítséggel végzett utódnemzés, az emberi embriók õssejtjeinek tudományos célokra történõ felhasználása és a klónozás témaköreiben. Az Egyház állásfoglalása az értelemre és a tudományra támaszkodva világos: az emberi embrió egyenértékû a születendõ emberrel és az ebbõl az embrióból született és fejlõdõ emberrel. Erkölcsileg tehát semmi sem megengedett, ami sérti annak integritását és méltóságát. És az a tudományos kutatás sem méltó az emberhez, amely az embriót laboratóriumi tárggyá alacsonyítja le. Természetesen a genetika terén bátorítani kell a tudományos kutatást, de mint minden más emberi tevékenység, ez sem hagyhatja figyelmen kívül az erkölcsi parancsokat; egyébként e kutatás ígéretes és sikeres távlatokkal bontakozhat ki a felnõttek õssejtjeinek területén.
Az élet kihívása ugyanakkor az élet szentélye, a család területén jelentkezik. A családot ma gyakran fenyegetik olyan társadalmi és kulturális tényezõk, amelyek nyomására nehézzé válik annak stabilitása; de néhány országban fenyegeti az a törvényhozás is, amely támadja – néha közvetlenül is – annak természetes szerkezetét, amely nem lehet más, mint egy férfi és egy nõ házasságon alapuló egysége. A család az élet termékeny forrása, a házastársak egyéni boldogságának, a gyermekek nevelésének és a társadalmi jólétnek, sõt a nemzet anyagi elõmenetelének pótolhatatlan elõfeltétele: nem lehet hagyni, hogy aláaknázza az emberrõl alkotott szûk és természetellenes szemlélet által diktált törvény. Érvényesüljön az emberi szerelemrõl alkotott igazi, nemes és tiszta érzék, amely a családban találja meg igazán alapvetõ és példás kifejezését. Gyõzd le jóval a rosszat!
6. A második kihívás a kenyér kihívása. A föld, amelyet csodálatosan termékennyé tett Teremtõje, rendelkezik bõséges és változatos táplálékkal minden lakója számára, a jelenben és a jövõben. Ennek ellenére a világban levõ éhségrõl közölt adatok drámaiak: száz- meg százmillió emberi lény szenved súlyos alultápláltságban, és minden évben a gyermekek milliói halnak meg az éhségtõl és annak következményeitõl.
Valójában már évekkel ezelõtt elhangzott a riasztás: a nagy nemzetközi szervezetek olyan célkitûzéseket szabtak meg, amelyek legalábbis enyhítik a szükséget. Konkrét akcióterveket dolgoztak ki, mint amelyeket 2004. szeptember 20-án a New Yorkban megtartott, éhséggel és szegénységgel foglalkozó összejövetelen terjesztettek elõ. Erre elküldtem államtitkáromat, Angelo Sodano bíborost, pontosan azért, hogy bizonyítsuk, hogy mennyire érdeklõdik az Egyház az ilyen drámai helyzet megoldása iránt. Sok nem kormányzati szervezet is nagylelkûen elkötelezte magát a segítségnyújtásban. De mindez nem elégséges. Hogy válaszoljunk az egyre növekvõ és sürgetõ szükségletre, a közvélemény széles körû mozgósítására van szükség, és még inkább a felelõs politikusok elkötelezettségére, fõleg azokban az országokban, ahol az életszínvonal elégséges vagy virágzó.
E célból szeretnék emlékeztetni az Egyház tanításának nagy alapelvére, amelyet ismét idéztem a békevilágnapra küldött ez évi üzenetemben, és amelyet kifejt Az Egyház szociális tanításának rövid foglalata: a föld javainak egyetemes rendeltetésérõl van szó. Ez az alapelv nem igazolja a politikai gazdaságtan bizonyos kollektivisztikus formáit, de motiválnia kell a radikális elkötelezettséget az igazságosságot és a szolidaritást célzó erõfeszítésre. Ez az a jó, amely legyõzheti az éhségbõl és az igazságtalan szegénységbõl eredõ rosszat. Gyõzd le jóval a rosszat!
