A SZENTFÖLDI BÉKÉÉRT

A tavalyi szeptember 11-i terrortámadás után az Egyesült Államok megtorló katonai akciót szervezett az „iszlám terrorizmus” ellen: Bin Laden terrorszervezetét (az eredetileg Amerika által felfegyverzett, fanatikus terrorista hálózatát) nem sikerült felszámolni az afganisztáni háborúval; most az Öböl-háborút készül megismételni Bush elnök az Irakot fenyegetõ katonai beavatkozással.

Csatlakozva II. János Pál pápának, az Amerikai Egyesült Államok Püspöki Konferenciájának  és Kelet patriarcháinak megnyilatkozásaihoz, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is november 11-én kiadott nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki a közel-keleti háborús készülõdés miatt.

Ismeretes, hogy Saron katonái – Amerikától támogatva – a palesztin terroristák megsemmisítésére törekedve palesztin menekülttáborokat bombáznak, ártatlanokat is gyilkolnak. A békét keresõ Simon Peresz jelentette ki: „Az Egyesült Államok 52 év alatt Izrael egyetlen kívánságát sem utasította el.” „A jogtalanságra még nagyobb jogtalansággal válaszoló bosszúállás, a revans, a történelem tanúsága szerint, mérhetetlen szenvedéseket okozott a népeknek. Terrorra nem lehet terrorral, például válogatás nélküli bombázásokkal válaszolni, hanem csak a jogállam eszközeivel” – hangsúlyozta Hans Küng a szept. 11-i terrortámadás után kialakult világhelyzetet elemezve, és megjelölve a lehetséges béke feltételeit. (Vö. Mérleg, 2001/4, 450)

II. János Pál a Szentföldön 2000 márciusában

A Szentszék és maga II. János Pál pápa is több ízben hangsúlyozta, hogy a bosszúállás helyett a törvényes tárgyalásokkal kell keresni az igazságos békét. A jubileumi évben tett szentföldi zarándoklata (2000. március 20–26.) alkalmával mindkét félnek, Izrael és a Palesztin Hatóság vezetõinek egyaránt leszögezte a Szentszék és a katolikus egyház álláspontját. Néhány szakaszt idézünk szentföldi beszédeibõl. (Forrás: La Documentation Catholique, Nº 2224, 2000. április 16.)

Amikor 1999-ben bejelentette szándékát, hogy ellátogat az üdvösségtörténet színhelyeire, kiemelte a Szentföldet: Jézus születése helyét, Betlehemet, valamint halála és feltámadása színhelyét, Jeruzsálemet. Azóta, hogy 1964-ben (a II. vatikáni zsinat alatt) az elsõ pápa, VI. Pál ellátogatott a Szentföldre, Közel-Kelet helyzete sokat változott, de még nem született meg Izrael és a palesztinok között az annyira óhajtott béke. II. János Pál zarándoklata során nem hagyhatta figyelmen kívül a politikai helyzetet. Nagy diplomáciai érzékkel megismételte az egyház és a Szentszék álláspontját Jeruzsálem és a palesztinok státusát illetõen. Utalt arra, hogy milyen nehéz a párbeszéd zsidók és palesztinok, zsidók, palesztinok és keresztények között. 1994-ben a Szentszék és Izrael aláírt egy alapvetõ megegyezést; az egyház és a muzulmánok közötti párbeszéd is elmélyült a casablancai találkozótól a jeruzsálemi fõmufti meglátogatásáig.

A Tel Aviv-i repülõtéren, megérkezésekor:

Miután utalt arra, hogy a Szentszék és Izrael állam kapcsolatai miként alakultak VI. Pál pápa látogatása óta, II. János Pál így folytatta: „A világközvélemény nagy figyelemmel kíséri a békefolyamatot, amely a régió valamennyi népét érinti: a cél a tartós és mindenki számára igazságos béke megvalósítása. Hála az újabb kölcsönös nyitottságnak, keresztényeknek és zsidóknak közösen bátor erõfeszítést kell tenniük, hogy elhárítsák az elõítéletek minden formáját. (. . .) Látogatásom zarándoklat vallási történetünk forrásainál az alázatos és bizakodó hálaadás szellemében. Tiszteletadás a három vallási hagyománynak, amelyek együtt léteznek ezen a földön.”

Betlehemben, Jasszer Arafat rezidenciáján megismételte a Szentszék elkötelezettségét: elismeri a palesztin nép jogát ahhoz, hogy békében és nyugalomban éljen. Néhány héttel korábban a Szentszék és a Palesztin Hatóság jogi egyezményt írt alá (amely Izrael nemtetszését váltotta ki); továbbá utalt az ENSZ „Betlehem 2000”-re vonatkozó határozatára, amelyre a Szentszék több ízben emlékeztetett.

„A Szentszék mindig elismerte, hogy a palesztin népnek természetes joga van egy hazához, és ahhoz, hogy békében és nyugalomban élhessen e vidék más népeivel. (Vö. Redemptionis anno k. apostoli levél 1984-ben.) Nemzetközi szinten elõdeim és én magam is több ízben azt hirdettük, hogy csak úgy vethetnek véget a szomorú szentföldi konfliktusnak, ha szilárd biztosítékot nyújtanak az érintett népek jogainak elismerésére, a nemzetközi jog és az ENSZ Szentföldre vonatkozó határozatai és nyilatkozatai alapján. Valamennyiünknek dolgoznunk és imádkoznunk kell, hogy sikerrel járjon minden igazi erõfeszítés, amely e föld békéjét elhozza.” Miután emlékeztetett a palesztin menekültek szomorú helyzetére, és segítséget kért a nemzetközi közösségtõl a palesztin nép helyzetének megjavítására, így folytatta: „Különösképpen boldog vagyok, hogy az ENSZ egyhangúlag elfogadta a »Betlehem 2000«-re vonatkozó határozatot: ez elkötelezi a nemzetközi közösséget, hogy hozzájáruljon e régió fejlesztéséhez, és így javítsa a béke és a kiengesztelõdés feltételeit a föld egyik legszeretettebb és legjelentõsebb helyén. A Betlehemben tett békeígéret csak akkor válik valósággá a világ számára, ha elismerik és tiszteletben tartják minden Isten képére teremtett emberi lény méltóságát és jogait.”