7. Ott van azután a béke kihívása. Lévén a legfõbb jó, amely feltétele oly sok más lényeges jónak, a béke minden nemzedék álma. De mennyi háború és fegyveres konfliktus van és folytatódik az államok, etnikumok, népek és ugyanazon állami területen élõ csoportok között, amelyek a föld egyik végétõl a másikig megszámlálhatatlan ártatlan áldozatot követelnek, és forrásai annyi más rossznak! Gondolatunk önkéntelenül Közel-Kelet, Afrika, Ázsia, Latin-Amerika számos országa felé fordul, ahol a fegyverekhez és az erõszakhoz folyamodnak, amelyek nemcsak felbecsülhetetlen anyagi károkat okoznak, hanem a gyûlöletet táplálják, és növelik az ellenségeskedés okait. Így egyre nehezebbé teszik az olyan megoldásokat, amelyek minden érdekelt fél jogos érdekeit képesek összeegyeztetni. E tragikus rosszhoz kapcsolódik még a terrorizmus kegyetlen és embertelen jelensége, az a csapás, amely a korábbi nemzedékek számára ismeretlen volt, de ma planetáris méreteket öltött.
Hogyan lehet e sok rosszal szemben válaszolni a béke kihívására? Önök, Nagykövet Urak mint diplomaták foglalkozásuknál fogva – és minden bizonnyal személyes hivatásuk folytán is – a béke emberei. Önök tudják, hogy a nemzetközi közösség milyen és mennyi eszközzel rendelkezik a béke biztosítására vagy annak megvalósítására. Én magam is, tiszteletre méltó elõdeim is, megnyilatkozásokban – különösen az évi békevilágnapok alkalmával, de a Szentszék diplomáciája révén is – számtalanszor közbeléptünk, és továbbra is közbelépünk, hogy mutassuk a béke útjait, és azok bátor és türelmes követésére szólítsunk: a hatalmi törekvésekkel szembehelyezni az értelmet, az erõvel szemben a párbeszédet sürgetni, a fegyverekkel szemben kezet nyújtani, a rosszal szembehelyezni a jót.
Nem kevesen, sõt sokan vannak azok az emberek, akik bátran és állhatatosan munkálkodnak ilyen értelemben, és nem hiányoznak a bátorító jelek sem, amelyek megmutatják, hogyan lehet megoldani az élet kihívását. Így Afrikában, a súlyos megtorpanások ellenére, fokozódik a közös elszántság a konfliktusok megoldására és megelõzésére azzal, hogy szorosabb az együttmûködés a nagy nemzetközi szervezetek és olyan kontinentális szervek között, mint pl. az Afrikai Unió. Ennek jó példája az a konferencia, amelyet múlt novemberben Nairobiban tartott az ENSZ Biztonsági Tanácsa a darfuri humanitárius szükségállapotról és a szomáliai helyzetrõl, miként a nemzetközi konferencia a Nagy-tavak vidékérõl. Hasonlóan Közel-Keleten, az Ábrahám egyetlen Istenében hívõk számára oly kedves és szent földön, ahol a kegyetlen fegyveres összecsapások csillapodni látszanak, és megnyílik a politikai lehetõség a párbeszéd és a tárgyalások felé. És Európa kiváltságos példakép lehet a lehetséges békére: olyan nemzetek, amelyek egykor büszkén ellenségesek voltak, és gyilkos háborúkban álltak szemben egymással, ma együtt vannak az Európai Unióban, amely az elmúlt év során elhatározta, hogy megszilárdul a Római Alkotmányos Egyezmény révén, miközben nyitott marad, hogy más államokat is befogadjon, és kész elfogadni azokat a követelményeket, amelyeket azok csatlakozása magával von.
De hogy az igazi és tartós béke megvalósuljon vérrel áztatott bolygónkon, szükség van olyan békeerõre, amely nem hátrál meg semmiféle nehézség elõtt sem. Ezt az erõt pedig az ember egyedül nem képes sem elnyerni, sem megõrizni: ez Isten ajándéka. És Krisztus éppen azért jött, hogy elhozza ezt az erõt az embernek, amint az angyalok énekelték a betlehemi jászol fölött; „Békesség az embereknek, akiket Isten szeret.” (Lk 2,14.) Isten szereti az embert, és békét akar neki. Tõlünk azt kéri, hogy legyünk tevékeny eszközei annak, legyõzve a rosszat jóval. Gyõzd le jóval a rosszat!
8. Még egy kihívásra szeretnék kitérni: a szabadság kihívására. Önök tudják, Nagykövet Hölgyeim és Uraim, mennyire kedves nekem ez a téma, éppen annak a népnek a történelme következtében, amelybõl származom. De minden bizonnyal kedves az Önök számára is, hiszen valamennyien diplomáciai szolgálatuk révén joggal féltékeny védelmezõi ama nép szabadságának, amelyet képviselnek. A szabadság azonban mindenekelõtt az egyén joga. „Minden emberi lény szabadnak születik, és egyenlõ méltóságban és jogokban” – mondja helyesen az Emberi Jogok Egyetemes Deklarációjának 1. paragrafusa. És a 3. paragrafus kijelenti: „Minden egyénnek joga van az élethez, a szabadsághoz és saját személye biztonságához.” Kétségtelenül szent az államok szabadsága is, amelyeknek szabadoknak kell lenniük éppen azért, hogy megfelelõen teljesíteni tudják elsõdleges feladatukat: védeni az élettel együtt állampolgáraik szabadságát minden jogos megnyilvánulásukban.
A szabadság nagy jó, mert az ember csak ezzel tudja megvalósítani önmagát természetének megfelelõ módon. A szabadság fény: lehetõvé teszi, hogy az ember felelõsen megválassza célját és az oda vezetõ utakat. Az emberi szabadság legbensõségesebb magvában ott van a vallásszabadság joga, mivel ez az ember leglényegesebb, az Istenhez fûzõdõ kapcsolatának feltétele. A vallásszabadságot is kifejezetten garantálja az idézett Deklaráció (vö. 18. paragrafus). Amint ezt jól tudják, a II. vatikáni zsinat Dignitatis humanae kezdetû ünnepélyes nyilatkozatának is tárgyát képezte.
A vallásszabadság sok államban még nem kellõképpen elismert jog. De a vallásszabadságra való törekvést nem lehet elfojtani: ez mindaddig eleven és sürgetõ marad, amíg az ember él. Ezért ma megismétlem az Egyház oly sokszor kifejezett felhívását: „Az egész világon legyen biztosított a vallásszabadság hatékony jogi védelemmel, és tartsák tiszteletben az ember legfõbb kötelességeit és jogait, hogy szabadon élhesse vallási életét a társadalomban.” (DH 15.)
Nem kell félni attól, hogy az igazi vallásszabadság korlátoz más szabadságokat vagy ártalmas a polgári együttélésnek. Ellenkezõleg: a vallásszabadsággal kibontakoznak és virágoznak más szabadságok is: mert a szabadság oszthatatlan jó, magának az emberi személynek és méltóságának kiváltsága. Nem kell félni, hogy a Katolikus Egyház, ha elismerik a vallásszabadságot, átlép a politikai szabadság és az állam sajátos illetékességi területére. Az Egyház jmeg ól tudja különböztetni azt, ami a császáré, és azt, ami Istené (vö. Mt 22,21); tevékenyen együttmûködik a társadalom közjaváért, mivel visszautasítja a hazugságot, és az igazságra nevel, elítéli a gyûlöletet és mások megvetését, és a testvériségre hív; mindig és mindenütt – amint ezt világosan tanúsítja a történelem – elõmozdítja a szeretet mûveit, a tudományokat és a mûvészeteket. Az Egyház csupán szabadságot kér, hogy felajánlhassa hatékony szolgálatát és együttmûködését minden olyan nyilvános és privát kezdeményezésben, amely az ember javát szolgálja. Az igazi szabadság mindig igyekszik legyõzni a rosszat jóval. Gyõzd le jóval a rosszat!
9. (. . .)
A KERESZTÉNYEK ÉS AZ EGYESÜLT EURÓPA
Egyházi megnyilatkozások
Hónapokon át kilátásban volt, hogy az Egyesült Európa tanácsa 2004. december 17-én olyan döntést hoz, mely szerint tárgyalásokat kezd Törökország belépésérõl. A döntés valóban meg is született; a tényleges csatlakozás ugyan talán másfél évtizedet is várat magára. A kérdés maga meglehetõsen kényesnek tûnt, és sok vitát váltott ki. Európa keresztény egyházai két magas szintû nyilatkozatban fogalmazták meg álláspontjukat: a KEK (Európai Egyházak Konferenciája) Egyház és Társadalom Bizottsága október 4-i nyilatkozattal (Törökország csatlakozása az Európai Unióhoz), a COMECE pedig (az Európai Közösség Püspökségeinek Bizottsága) közgyûlési sajtóközleményben november 19-én (Európa elsõrendû gondja a népe). A KEK az európai anglikán, ortodox és protestáns egyházakat csoportosítja; a COMECE teljes ülésén pedig 19 ország képviselõi vettek részt (Magyarországról Veres András püspökkari titkár).
A két dokumentumból néhány fontos és tanulságos részletet mutatunk be. Az összeállítás szerzõje Nagy Ferenc.
(I) – A katolikus püspökök kedvezõen nyugtázzák az új európai bizottság létrejöttét, üdvözlik a leköszönõ és az új elnököt. A biztosjelöltek meghallgatásának elhúzódását egyesek szakértelmének hiánya okozta; Rocco Buttiglione esetében viszont a parlament több tagja türelmetlenséget tanúsított a jelölt személyes meggyõzõdéseivel szemben, és ezért figyelmen kívül hagyta rátermettségét.