Ezer Vejcman izraeli államelnökhöz: „Tudjuk, hogy az igazi béke Közel-Keleten csakis a régió valamennyi népe, zsidók, keresztények, muzulmának kölcsönös megértésének és tiszteletének gyümölcse lehet. Ebben a távlatban mostani zarándoklatom a reménység utazása: azt remélem, hogy a XXI. század a világ népei közötti új szolidaritáshoz vezet, azzal a meggyõzõdéssel, hogy csak úgy lehetséges a haladás, az igazságosság és a béke, ha azokat mindenki számára biztosítják.”

A jeruzsálemi (Jad Vasem-i) emlékmûnél: „Ezen az ünnepélyes emlékhelyen buzgón imádkozom, hogy fájdalmunk a zsidó nép XX. században elszenvedett tragédiájáért vezessen el a keresztények és zsidók megújult kapcsolatához; olyan jövõt építsünk, amelyben nem lesz többé zsidóellenes érzés, hanem kölcsönös tisztelet, amely azok kötelessége, akik az egyetlen Teremtõt és Urat imádják, és a hitben közös õsük, Ábrahám felé tekintenek.” (Itt utalás a szentszéki dokumentumra: „Emlékezünk: reflexió a Soára.”)

Jeruzsálemben, a zsidók, keresztények és muzulmánok képviselõihez: „A katolikus egyház folytatni akarja az õszinte és gyümölcsözõ vallásközi párbeszédet a zsidó hit tagjaival és az iszlám tanítványaival. E párbeszéd révén nem akarjuk ráerõszakolni eszméinket másokra. Ez azt követeli valamennyiünktõl, hogy hûségesen saját hitünkhöz, tisztelettel hallgassuk meg egymást, igyekezzünk megkülönböztetni azt, ami jó és szent egymás tanításában, és hogy támogassuk mindazt, ami elõsegíti a kölcsönös megértést és a békét. . . Így majd Jeruzsálem minden nép számára a Béke igazi Városa lesz.”

* * *

Jegyzetünket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatának szavaival zárjuk: „A Szentírás tanítása figyelmeztet minket: »Aki kardot ragad, az kard által vész el.« (Mt 26,52) Hazánk XX. századi történelme bõséges bizonyítékot szolgáltat arra, hogy nem szabad a nagyhatalmak oldalán háborúban elkötelezõdnünk. A béke szolgálata küldetésünkhöz tartozik, éppen ezért valljuk Jézus Krisztus szavainak igazságát: »Boldogok a békességszerzõk.« (Mt 5,9) A Püspöki Konferencia tagjai elítélik a terrorizmus minden formáját, s ugyanakkor kérik népünk felelõs vezetõit, hogy a maguk részérõl tegyenek meg mindent a háborúval fenyegetõ konfliktusok békés eszközökkel való megoldásáért, ugyanis a háború mindig ártatlan emberi életek elvesztésével jár. Meggyõzõdésünk, hogy mindannyiunk közös feladata a béke megõrzése és megteremtése.”

Budapest, 2002. november 11.

(R.)

                                      Fegyverekkel a leghatékonyabb?

A Vatikáni Rádió fõigazgatója a nemzetközi kérdésekrõl

Pasquale Borgomeo jezsuita atya, a Vatikáni Rádió fõigazgatója szeptember elején interjút adott a Vatikáni Rádió One-O-Five-Live mûsorának, s ebben három aktuális témát érintett: a fenntartható fejlõdéssel foglalkozó johannesburgi csúcsértekezletet, az Irak ellen tervezett amerikai támadást és a szeptember 11-i merénylet elsõ évfordulóját.

Az iraki problémához való viszonyulásban az Európa és az USA közötti távolság növekedésének feltûnõ példáját látja. A Bush-kormányban magában is nyilvánvaló jelei mutatkoznak az ellentéteknek. Ám annak ellenére, hogy a katonai beavatkozást ellenzõ országok száma növekszik – Európa, Oroszország, az arab és muzulmán államok, és ezért kéri Amerika Japán támogatását, amelyetek alkotmánya azonban csak önvédelmi háborút enged meg –, aggodalomra ad okot, hogy az USA továbbra is a fegyveres megoldást tartja a terrorizmus elleni leghatékonyabb eszköznek. Nem könnyû megérteni a Fehér Ház stratégiáját – mondotta Borgomeo. A Szentföld tragikus helyzete szerinte nem azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok ügyes politikát folytatott volna, vagy hogy morális tekintélyrõl tett volna tanúságot. A Közel-Keleten továbbra is folyik a vér, fõként a civil palesztinoké, akiket nyomor, éhezés és rombolás sújt. De Izrael is térdre kényszerült, fõként erkölcsileg. Annak figyelmen kívül hagyása, hogy a megoldatlan izraeli–palesztin konfliktus szükségszerûen sokszorozza a terrorizmus tûzfészkeit, sajnos azt mutatja, hogy a Bush-vezetés annyira hatékonynak gondolja a terrorizmus katonai eszközökkel történõ megfékezését, hogy a politikai következményeket elkerülhetetlen mellékhatásnak tartja. De valóban puszta mellékhatás lenne egy Irak elleni támadás az arab és muzulmán országok számára?

(VR, MK)