„A püspökök azt kérik, hogy a vallásszabadságot és a vallásgyakorlat szabadságát, amelyet az alkotmány megad, teljesen tiszteletben tartsák és biztosítsák a kibõvített Unió valamennyi intézményében.” Elismerik annak szükségességét is, hogy az Egyesült Államok meg az Európai Unió közötti transzatlanti jó kapcsolatokat megõrizzék.
(II) – „Az európai egyházak számára a vallási különbözések kérdése nem akadályozza, hogy folytassuk a Törökország és az Európai Unió közötti kapcsolatok javítását, sem hogy Törökország esetleg csatlakozzék az Unióhoz. Más szóval az egyházak számára Törökország csatlakozása az Európai Unióhoz nem valláskülönbségek kérdése. Törökország csatlakozásának idõvel még pozitív következményei is lehetnének az Európa különbözõ vallásai és kultúrái közötti kapcsolatok fejlõdésére nézve; a keresztény meg a muzulmán világ közötti híd szegletkövét alkothatná.” (KEK)
„Az Európai Uniót a saját önértelmezése szerint kell tekinteni, amely megfelel az egyházak látásmódjának: különféle szinteken fennálló egység és különbözés élettere. Az egyházak szemében az Európai Unió olyan zónát képvisel, amelyben különbözõ nemzetekhez, fajokhoz, vallásokhoz tartozó személyek találkoznak. Az Európai Unió személyek és társadalmak multikulturális közössége, amelyben keresztények, muzulmánok, zsidók és más felekezetek képviselõi együtt léteznek és toleránsak egymás iránt.” (KEK)
„Az Európában lévõ egyházakat és vallásokat az Európai Unió illetékes tagországai és maga az Unió a polgári társadalom sajátos és világosan kirajzolódó összetevõjeként ismerik el. A jogi rendelkezések ennek az elismerésnek egy szempontját alkotják. Az egyházak és vallások a társadalom fejlõdéséhez különféle tevékenységeikkel járulnak hozzá, például a diakonális (jótékonysági) szolgálatokkal, a karitatív tevékenységekkel, a békéért és a megbékélésért végzett munkájukkal, és sok más tevékenységgel. . . Az egyházak és vallások Európában a közélet szerves részét alkotják. Az Unió tagállamai, valamint az Európai Unió kebelén élõ egyházak és közösségek ugyanazt a felfogást osztják az egyházak és vallások közötti türelmes magatartás dolgában.” (KEK)
„Reméljük, hogy az Európai Unió minden jövõbeli tagállama magáévá teszi ezt a szemléletet, és tanúsítani is fogja a területén lakó egyházak és valamennyi vallási közösség iránt. Az etnikai és vallási közösségek közötti kapcsolatok alkotják a fõ tanújelét a belsõ helyzetnek, a szilárdságnak és a társadalmi összetartásnak az Európai Unió valamennyi tagállamában és a jelölt országokban.” (KEK)
(III) – A Törökországgal való felvételi tárgyalásokat illetõen a katolikus püspökök a következõ reflexiókat terjesztik elõ.
„Az a kérdés, hogy Törökország kezdhet-e tárgyalásokat az Európai Unióhoz való késõbbi csatlakozás dolgában, nem vallási, hanem politikai jellegû kérdés. Ez a politikai kérdés elmélyült megvitatást érdemel az egész európai civil társadalmon belül.”
„A katolikus egyház számára fontos, hogy Törökország és az Európai Unió építõ és baráti módon fejlesszék kapcsolataikat. Nem lehet vallási jellegû akadálya annak, hogy egy olyan ország, amelynek népessége többségileg muzulmán, mint Törökország, tagjává váljék az Európai Uniónak. Mindenképpen szükséges az, hogy Törökország tartsa tiszteletben az alapvetõ jogokat, például a nõk helyzetegyenlõségét, a véleménynyilvánítási és társulási szabadságot, valamint a vallásszabadságot.”
„Ezen oknál fogva feltehetjük magunknak a kérdést, vajon alkalmas-e tárgyalásokba kezdeni Törökországgal, amikor az alapvetõ jogokat, beleértve a vallásszabadságot, ebben az államban nem tartják teljesen tiszteletben. Maga az Európai Bizottság megállapította ezt 2004. október 6-i jelentésében, de nem vonta le belõle azt a következtetést, hogy a tárgyalások megnyitását összekapcsolja a nevezett jogok teljes megtartásával.”
„A COMECE püspökei azt javasolják: kérni kell a török kormánytól, hogy korrigálja a Bizottság jelentésében megnevezett hiányosságokat, a vallásszabadságot és a kisebbségek jogi státusát illetõen, az 1923-as lausanne-i szerzõdés rendelkezéseinek megfelelõen, mielõtt tárgyalásokat kezdene az európai törvényhozás átvételére vonatkozólag. Az Európa Tanácstól azt kérik, hogy ezt a pontot foglalja bele a december 16/17-i brüsszeli gyûlésének határozataiba.”
(IV) – A KEK nyilatkozata hasonló értelemben tárgyalja a török kérdést, ugyanakkor jóval konkrétabban foglalkozik a tényleges helyzet részleteivel.
„Az Európai Unió államok és nemzetek olyan közössége, amelyben [alapvetõ] értékeket – igazságosság és béke, közösségvállalás és pluralizmus, kiengesztelõdés és türelmesség, véleménynyilvánítás és kölcsönös tisztelet – meghatároznak olyan dokumentumokban, amelyekre az Európai Unió elkötelezte magát; értékek ezek, amelyeket törekszik a mindennapi életbe beépíteni. A jelen fejlõdési fokon nem látjuk ezen értékek azonos kifejezõdését Törökországban.”
„Jelentések ma is szólnak a börtönökben elkövetett kínzásokról, a véleménynyilvánítás terén fennálló problémákról, valamint a kisebbségek elnyomásáról. A történelem becsületes átírása – nevezetesen Törökországnak a szomszédos államokhoz fûzõdõ kapcsolatait illetõen, és amely magában foglalja a rájuk mért sebek és sértések elismerését – elõzetes feltétele annak, hogy az emlékezés gyógyuljon, és a társadalom ölén igazi kiengesztelõdés jöjjön létre. Ezt a célkitûzést még nem érték el. Ilyen tekintetben az örmény kisebbséghez fûzõdõ kapcsolatok egészen különös jelentõséggel bírnak.”
Még elütnek egymástól az elfogadott szabályok és azok valóra váltása. A stabilitás alá nem becsülhetõ alapismérv. Ha az Európai Unió összhangban kíván maradni önmagával, a jelölt országok megítélésében kerülnie kell a kettõs mércéjû normák felé sodródást.
„Ebben a tekintetben az európai egyházak felvetik a keresztény kisebbségek nagyon aggasztó kérdését. A török hatóságok ígéretei ellenére a keresztény közösségek ebben az országban mindig számos problémával találják szemben magukat törvényes elismertség, tulajdonjog és tanügyi programok fejlesztése dolgában. Véleményünk szerint a problémák nem csupán jogi természetûek. Ezen túlmenõen a helyzet a hagyományos vallások és az etnikai kisebbségek felé való nyitottság és méltányosság hiányáról tanúskodik.”
„Elismerjük: az a jelenlegi török felfogás, amely az államnak mint a laikus rendszer kezesének szerepérõl szól, magában foglalja az állam által szervezett vallás rendszerének örökös fenntartását, azzal a célzattal, hogy korlátot létesítsen a szélsõséges iszlám csoportosulásokkal szemben. Másfelõl ilyen rendszer gátolja a többi vallási csoport, beleértve a keresztény közösségek létezését. Véleményünk szerint mindez fényt vet az ország belsõ bizonytalanságára és a vallásszabadság korlátaira.”
„Magának az Uniónak szembe kell néznie számos belsõ kihívással. Tíz új tagállam csatlakozása után és két éven belüli újabb kiszélesítéssel az Unió belsõ szilárdságának abszolút elsõbbséget kell képeznie. . . Az Unió célszerûségérõl és víziójáról szóló alapos vita lényeges követelmény az Unió jövõje szempontjából.”
(V) – A katolikus püspökök „elismerik annak szükségességét, hogy megreformálják az európai gazdaságot avégett, hogy megõrizzék az európai szociális modellt, amely veszélyben van, tekintettel a globalizációra és a demográfiai fogyatkozásra. A család szerepe különösen fontos az európai szociális modell számára, tekintettel egyedülálló szerepére a társadalomnak járó szolgáltatások nyújtásában.” (COMECE)
„A gyûlés úgy gondolja, hogy az európai intézményekre, a nemzeti kormányokra, az egyházra és a civil társadalomra hárul az, hogy az európai polgár mivoltot tapintható valósággá tegyék valamennyi tagállamban a legutóbbi májusi kibõvítés nyomán.” (COMECE)